Az elmúlt napokban egyre-másra lehetett hallani, nem csak a 2019-es évet búcsúztattuk, hanem egyúttal egy teljes évtizedet hagytunk a hátunk mögött. Olvastam több helyütt, „beköszöntöttek a ’20-as évek”. Tehát a legtöbb helyen a külünféle elemzések alkalmával az évtizedváltásra helyezték a hangsúlyt, mit hoztak a ’10-es évek, s mi várható az elkövetkezendőben. Ám legyen, helyezzük mi is fókuszpontunkat erre a valamivel nagyobb perspektívára.
Adja magát a párhuzam: vélelmezem, azoknak a mémeknek a készítőinek, kik ’20-as évek eljövetelére hegyezték ki üzenetüket, volt egy olyan elrejtett mondanivalójuk, látnak hasonlóságot a 20. század ’20-as éveivel, melyet aztán ugyebár a ’30-as évek követtek, ez pedig még a mai napig állandó slágertéma akár a politikai térben is.
Minden bizonnyal akadnak azonosságok, de ugyanúgy döntő különbségek is. Mint ahogyan egyébként bármely korral vetjük össze, magam is leírtam már, nem hiszek abban a történelemszemléletben, mely vallja a „töretlen haladást”, hogy rosszabb korokból lépegetünk egyre a jobbak felé, de erősen szkeptikus vagyok aziránt éppúgy, hogy az előbbi modellel szemben, ellentétes irányú, nem „haladás”, hanem romlás lett volna lineárisan végigkövethető. Magyarán régen minden szebb és jobb volt, viszont egyre csak sötétebb és borúsabb korszakokba lépdelünk.
Összegészében meggyőződésem, hogy a történelem ciklikus jellegű.
Az úgynevezett „radikalizálódás” természetesen egy lehetséges és igen valószerű lehetőség a 21. század ’20-as éveit illetően, de ez tartalmileg még nem mond semmit. Több helyütt rögzítettem már, nem prognosztizálom, hogy a jelen időszak a 20. századi értelemen vett klasszikus ideológiákról fog szólni, holott természetesen fundamentális világnézeti alapok nélkül továbbra sem politizálhatunk. De merőben más tónusok, lényegesen más témakörök válnak hangsúlyosabbá, minek következtében merem állítani, központi terepe jóval inkább lesz kulturális, civilizációs, és részben vallási természetű versengés és küzdelem.
Mert Európa és benne hazánk ezúttal nem egy „belső polgárháborúra” készül, amilyennek felfogható volt akár a két világháború is (sok minden más, el nem hanyagolható tényező mellett, persze), hanem a kérdés sokkal prózaibb. A 21. század végeztével létezik-e még Európa úgy, ahogyan megismertük.
És ebben kétségkívül fontos állomást fog képezni ez a sokat emlegett ’20-as évek évtizede.
Hogy mennyire érvényesek e megállapítások, ahhoz elég megnéznünk, Franciaországban, a multikulti modell egyik fellegvárában hogyan fordult át az idő kereke 2019-ből 2020-ba.
Mondjuk ki, az ország azon részeiben, ahol igen jelentős számban élnek migrációs gyökerű emberek, arabok, afrikaiak, az autók véletlenszerű felgyújtogatása már „tradíció”. Ehhez „ürügyként” elég akár egy győztes labdarúgó világbajnoki cím „ünneplése”, egy szilveszter éjjel, bármi.
A kormány 100 ezer (!) rendőr mozgósítását rendelte el országszerte az év utolsó napján, de ez is kevésnek bizonyult. Fosztogatásokkal tűzdelt autóégetésekkel tombolt a balliberális média által csak „fiataloknak” aposztrofált, beilleszkedni képtelen nem európai származásű tömeg. Sőt, még rá is tettek egy lapáttal. 2018-ban 935, idén viszont 1031 felgyújtott autó bánta az újévi „mulatozást”.
Én ezt az eseménysort jelölöm meg szimbolikus értelemben az új évtized nyitányaként.
Felkészültünk?
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
