„Soha nem kértem és soha nem adtam vissza szerepet. Amit rám osztanak, azt megpróbálom megoldani. Én ilyen Jolly Joker vagyok” – nyilatkozta magáról a sokat megélt, a közönség és a szakma által tisztelt színész, Őze Lajos. A „Jolly Joker-szerepig” azonban hosszú és rögös út vezetett.
Az 1935. április 27-én született Őze Lajosnak nem könnyű fiatalévek jutottak. Egy gyermekkori trauma következtében (nevelőanyja a hátát verte, mert nem akart az éjjeliedényre ráülni) dadogni kezdett, ezért társai kiközösítették.
Hiába volt jó tanuló, nem tudta elmondani a leckét, nem tudott felelni. A közös játékból is kimaradt a gúny tárgyává vált Őze, így számára csak a könyvek maradtak. Gyermekkoráról később így nyilatkozott: „Elkezdtem olvasni szép lassan, halkan, szinte magamban, és akkor a görcs lassan felengedett bennem. Feloldódtam.”
Az olvasás tehát segített, és a h-hang is, amivel elkezdte puhítani a görcsöt a torkában. Őze önmaga logopédusává vált, így lett Károlyból „Khároly”, Tamásból „Thamás” és lassan elindult a beszéd is.
Gyógyulásában nagy szerep jutott az éneklésnek is, a felgyülemlett feszültséget a dalok dúdolásával sikerült leadnia. Tehetségére, kiváló szavalóképességére a szentesi mezőgazdasági technikumban figyeltek fel tanárai.
A technikumból a Színművészeti Főiskolára vitt az útja, ahol 1956-ban szerzett diplomát. Őze ezután a Miskolci Nemzeti Színház színművésze lett, de 1959-ben újra Budapesten kapott állást; a Nemzeti Színház társulatához szerződött, amelynek 1984-ben bekövetkezett haláláig tagja maradt.
Igazi „Jolly Jokerré” az 1960-as évek végére vált. A Bánk bánban Tiborcot alakította, de Shakespeare-darabokban, a Csongor és Tündében, az Éjjeli menedékhelyben, illetve a kortárs magyar írók, úgy Örkény István, Németh László vagy Sánta Ferenc műveiben is emlékezeteset alakított.
A magyar filmtörténet két kiemelkedő alkotásában, Bacsó Péter 1969-ben forgatott szatírájában, A tanúban és Fábri Zoltán 1976-ban készült Az ötödik pecsét című filmjében is brillírozott. Az előbbiben a rövid szoknyák éber őre, azaz Virág elvtárs, az utóbbiban Gyuricza órás szerepében alkotott maradandót. A tanúban az ő szájából hangzott el a magyar filmtörténet egyik leghíresebb, szállóigévé lett mondata, miközben lehordta élemedett korú titkárnőjét, akinek csupán a térdéig ért a szoknyája: „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!”
Háromszor nősült, utolsó feleségétől, Thoma Ildikótól két fia született: Őze Gábor operatőr és Őze Áron színész, rendező és színházigazgató.
Töprengő, befelé forduló, maximalista színész volt, akit gyakran gyötört a depresszió. Életének utolsó tizenöt évét a nyirokrák keserítette meg. Testi és lelki fájdalmai miatt sokszor a borban talált enyhülést. Mindezek ellenére 110 százalékon végezte munkáját, amelyet 1970-ben Jászai Mari-díjjal, 1984-ben egy Kiváló Művész-díjjal, a halála után pedig (1990-ben) Kossuth-díjjal ismertek el.
„Mérhetetlenül tisztelem a közönséget, és azért vagyok, hogy arra az időre, amíg megtisztelnek azzal, hogy beülnek, lehetőleg elhitessem velük azt, amit csinálok. Legyen az bármi, és ezért vagyok maximalista önmagammal szemben” – mondta egy interjúban.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
