Párbeszédet kezdeményez az MCC alapítója

Párbeszédet kezdeményez az MCC alapítója

A rendszerváltás óta a legrégebben (1996 óta) működő és legnagyobb tehetséggondozó intézmény, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítója, Tombor András párbeszédet kezdeményez a magyar állammal az intézmény további működéséről, a diákok, az oktatók és a vagyon sorsáról.

„A Mathias Corvinus Collegium (MCC) harmincéves múltra tekint vissza a hazai tehetséggondozás területén. Az intézménynek kezdettől kettős célja volt: egyenlő erőfeszítést tenni minden társadalmi csoportban – származástól, anyagi helyzettől, politikai véleménytől függetlenül – a tehetségek felkutatására, és ennek a közösségnek a legmagasabb színvonalú képzést nyújtani. Ezzel hitem szerint sikerült a társadalmi mobilitás legfontosabb eszközévé válni. A szakmai fejlődés mellett a diákok barátokra, összetartó közösségre és sok esetben családra leltek MCC-s éveik során.

Az MCC keretei között jelenleg közel 8000 diák folytat tanulmányokat az általános iskola felső tagozatos tanulóitól a doktorandusz hallgatókig.

Az összmagyarság érdekeit szem előtt tartva az intézmény immár több mint egy évtizede végez képzési tevékenységet Erdélyben és Kárpátalján, a közelmúltban pedig a Felvidéken és a Vajdaságban is megkezdte működését.

Az intézmény alapítójaként különösen fájdalmas szembesülni azzal, ahogy a harminc éve megfogalmazott célok mentén huszonöt évig következetesen épített örökség mára politikai csatározások színterévé vált. Ezen változtatni kell, és visszatérni az alapításkor megfogalmazott alapértékeinkhez! A 2020-ban történt vagyonjuttatás után az alapítvány életéből visszavonultam, bízva abban, hogy az MCC a jelentős vagyoni juttatással a legnívósabb nemzetközi színtéren is versenyképessé válik, és képviselni tudja az összmagyarság érdekeit a következő évtizedekben. Azonban látva, hogy az intézmény jövője veszélyben van, kötelességemnek érzem, hogy mint alapító fellépjek a védelmében. Az elmúlt hetekben ehhez jelentős megerősítést nyertem a volt és jelenlegi diákoktól, szüleiktől, kurátoroktól, védnököktől, illetve hazai és nemzetközi oktatók százaitól.

Egyetértek a tegnap nyilvánossá vált alaptörvény-módosítás rendelkezésével, hogy az állam által juttatott vagyont nemzeti vagyonnak tekintjük, ennélfogva készen kell állni a kölcsönös számadásra.

Ugyanakkor mint az MCC alapítója párbeszédet kezdeményezek a kormányzattal az intézmény sikeres és hosszú távú működésének biztosítása érdekében” – közölte Tombor András.

Hírdetés

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (korábbi nevén: Tihanyi Alapítvány) harminc éve létező jogi személy, amely a Ptk. szerinti alapítványként került megalapításra 1996-ban Tombor Balázs alapító részéről. Az alapító jogutódja az alapítói jogok tekintetében Tombor András.

Az első kuratórium tagjai között volt Mádl Ferenc, Korzenszky Richárd és Rabár Ferenc is.

Az alapítvány egyetemistáknak nyújtott képzése 2001-ben interdiszciplináris bentlakásos kollégiummá alakult (1016 Budapest, Somlói út 51.), és az ezt követő két évtizedben a magyar tehetséggondozás legelismertebb intézményévé vált, amely az egyetemi program mellett elindította a középiskolásoknak és az általános iskola felső tagozatos diákjainak szóló programjait is, és működését kiterjesztette a határon túli magyarok közösségeire (Kolozsváron és Beregszászon).

2020. május 21-én a Magyar Állam felajánlotta az alapítónak, hogy a 2020. évi XXVI. törvény rendelkezései alapján vagyoni juttatást tenne az alapítványhoz való csatlakozás érdekében, azzal a feltétellel, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az alapítvány új összetételű kuratóriuma kerül kijelölésre. 2020. május 22-én Tombor Balázs alapító a Magyar Állam levelében foglalt feltételek szerinti csatlakozását elfogadta, és az alapító és a Magyar Állam mint csatlakozó szándékegységben együttes határozatokat fogadott el, amelyben

  • a Magyar Állam vagyonelemeket adott az alapítvány tulajdonába, ezzel ahhoz csatlakozott,
  • együttesen kijelölték a kuratórium és a felügyelőbizottság tagjait és elnökét, a könyvvizsgálót és a vagyonellenőrt,
  • elfogadták az alapítvány módosított, egységes szerkezetű alapító okiratát,
  • amelyben az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az alapítvány kuratóriumát jelölték ki.
  • A Magyar Állam csatlakozását követően az alapítvány tevékenysége még szélesebbé vált, mára lefedi a Kárpát-medence egészét, 30 helyszínen – köztük a Felvidéken és a Vajdaságban is – mintegy 8000 diák számára nyújt a hagyományos közoktatást, egyetemi oktatást kiegészítő, magas szintű és ingyenes. képzést, illetve biztosít ösztöndíjakat.

    A Matthias Corvinus Collegium az Infostartot is kiadó Inforádió Zrt. többségi tulajdonosa.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »