Görögország ismét tumultuózus jelenetek színtere a szíriai polgárháború elől az egész világról Európába özönlő migránsok és az őket távolról sem a Soros által elvárt nyitottsággal fogadó őslakosok heveny nézeteltérései miatt. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a zömükben muzulmán „menekültek” a rasszista, iszlamofób és kirekesztő fehér gyaurok országai helyett vajon miért nem inkább saját hit- és fajtestvéreik földi paradicsomaiba, például Szaúd-Arábiába és a többi arab olajmonarchiába tülekednek, nem is beszélve Izraelről, ahol zsidó fajtestvéreik megteremtették a Közel-Kelet egyetlen demokráciáját. Az alábbiakban erre a talányra próbálunk (szükségképpen és törvényszerűen) antiszemita választ találni, főleg zsidó és izraeli források alapján.
A keresztény-cionista „jobboldal” hivatalos retorikájában és naiv tévképzetében Izrael a „Nyugat előretolt helyőrsége az iszlám ellen”.
Fehér keresztények, zsidó bátyusotok vagyok a hitben, segítek nektek harcolni az iszlamofasizmus ellen!
Másrészt viszont köztudomású, hogy az Európába özönlő muszlimok legfőbb istápolója és ajnározója éppenséggel a nemzetközi zsidóság.
Muzulmánok, szemita kuzinotok vagyok, segítek nektek elözönleni ezeket a szemét fehéreket.
Paradoxon? Legfeljebb csak első hallásra. Több évezredes, jól bevált túlélési stratégiájukat követve a zsidók egymás ellen hergelik a gojokat, mert nincs is nagyobb örökük annál, mint amikor ősellenségeik (a zsidók számára minden goj ősellenség) gyilkolják egymást.
A vezető izraeli hírportál (Ynet) angol nyelvű kiadásának egyik cikke alapvető fontosságú összefüggésekre derít fényt az európai fehér nemzetek egzisztenciáját fenyegető „migránsválság” zsidó-izraeli hangszerelése kapcsán.
A menekülteket segítő görögországi központokat főleg izraeliek működtetik, Leszboszon van egy izraeli iskola szíriai, iráni, iraki és afgán menekültek számára, és mindez egy átfogó terv részét képezi, amely a „tikkun olam" fogalom, valamint a világon kifejtett zsidó önkéntes munka forradalmasítását célozza.
A tikkun olam (kb. „megjavítani a világot”) hírhedt koncepciója a zsidó messianizmus vezérmotívuma, amely tehát abból áll, hogy a zsidók „megjavítják” a gojok országait anélkül, hogy kikérnék ez utóbbiak véleményét róla, így aztán a „megjavítás” értelemszerűen nem a gojok, hanem a zsidók normáit és vágyait tükrözi. Az iszlámmal és a kereszténységgel ellentétben a judaizmus azt hirdeti magáról, hogy nem egy prozelita vallás, vagyis nem próbálja megtéríteni saját hitrendszerére a nem zsidókat. Semmi sem áll távolabb az igazságtól. Valójában ugyanis a zsidók egész életüket a nem zsidó nemzetek szemitizálásának szentelik, de a szemitizált gojokat sohasem fogadják be az ily módon szellemileg leigázott nemzet újonnan felállított zsidó uralmi kasztjába. Legfeljebb csak önkéntes rabszolgák lehetnek, akik cserébe egy bizonyos fokú (leereszkedő és számító) nagylelkűséget élveznek új uraik részéről. Éppen azért, mert az árja/európai társadalmak szilárdak és működőképesek (voltak), a zsidó szabványok szerint instabilak és diszfunkcionálisak, tehát a zsidók közbelépnek – a pipogya gojok (tisztelet a kivételnek) szájtáti bambaságát kihasználva. Ez az elv található a rabbiivadék Karl Marx forradalmi marxizmusát hevítő eszkatológia, valamint az összes zsidó ihletésű politikai teória középpontjában is, mint amilyen a szemita parlamentáris demokrácia a gojoknak kitalált „emberi jogok” törvénytábláival.
Az egy jobb világ felépítéséért való munkálkodás koncepcióját most átvette egy jelentős zsidó szervezet Izrael Állammal együtt. A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) most együtt dolgozik az Egyesült Mózesi (United Mosaic) nevű szervezettel egy közös terven, amelynek drámaian (!) meg kell növelnie azon fiatal zsidók számát, akik visszaadják azt, amit kaptak a helyi közösségüknek. Az amerikai zsidók számára ez tikkun olamként, a világ meggyógyításaként (sic) ismert. (…) A program várhatóan drámaian (!) megnöveli a társadalmi aktivitásban elkötelezett fiatal zsidók számát, hogy újraértelmezzék a tikkun olam kifejezést a hátrányos helyzetű népességekkel való munkán keresztül. A projektek az egész világra kiterjednek, Puerto Ricótól és Görögországtól Nepálig, Mexikóig, Indiáig és Etiópiáig olyan szervezeteken keresztül, mint az IsraAID, a Project TEN, a Tevel B’cedek és mások.
„Többnyire az egyetlen dolog, ami elgondolkodtatja a zsidó diákokat világszerte a zsidó identitásukról az, amikor a BDS (az Izrael-ellenes bojkottmozgalom) demonstrál az egyetemen vagy egy antiszemita esemény történik valahol a világban", mondja Bendzsi Levy, a Mosaic United vezetője. „Ilyen incidensek eltávolítják őket attól a vágytól, hogy zsidók legyenek vagy Izraellel társuljanak." Levy azt mondja, hogy a projektet évekkel ezelőtt elfogadta az izraeli kormány a Diaszpóraügyi Minisztérium irányítása alatt. „A kormány 66 millió dollárt fog beruházni, amely a költségvetése egyharmada", mondja.
(Megjegyzés: az izraeli lap szövegét bármiféle cizellálás nélkül, szó szerinti fordításban közöljük, a szóismétléseivel és a stiláris pongyolaságával együtt. – H. T.)
Tisztázzuk rögtön, hogy a „filantróp” kezdeményezésekben (cedaka) érdekelt zsidók a legrosszabbak az összes közül. Amikor egy zsidó „emberbarát” pénzt költ a gojok „megsegítésére”, akkor ezzel valami oltári nagy disznóságot akar palástolni. A zsidó filantrópok sohasem adnak (az ajándék értelmében) a nem zsidóknak, hanem csak beruháznak. Egyik díszpéldányuk éppen Soros György. Róla sok minden rosszat el lehet mondani, de a céljait és az indítékait illetően nem vádolható hazugsággal. Őszintén bevallja, hogy „a filantrópiám határa az amerikai rendszer által engedélyezett adómentesség maximuma”. (George Soros ou la spéculation spectacle, lexpress.fr, 1993. 08. 05.) Nem tagadja azt sem, hogy „500 millió dollárt invesztált a migránsokba” (Why I’m Investing 500 Million in Migrants, wsj.com, 2016. 09. 20.), és a Mastercarddal közös céget gründolt a „migránsok és menekültek” támogatására (George Soros, Mastercard to aid migrants, refugees, reuters.com, 2017. 01. 19.). Annak ellenére azonban, hogy mindezzel ő maga dicsekszik, a „mértékadó” mainstream média következetesen összeesküvés-elméletek terjesztésével vádolja azokat, akik Sorost és alapítványait tartják a harmadik világból a fehér országokba áramló migránshullámok egyik főszponzorának.
Egyébként Soros abból sem csinál titkot, hogy őt magát is a tikkun olam hevíti: „Igazság szerint elég erős messianisztikus ábrándokat hordoztam a gyermekkoromból, amelyeket éreztem, hogy kontrollálnom kell, máskülönben bajba sodorhatnak.” (George Soros: The „God” Who Carries Around Some Dangerous Demons, latimes.com, 2004. 10. 04.)
Visszatérve az Ynet cikkéhez: Levy rabbi is nyíltan elismeri, hogy a nemzetközi zsidóság önkénteseket mozgósít a médiabeli ellenoffenzívához az általa folytatott globális felkelésellenes háború keretében. Ez különösen az európai fehéreket érinti, mert a zsidók meg akarják semmisíteni őket fajilag a földrészükre irányuló afrikai és közép-keleti bevándorlás minden elképzelhető módon történő serkentésével. A leszboszi illegális bevándorlók egyike mondja: „Az egész életemben, az egész gyermekkorom folyamán a szíriai iskolákban azt tanították nekem, hogy az izraeliek az ellenség, és azután az első dolog, amit láttam, amikor a görög parthoz közeledtem, a Dávid-csillag az izraeliek ingjén, akik kinyúltak értem, és a szárazföldre tettek.”
Igen. Jól hallják. Zsidók vannak tömegesen a görög partokon, hogy ezek a jelenetek megtörténhessenek, és zsidók kampányolnak világszerte mindenhol, hogy minél több „menekültet” fogadjanak be – a fehér országok.
Ez nem antiszemita konteósok kitalációja. Ez a fősodratú, tehát (adott esetben legalábbis) lehető leghitelesebb sajtó közlése.
Az európai fehér országokat megszálló arab-néger inváziós erők támogatására jelentkező zsidó önkénteseket – mások mellett – a Hasomér Hacair szocialista és cionista ifjúsági mozgalom verbuválja. A „cionista szocializmus” egy régi zsidó vicc, amely a XIX. század óta létezik, és szintén a goj világ megjavítását prédikálja az internacionalista szocializmus nevében, miközben palesztinai földeket kaparint meg a zsidó faji felsőbbrendűség nevében. A zsidóknál a nemzetközi szocializmus ott ér véget, ahol az antik zsidó rasszizmus elkezdődik.
Az IsraAID nem akármilyen szervezet: ez a palesztinai zsidó gyarmat egyik militáns osztaga felderítő és felforgató akciók végrehajtására rabbinikus jótékonykodásnak álcázva. Valójában az izraeli kormány egyik ügynöksége, amely Európa iszlamista-dzsihadista invázióját koordinálja Görögországon keresztül, miközben gondoskodik róla, hogy a zsidóságot hatalmas falak védelmezzék az általa megszállt palesztinai területen.
A két opció közül nyilvánvalóan csak az egyik lehet igaz: a muzulmán migránsok vagy Jahve ajándékai, és akkor be kell őket fogadni, vagy fenyegetést jelentenek, és akkor vissza kell őket verni. A tikkun olam alapján a zsidók úgy vélik, hogy Jahve ajándékai, amikor elözönlik az európai országokat, de a Sátán kutyái, amikor megpróbálják Izraellel is ugyanezt tenni. A zsidók szerint „a világ megjavítása” a fehér országok lerombolását jelenti. Szokásos kétszínűségük tipikus megnyilvánulásaként egy fenyegetést (Európa iszlamista invázióját) erkölcsi szükségszerűségnek nyilvánítanak, de a saját vonatkozásukban pont az ellenkezőjét gondolják, miközben az egyetemes erkölcs szószólóinak állítják be magukat. Ez a zsidó álnokság legmarkánsabb jellegzetessége: a gojok becsapása nem elég nekik, ráadásul azt is elvárják, hogy ez utóbbiak még dicsérjék is őket, amiért ezt tették velük. Mert a zsidók szemében rosszat tenni a gojoknak – maga a jóság definíciója. Szadista természetüknek megfelelően az áldozataiknak imádni kell őket a szenvedésért, amelyet nekik okoztak. Ez a „választott nép” meghatározása: saját fajuk hozsannázása rabszolgaságba vetett áldozataik által. A zsidó önmaga kultusza, önmaga vallása, önmaga istenítése. Jahve nem más, mint maga a zsidó.
Ma az izraeliek az utolsó szervezett testület, amely humanitárius segítséget nyújt Leszboszon az eldugott közösségi központ mellett, amelyet az EU és a görög hatóságok finanszíroznak. A szigeten az izraeli jótékonykodók létrehozták a Békeiskolát, amelynek négy osztálya van különböző nyelveken: arab, dari, kurd és francia, a ghánai menekültek javára.
Az afrikai Ghánából érkezett szíriai „menekültek” mint az egyetemes béke (salom) élgárdája, és a Pax Judaica, amelynek a bolsevik Oroszország és a magyarországi Tanácsköztársaság volt a kísérleti laboratóriuma. Elárasztani négerekkel Európát, miközben kirekeszteni őket Izraelből – ez a karitász sajátosan zsidó felfogása.
Az izraeli iskolának Iránból, Afganisztánból, Szíriából és Irakból is vannak tanítványai, és a hosszú időn át diabolizált zsidó államnak itt új az imidzse. „Hogyan is mondhatnám, hogy ti vagytok az ellenség?", kérdezi az egyik diák. „Csak a tévén keresztül volt kapcsolatom az izraeliekkel, ahol azt mondták nekünk, hogy Izrael az ellenség, a valóság azonban egy eltérő igazságot fedett fel", jelenti ki az iskola Irakból menekült egyik koordinátora. „Ahogyan a Koránban van: unokatestvérek vagyunk." (For Syrian refugees in Greece, Israel is no longer the enemy, ynetnews.com, 2019. 04. 03.)
A cionista („jobboldali”) zsidók háborúkat szítanak a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, amelyek elüldözik a muszlimokat szülőhelyükről. A globalista („baloldali”) zsidók megnyitják az európai határokat az elüldözött muszlimok előtt „humanitárius” alapon. Netanjahu és Soros kéz a kézben: tökéletes szinergia.
Az egyik migránsajnározó társadalmi szervezet (NGO) vezetője, egy bizonyos Ariel Ricker nevű amerikai jenta (a minden lében kanál zsidó nők gúnyneve) egyenesen arra trenírozza a migránsokat, hogy a szerinte „kibaszottul ostoba” európai határőrök előtt hazudják magukat üldözött keresztényeknek, a kihallgatásuk során pedig színleljenek lelki traumát, így növelve esélyeiket a befogadásra az ortodox keresztény Görögországban. (NGO exposed teaching migrants how to trick „f***ing stupid” EU border guards, rt.com, 2018. 11. 13.)
Fajtársa, Bari Weiss ugyanakkor a világ tudtára adja, hogy „a menekült üggyel való zsidó kapcsolat nem összeesküvés, hanem olyasvalami, amire mi nagyon, nagyon büszkék vagyunk”. Szerinte egyébként „az antiszemitizmus a világ legrégebbi gyűlöleteként nemcsak gyűlölet, nemcsak normális előítélet, hanem egyfajta összeesküvés-elmélet, amely azt mondja, hogy egy titkos kéz ellenőrzi a világot, és ez a kéz a zsidó”. (New York Times Opinion Writer On Pittsburgh Synagogue Shooting, wbur.org, 2018. 10. 29.)
Itt álljunk meg egy pillanatra, hogy jelentőségéhez mérten értékelhessük az elhangzottakat. A világ talán legtekintélyesebb sajtóorgánumának számító The New York Times véleményrovatának „provokatőr sztárpublicistája” (Vanity Fair), „2019-ben a világ ötven legbefolyásosabb zsidójának egyike” (Jerusalem Post), aki boldogan vallja magát „tébolyodott cionistának”, az előbbi interjúban teljesen egyértelműen cáfolja és diszkreditálja azokat, akik szerint a zsidók és a migránsválság összekapcsolása pusztán antiszemita összeesküvés-elmélet lenne.
Nyilván akarata ellenére, de ily módon az antiszemiták malmára hajtja a vizet, akik ugyanezt a toposzt hangoztatják. Sőt, még ennél is tovább megy. Ráadásul ugyanis (freudi elszólásként?) megerősíti, hogy az antiszemitizmus – amelyet ugyan összeesküvés-elméletnek nyilvánít – valójában „egy normális előítélet”. A saját szavaival: „anti-semitism is … (not just) a normal prejudice”… Teszi mindezt a kérdés elismert szakértőjeként, a Hogyan harcoljunk az antiszemitizmus ellen (How to Fight Anti-Semitism, 2019) című kötet szerzőjeként.
A magunk részéről hálásan köszönjük ezt a beismerést. Igazán értékeljük, és a jövőben örömmel hivatkozunk majd rá referenciaként minden alkalommal, amikor valaki az antiszemitizmust, ezt a „normális (tehát épelméjű, ésszerű, közönséges, szabályszerű, természetes, szokványos, átlagos, közkeletű) előítéletet” próbálja dezavuálni, hitelteleníteni vagy elítélni.
(Ezek után joggal merülhet fel bennünk a humoros kérdés, hogy vajon milyen logikai, szemantikai készsége lehet annak, aki az antiszemitizmust előbb (zsidó)gyűlöletként definiálja, majd néhány szóval később normális előítéletnek titulálja. Egyébként a Weiss-féle askenázi zsidók állítólag átlagon felüli (verbális) intelligenciaszinttel rendelkeznek. Ami azt illeti, ha ő az etalon, joggal támadhat némi kételyünk e tekintetben…)
Mondani sem kell, hogy a németországi zsidó szervezetek is minden lehetséges módon segítik a Földközi-tengeri migránscsempész flotta – számukra legalábbis – áldásos ténykedését. „A migráció témája mindig is az egyik központi feladatunk volt, mert a zsidó közösség, még a holokauszt előtt, mindig érdekelt volt ebben a témában, a keletről nyugat felé jobb életet kereső és Németországban végző zsidók miatt”, mondja az egyik helyi zsidó jóléti intézményben ügyködő jenta. Laura Cazes szerint a témában (értsd: a gojok országainak megszállásában) szerzett praxisukat hasznosítva „támogatják a Németországban menedéket kereső emberek kellemes landolását”, amelyhez egyébként az IsraAID speciálisan Izraelből szalajtott szakértői (szociális munkások, pszichológusok, traumaszakértők) is nagyban hozzájárulnak. (In Germany, Jewish funds help keep Mediterranean migrant rescue missions afloat, timesofisrael.com, 2019. 09. 21.)
Nem sokkal ezután ugyancsak a Times of Israelben egy, a Deutsche Welle német rádióadóhoz beépített jenta kikottyantja, hogy Európa migránsokkal való elárasztása lényegében arra szolgált, hogy elterelje az őslakosok figyelmét a zsidókérdésről. A hallei merénylőt, Stephan Balietet idézve, aki szerint „a zsidók jelentik minden probléma gyökerét”, Dana Regev kénytelen rezignáltan konstatálni, hogy „csak idő kérdése volt, amíg a német szélsőjobboldali szcéna ismét visszafordította fényszóróját mind Németország, mind a nyugati civilizáció igazi, örök ellenségeire: a zsidókra”. (For the German far-right, the „real problem” is the Jews, timesofisrael.com, 2019. 10. 13.) Tényleg szomorú, hogy diverzáns akciójuk csak ideig-óráig volt eredményes, és ismét lelepleződtek mint – Regev szavait általánosítva – a fehérek igazi és örök ellenségei. (Nem mi mondtuk, csak idézzük, de egyetértünk.)
Izrael és a zsidó szervezetek tehát a rájuk jellemző hücpével szisztematikusan és szervezetten a fehér országokba tessékelik a néger és muszlim migránsokat, akikből a zsidó államban semmi szín alatt nem akarnak. Nekik nincs szükségük rájuk „kulturális gazdagítás” céljából. A fehéreknek szerintük annál inkább.
A maguk részéről az izraeli zsidók hallani sem akarnak az afrikaiakról, sőt a többségük egyenesen „rákos daganatnak” tartja őket. (52% of Israeli Jews agree: African migrants are „a cancer”, timesofisrael.com, 2012. 06. 07.)
De még saját afrikai hittestvéreiket sem igazán szívlelik. Legalábbis erre utal, hogy a nagy médiacsinnadratta közepette Izraelbe menekített etiópiai (falasa) zsidókat titokban sterilizálták, nehogy túlszaporodjanak. (Israel gave birth control to Ethiopian Jews without their consent, independent.co.uk, 2013. 01. 27.) Ráadásul az izraeli hatóságok – szokásuktól eltérően – nagyvonalúan, 9000 dollárral premizálják azokat az állampolgáraikat, akik hajlandók öntevékenyen grabancon kapni az országban lődörgő feketéket, ezzel a fölöttébb humánus módszerrel járulva hozzá ez utóbbiak kíméletlen kitoloncolásához. (Israel will pay new civilian immigration inspectors $9,000 bonuses to deport African migrants, qz.com, 2018. 01. 27.)
Ugyanakkor az amerikai zsidók testületileg unszolják izraeli rokonaikat, hogy az Izraelbe beszivárgott 40 ezer négert nehogy véletlenül hazazsuppolják Afrikába, inkább sózzák csak rá őket nyugodtan az európai fehér országokra. (Us Jews Demand Israel to Stick to Plan to Deport Africans to White Countries, newobserveronline.com, 2018. 04. 08.)
Az európaiakkal való vérkeveredése (valójában a fehéreket megkárosító génrablása) következtében a zsidónak sikerült többé-kevésbé elnyomnia vagy legalábbis letompítania magában a benne élő örök szemitát jellemző kontrollálhatatlan dühkitöréseket, zsigeri vadsága azonban jottányit sem változott az ősidők óta. A héber lélek, a látszat ellenére, sokkal pusztítóbb, mint primitív keleti fajtestvéreié, ugyanis az árjával való kapcsolatában szükségessé vált szalonképesítése („háziasítása”) miatt a zsidó utánozhatja az árját, azt állítva, hogy osztja ez utóbbi értékeit. Titkon azonban változatlanul gyűlöli, és a vesztére tör. Egyébként ez teszi olyan érzékennyé a fajával szembeni frontális támadásokra, hiszen minden színlelési, alakoskodási, képmutatási próbálkozása arra irányul, hogy láthatatlanná tegye magát a gojok szemében, akik közé beszivárog.
Amikor egy fehér zsidóként leplezi le a zsidót, akkor a szemita, akit véglegesen eltemetettnek hittek a látszat és mesterkéltség alatt, hirtelen felébred, és bömbölve kitör belőle, mint az ősidőkben.
A zsidó el akarja pusztítani a fehér embert: el akarja pusztítani mindazt, amit az ősei felépítettek, hogy megfossza a múltjától, de főleg a gyermekeit akarja elpusztítani, hogy megfossza a jövőjétől. Amikor Európa iszlamista invázióját szervezi, szemita lelkét endorfinnal tölti el pusztán az a tudat, hogy az európai árják vérvonala véget ér unokatestvérei, Izmael fiainak jóvoltából.
Nehogy azt gondoljuk, hogy csak fanatikus zsidó szektások ujjonganak a fehér nemzetek létezését fenyegető fajkeveredés gondolatára. Szó sincs róla. Szekuláris fajtestvéreiket ugyanilyen örömmel tölti el ez a perspektíva. Csupán két tipikus reagálás a köreikből.
Gideon Rachman, a Financial Times külpolitikai főkommentátora: „Most a világ népesíti be Európát. Az egyetlen lehetséges reakció Európa számára elfogadni, hogy ez a migráció a világ többi részéből elkerülhetetlen – és teljes szívvel magáévá tenni azt. Hosszú távon a nacionalisták veszíteni fognak…"
David Rothkopf, a Foreign Policy Magazine igazgató-főszerkesztője: „Egyedül Európában a migránsok és menekültek beáramlása már most megfordíthatatlan demográfiai változásokat eredményez… éppen most telik ki az ideje a világ legkiváltságosabb etnikai osztályának… egyetlen percig se sajnáljuk a fehér férfi korszakának elmúlását…"
A zsidó üzleti körök hivatalos szócsöveként maga a The Wall Street Journal állapítja meg alig titkolt elégedettséggel, hogy a fajtársak koncentrált erőfeszítései nyomán az európai elitek a jelek szerint elszánták magukat a „faji sokszínűség” általi öngyilkosságra.
Mindeközben nekünk, kihalásra ítélt európai árjáknak egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a zsidók áldozatok, örök áldozatok, a mi áldozataink, akiket sajnálnunk, védenünk és istenítenünk kell. Különösen akkor, amikor provokatív módon azzal hetvenkednek, hogy lecserélnek bennünket afroázsiaiakra a saját országainkban.
Ugyanakkor a gojokat annyira hülyének nézik, hogy például a már említett New York Times rasszista, szexista, szélsőjobboldali doktrínának minősíti a „lecseréléselméletet”, miután ugyanott alig négy hónappal korábban egy Michelle Goldberg nevű jenta „Lecserélhetjük őket” címmel azon lelkendezett, hogy a georgiai időközi választáson majd „az amerikai szavazók azt tehetik a fehér nacionalistákkal, amitől azok legjobban félnek: megmutatják nekik, hogy lecserélték őket”. Itt Goldberg nem egy politikai, hanem kifejezetten egy faji hatalomátvételre céloz, érezhetően nagyon élvezve, hogy „a hatalomba kapaszkodó elkeseredett fehér konzervatív kisebbséget megijeszti, hogy maga alá temeti egy új, sokfajú és többnyelvű többség”.
Fajtársa, egy bizonyos Emily Goldstein még nála is brutálisabb formában visszhangozza a zsidók fehérekkel kapcsolatos intim közérzetét. Szerinte ugyanis „a faji sokszínűség nem szól másról, mint a fehérektől való megszabadulásról – és ez jó dolog”. (Egyesek szerint a cikket nem egy valós személy írta, hanem provokációs célzattal egy troll. Bárhogyan is van, legfeljebb a szerzőség kérdése lehet vitás, a tényszerűsége semmiképpen sem. Akárcsak a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei esetében.)
A multikulturalizmus kapcsán tanúsított zsidó kétszínűség egyik tipikus példája Isi Leibler veterán cionista aktivista, a Zsidó Világszövetség igazgatótanácsának volt elnöke, az ausztráliai zsidók csúcsszervének egykori vezetője, aki az egyik legfőbb támogatója volt a multikulturalizmusnak, a nyitott határoknak és a kulturális marxizmusnak Ausztráliában. 1999-ben Izraelbe költözött, és továbbra is a multikulturalizmust pártolja Ausztrália számára, miközben a nacionalizmust és a faji homogenitást Izraelben. Az egyik 2012-ben írt cikkében nyíltan dicséri Ausztrália faji egyneműségének hanyatlását. Azon kárörvendezik, hogy Ausztrália többé már nem „kizárólagosan fehér és elsődlegesen brit eredetű”, és dicséri a „rasszista kizárólagosságot” hirdető fehér Ausztrália politika bukását. Leibler azonban most Izraelben él, és sokkoló képmutatást mutat. Cikket ír a Jerusalem Postnak az izraeli multikulturalizmus szörnyűségeiről. Legutóbb azt írja a lapban, hogy „ez egy olyan ország, amelyet zsidó államként hoztak létre a zsidók számára”. Azt is kijelenti, hogy a „multikulturalizmusnak nincs helye Izraelben”. Felesége egy zsidó nőszervezet elnöke, aki azt mondja, hogy az „asszimiláció és a vegyes házasság” jelenti a „legnagyobb fenyegetést a világzsidóságra nézve”.
Mindez egy olyan korszakban, amikor a zsidók a leggazdagabb, legbefolyásosabb, legkiváltságosabb, legvédettebb, kulturálisan és politikailag leginkább felülreprezentált csoport a világon, de változatlanul azt állítják, hogy ők a leginkább veszélyeztetettek, ezért tömeges civilizációs öngyilkossággal tartozunk nekik egy olyan 75 évvel ezelőtti esemény miatt, amelyet nem szabad kétségbe vonni, akár részleteiben megkérdőjelezni vagy egyáltalán vizsgálat tárgyává tenni.
És hogy milyennek is képzelik el a fehérek kipusztításával megjavított világot? Lelki szemeik előtt valószínűleg ilyen kép lebeghet a tikkun olam ideális végeredményeként:
Összeállította és fordította:
Hep Titusz – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
