Az etióp iskolás gyerekeknek „apának” kellett szólítaniuk, ő viszont azt szerette a legjobban, amikor közvetlen munkatársai a Nagy Testvér névvel illetik. Brezsnyev legkedvesebb afrikai helytartójaként háborút indított az „ellenforradalmárok” likvidálása érdekében, ami azonban valójában egyet jelentett a saját hatalmára veszélyesnek tartott személyek félreállításával. Mengisztu Hailé Mariam vezetésével az Etiópiát a XIII. század óta irányító Salamon-dinasztia helyét egy szocialista katonai kormányzat vette át. Afrika legrégebbi monarchiájából a marxizmus-leninizmus bástyája lett.
Az 1937-ban született, jó eszű, de nem túl szorgalmas diák hírében álló Mengisztu apja nyomdokaiba lépve került az etióp hadsereghez, miután elvégezte az ország egyik legrangosabb katonai akadémiáját. Nemsokára továbbképzésre küldték az Egyesült Államokba, ám onnan nem jó emlékekkel távozott.
Az ott tapasztalt faji diszkrimináció, amely az etióp felsőbb rétegek képviselőitől is gyakran hallott dehonesztáló megjegyzésekre emlékeztette az alacsonyabb sorból származó tisztet, meghatározta későbbi amerikaiellenességét.
Az utolsó császár, Hailé Szelasszié vezette Etiópiában az 1970-es évek elejére végképp megérett a helyzet a változó világ követelményeihez alkalmazkodni képtelen, a komoly belső reformok véghezvitelét elmulasztó uralkodó eltávolítására, akinek pozícióját az uralma alatt bekövetkező sokadik, ezúttal legalább 200 ezer ember életét követelő 1972–1974-es éhínség gyakorlatilag ellehetetlenítette.
1974 szeptemberében egy, a hadsereg fiatal, radikális változást követelő tisztjeiből álló csoport megdöntötte a császár uralmát, aki a következő évben el is hunyt. Az uralkodó megbuktatását követően egy több mint száz főből álló testület, az akkor még viszonylag ismeretlen Mengisztut is a soraiban tudó Fegyveres Erők, Rendőrség és Tartományi Hadsereg Koordinációs Bizottsága (ismertebb, etióp nevén: Derg) vette át a hatalmat, amely a szocializmus eszméi jegyében kezdte meg Etiópia modernizálását.
A testület tagjai azonban saját hatalmi ambícióival legalább annyira el voltak foglalva, mint az ország sorsával. A Derg mintegy két és fél éven át tartó véres belső harcaiból végül Mengisztu került ki győztesen, miután emberei 1977. február 3-án lelőtték a testület, egyben Etiópia élén álló Tafari Bentit, valamint több szövetségesét.
Brezsnyev és Mengisztu
Mengisztu ugyanazon év november 13-án bejelentette, hogy „a forradalom által megkövetelt lépést hajtottak végre” helyettesével, Atnafu Abatével szemben (értsd: megölték), aki „Etiópia érdekeit a szocializmus érdekei fölé helyezte”. Bűneként rótta fel azt is, hogy – jelentsen ez bármit is – „ellenforradalmároknak nyújtott vigaszt”, ráadásul a forradalom „belső és külső ellenségeivel tartotta a kapcsolatot”.
Valójában persze a paranoia fertőzhette meg a Szovjetunióval egyre szorosabb kapcsolatba kerülő Mengisztu elméjét, amelyre esetében az ellene 1977-ben elkövetett kilenc merényletkísérlet adott alapot.
Mengisztu személyes védelmét egy négyezer fős, „felhizlalt harcosoknak” gúnyolt, javarészt írástudatlan férfiakból álló testőrgárda látta el, akiket észak-koreai szakértők képeztek ki.
Mengisztu Castro oldalán
Nem tűnik véletlennek, hogy Mengisztu a távol-keleti elvtársait kérte fel, ha figyelembe vesszük, milyen jó véleménnyel volt a keményvonalas kommunista diktatúra vezetőjéről: „Leginkább az észak-koreai vezért, Kim Ir Szent és a kubai Fidel Castrót csodálom és tisztelem. (…) Ami Észak-Koreát illeti, csodálatos ország, és szinte lehetetlen elképzelni, mennyi mindent értek el ilyen rövid idő alatt.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
