A szakértők egy része ettől tartott leginkább, mert ezen a földrészen akadálytalanul terjedhet majd a kór. Bekövetkezett, amitől féltek: a koronavírus tömeges megbetegedéseket okozott Dél-Szudánban.
Először ütötte fel a fejét a koronavírus egy zsúfolt polgári menekülttáborban. Az esetre a dél-szudáni fővárosban, Jubában került sor. Az igazolt fertőzöttek száma egyelőre csak kettő. Dél-Szudán Afrika és a világ legkevésbé felkészültebb országa járványügyi szempontból. Az egész országban mindössze 4 darab lélegeztetőgép működik.
Dél-Szudán azok a közé az ország közé tartozott, ahol hivatalosan csak nemrég erősítették meg a vírus jelenlétét.
A polgári menekülttáborokat Dél-Szudánban az ENSZ hozta létre az öt évig tartó polgárháború óta eltelt évben. Ezek a táborok országszerte 190 ezer embernek nyújtanak menedéket, csak Jubában mintegy 30 ezer embert látnak el. Kis területen nagy számú embertömeg zsúfolódik egybe, így a hatóságok nem véletlenül tartanak a járvány kirobbanásától.
Time.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »