Orbán azt ígéri, a tranzitzónák bezárása után sem fognak ellenőrizetlen migránsok tartózkodni az országban

Orbán azt ígéri, a tranzitzónák bezárása után sem fognak ellenőrizetlen migránsok tartózkodni az országban

A koronavírus-veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A védekezés eredményességében Magyarország más, jobb anyagi helyzetben lévő országokat is felülmúlt – emelte ki, úgy fogalmazva: mindenki összefogott Magyarországon, leszámítva a baloldalt, amely kihúzta magát a közös védekezésből.

A kormányfő hangsúlyozta: a veszély nem múlt el, az emberek közötti védőtávolságot be kell tartani, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, az operatív törzs is folytatja munkáját. A védekezésről azt mondta: "nálunk (…) jobb anyagi helyzetek között élő országokat is messze felülmúltunk a védekezés minőségében és eredményességében".

A kulcs a fegyelem és az összefogás volt, a baloldal azonban "lépten-nyomon belekötött a kórházakba, a védekezést irányító szakemberekbe", most viszont "szégyenszemre elkulloghatnak a kertek alatt" – fogalmazott.

A rendkívüli jogrend elrendelését az egyik legjobb döntésnek minősítette, mert így a kormány időben tudott döntéseket hozni, nem kellett bemenni egy rendelettel a parlament elé, és "ezzel a baloldali ellenzékkel huzakodni", hanem akár egy órán belül lehetett reagálni.

Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének az érdemeit történelminek nevezte, mert – mondta – az ő ösztönei vezettek a járványüggyel foglalkozó szakmai testület összehívásához akkor, amikor még "mindenki szunyókált", így pedig "egy-két héttel mindenkit megelőztünk".

A védekezés olyan hatékony volt, hogy nem következett be tömeges fertőzés Magyarországon, elsősorban azért, mert a Kásler Miklós vezette egészségügyi csapat és a kezük alá dolgozó kórházigazgatók, orvosok, ápolók időben elvégezték a munkájukat – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: mivel úgy tűnik, nyáron a járvány nem fordul át tömeges fertőzésbe, már nincs szükség a rendkívüli jogrendre. Úgy összegzett: "van okunk az örömre", mert a sikeres védekezés több ezer idős ember életét mentette meg. Megjegyezte azt is: a járványügyi védekezés miatt olyan emberek is életben maradtak, akik az influenzába belehaltak volna.

Hírdetés

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy azok a polgármesterek, akik inkább a baloldali pártok utasításait – a "kötözködést", a "piszkálódást" – fogadták meg, azok rosszul teljesítettek a védekezésben, akik szerint viszont a járvány nem pártkérdés, és az összefogást követték, jól tették a dolgukat.

A gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: több mint egymillió dolgozó munkahelyének megmentésében, megtartásában sikerült valamilyen kormányzati segítséget nyújtani.

A csütörtöki adatok szerint valamivel több mint 101 ezren vannak munkanélküli segélyen, továbbá 71 ezren vannak, akik több mint három hónapja elveszítették a munkájukat, és hiányzó jövedelmük kipótlását kérték. Így összesen csaknem 173 ezer olyan magyar van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát, és a kormányhoz fordult – közölte. A megoldások között szólt arról, hogy a közmunkahelyek számát 200 ezerre emelték, 3 ezer toborzott katona felvételére vannak felkészülve, és rengeteg munkahelyteremtő támogatást indítottak el.

Mindezek alapján arra számít, hogy noha lesz egy statisztikailag nehéz április, de a gazdasági intézkedések "hasítanak", és várakozása szerint "sokkal gyorsabban fogunk visszatalálni a korábbi gazdasági teljesítmény színvonalára, mint azt korábban gondoltuk". "Ennek a lépéseit is látom" – mondta, tájékoztatva, hogy létre is hoz egy a járványügyi operatív törzshöz hasonló, szakemberekből álló testületet, amelynek várhatóan ő irányítja majd a munkáját, és a következő hónapokban minden energiájukat a munkahelyek megvédésére, a gazdaság újraindítására fogják fordítani, és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is megtörténik.

A rádióinterjúban szó volt a tranzitzónák ügyéről is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: "feléledtek a brüsszeli bürokraták", nemcsak Magyarországra, hanem egész Európa biztonságára nézve is "veszélyes döntést" hoztak az Európai Bíróságon, mert – mivel Görögország nem tudja – Magyarország védi az unió határait is. Megjegyezte: 130 ezren tartózkodnak jelenleg a balkáni útvonalon, nagy részük a magyar határra fejt majd ki nyomást, tehát "nehéz hónapok előtt állunk".

A magyar szabályozás szerint ezentúl – mivel bezárnak a tranzitzónák – "a kerítésen kívül" kell majd várakozniuk a migránsoknak. Ha valaki közülük be akar jönni Magyarországra, ezt a magyar nagykövetségeken tudja igényelni – közölte, úgy értékelve: ez a migránsoknak rosszabb, mint a korábbi állapot, "de ha a brüsszeli bürokraták így akarják, akkor ezt az igényüket teljesíteni fogjuk". Arra számít ugyanakkor, hogy a brüsszeli bürokraták ebbe is belekötnek majd, ők ugyanis azt akarják, hogy a migránsok Magyarország területén várakozhassanak.

Az azonban nem fog előfordulni, hogy Brüsszelben azt mondják, menekültkérelmet benyújtó ember ellenőrzés nélkül tartózkodhasson Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, Magyarország nem a szomszédok "kontójára" akar védekezni, ezért például ha a szerbek segítséget kérnek déli határuk védelméhez, "holnap reggel megyünk". "Ha a horvátok vagy bárki segítséget kér, még ha a románok is segítséget kérnek, mi készen állunk" – mondta.

A kormányfő úgy fogalmazott, a brüsszeli bürokraták "benne ülnek egy Soros György nevű ember zsebében". "Nekik migránsválság kell. Ha van migránsválság, akkor a kormányok bajba kerülnek, és (…) hitelre van szükségük, a pénz meg náluk van. Ők hitelt akarnak adni, lehetőleg jó kis kamatra, mert azt szeretik" – mondta, hozzáfűzve: ha nincs baj, annak előidézésében is "segítenek". Azt is megjegyezte, Soros "György" "nagy mester" az országok kifosztási mechanizmusában.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »