104 éve, 1916. május 31-én csapott össze az első világháború legnagyobb tengeri csatájában a német és a brit flotta a dániai Jütland-félsziget közelében. Az ütközetben, amelyben 250 csatahajó fedélzetén mintegy százezer ember vett részt, egyik fél sem győzedelmeskedett, a britek meg tudták őrizni tengeri fölényüket.
Nagy-Britannia az 1805-ös trafalgari csata óta a tengerek elvitathatatlan ura volt. A világhatalmi állásra törekvő Németország a 19. század végétől lázas ütemben fejlesztette haditengerészetét, amelyben – akárcsak a briteknél – egyre nagyobb szerepet kaptak az akkoriban kifejlesztett, a tengeri hadviselést forradalmasító csatacirkálók.
A csatahajó nagyságú, de viszonylag könnyebb páncélzatú hajók gyorsabbak és mozgékonyabbak voltak elődeiknél. A brit flotta az első világháború előestéjén számban csaknem kétszeresen múlta felül a németet, amely viszont az Északi-tengeren, összpontosítva állomásozott.
A nagy összecsapásra csak a háború 1914. júliusi kitörése után két évvel került sor. A német haditengerészet vezetői ugyanis tisztában voltak azzal, hogy nem bocsátkozhatnak a győzelem reményében nyílt csatába az egész brit flottával.
Az 1916 elején kinevezett új főparancsnok, Reinhard Scheer admirális stratégiája a Németországot blokád alatt tartó brit flotta folyamatos zaklatására, tengeralattjáró-támadásokra és a brit partok elaknásítására épült, majd az erőviszonyok kiegyenlítődése után az ellenfélre nézve kedvezőtlen körülmények között akart csatát kierőszakolni.
Miután II. Vilmos császár a semleges országok tiltakozása miatt 1916 áprilisában elrendelte a korlátlan tengeralattjáró-háború befejezését, az admirális ütközetre szánta el magát.
A Grand Fleet horgonyzó hajói a skóciai Firth of Forth vízében, 1916-ban (kép forrása: britishbattles.com)
Scheer csak a brit flotta egy részét akarta előcsalogatni, hogy megtámadja és megsemmisítse azt, de nem tudta, hogy a német kódkönyv egy példánya a britek kezére jutott, így Londonban megfejtették üzeneteit. Az akciót a németek május közepére tervezték, de különböző nehézségek miatt csak a hónap végén vághattak bele.
A csaléteknek szánt negyven hajó május 31-én futott ki Franz von Hipper admirális vezetésével, őt néhány órával később követte a főerő is – ugyanekkor indította útnak a brit parancsnok, Sir John Jellicoe admirális az egész brit flottát különböző skóciai kikötőiből.
Az ütközetre a dániai Jütland-félszigettől északra, a Skagerrak-szorosban került sor 1916. május 31-én, délután. A brit flotta számban felülmúlta a németet: 37 nehéz csatahajó és 113 könnyebb fegyverzetű hajó állt szemben a 21 német nehéz csatahajóval és 72 könnyebb fegyverzetű hajóval.
A csata bevezetéseként von Hipper és az üldözésére küldött, Sir David Beatty admirális irányította brit egység bocsátkozott ágyúharcba mintegy tíz mérföld távolságból. A németek öt hajót vesztettek, de az angolok rövid idő alatt két csatacirkálót és négy csatahajót, amelyek több ezer emberrel fedélzetükön szálltak a hullámsírba.
Beatty, nyomában immár az egész német flottával, észak felé hátrált megmaradt hajóival, ahol a németek legnagyobb döbbenetére bekacsolódott a harcba a Jellicoe vezette „Grand Fleet” is.
A brit HMS Invincible felrobbanása Jütlandnál (kép forrása: Wikimedia Commons)
Az ütközet második szakaszában, este fél hétkor a két hajóhad kétszer is összecsapott, ezúttal a németek voltak hátrányosabb helyzetben, mert a lenyugvó nappal szemben kényszerültek harcolni. A hadvonalba felfejlődött brit flotta első ágyútüze visszavonulásra késztette Scheert, aki nem sokkal később, sorait rendezve újra felvette a harcot.
Jellicoe ismét felülkerekedett, a német hajókat hetven közvetlen találat érte, a németek viszont egy újabb brit csatacirkálót küldtek a tenger mélyére. Scheer az éjszaka leszállta után elrendelte a visszavonulást, Jellicoe csapdától, illetve tengeralattjáró-támadásoktól tartva nem vette üldözőbe. A brit veszteség 6094 halott, 3 csatacirkáló, 11 egyéb csatahajó, német oldalon 2550 halott, 1 csatacirkáló és tíz csatahajó volt.
Jóllehet mindkét oldalon diadaljelentések jelentek meg az újságokban, a közvélemény Londonban és Berlinben is kiábrándultan, vereségként értékelte a csatát. Stratégiailag a britek érték el céljukat: ugyan számban több hajót vesztettek, de megőrizték hegemóniájukat a tengereken, a német flotta a háború végéig már nem bocsátkozott, bocsátkozhatott nyílt csatába.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
