A köszönöm szó annyiszor hangzott el, hogy számolni se bírták

A köszönöm szó annyiszor hangzott el, hogy számolni se bírták

A köbölkúti Helios Spes Polgári Társulás farsangi bulit tartott az ekecsi szociális otthon lakóinak. A zene és a tánc felpezsdítette a lakókat, akik hálásak voltak az élményért.

„Olyan szeretetteljes fogadtatásban volt részünk, melyet egyedül itt élünk át. Kicsit sztárok voltunk az ekecsi szociális otthonban” – fogalmazott Árvai Reni és Tamás.

Hírdetés

A házaspár elmondta, évekkel ezelőtt alakult ki köztük a jó kapcsolat, amikor az otthon lakói Reni munkahelyére a csobánkai Élet Házába látogattak. Ott aztán megpecsételték máig tartó barátságukat.

„Nagy tisztelői vagyunk a nevelőknek, ők napi 24 órában dolgoznak az enyhe, középfokú és súlyos értelmi fogyatékossággal élő lakókért. Mindegyiküket ismerik olyan szinten, hogy elég, ha rájuk néznek, máris tudják, mi a gond. A ,,gyerekek” minden alkalommal kitörő örömmel fogadnak bennünket. Mindenre emlékeznek, amit mondtunk vagy meséltünk nekik, pedig évente csak kétszer találkozunk a nyári kirándulás és egy zenés est kapcsán” – sorolják.

„Azért segítünk, mert a jótétel nekünk is boldogságot okoz. Olyan emberekkel kerülünk kapcsolatba, akik segítőkészek, önzetlenek és további segítségnyújtásra, örömszerzésre lelkesítenek. Egy bölcs ember mondta, amíg a te boldogságod más ember boldogságának okozója, addig minden rendben van” – zárta a beszélgetést Reni és Tamás.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »