Az erdélyi románok 1918-ban a korrupcióhoz, vagy a hazugságokhoz csatlakoztak? (Részlet az 1918. december 1-jei gyulafehérvári kiáltványból) „Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: – Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. – Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással és igazságszolgáltatással saját kebeléből választott egyének által.”
1918. december 1-jén a Károlyi kormány segítségével megtartották a történelmi Magyarország román polgárainak a nemzetgyűlését Gyulafehérváron. A fenti gyulafehérvári határozatot vagy kiáltványt olyan erdélyi románok hozták létre, akik bár alaposan be lettek csapva bukaresti politikusok által, de Erdély Romániához csatolása érdekében minden jogos előnyt megígértek a szász és magyar-székely közösségnek, hogy eszükbe ne jusson ragaszkodni a Szent Korona Országához. Sem történelmi, sem etnikai arányok nem igazolták Erdély és a Partium, sőt a magyar Alföld széleinek jogszerű elszakítását, sőt az erdélyi románok egyoldalú döntése sem bír olyan jogi érvénnyel, amit figyelembe kellett volna venni.
A fent leírt 26 vármegyényi terület lakosságának ugyanis, csupán a 43 százaléka volt román, s a többieket senki sem kérdezte meg! “Ez a népek önrendelkezési jogával teljesen ellenkező és egy alapvetően erőszakos álláspont érvényesülése!” Történelmi ígéretként született a kiáltvány, s Románia szégyene, hogy ezeket az elveket, fontos és alapvető gondolatokat a történelmi magyar állam rovására megvalósult „nagyrománia” soha, egyetlen pillanatig sem vette komolyan. Pedig ezek az ígéretek bizony az erdélyi románság egy részének – s éppen a királyi Romániához húzó részének – a becsületbeli ügye is. Csakhogy a román becsületről nemcsak ez árulkodik, hanem a két világháború is, ahol nem volt egyetlen olyan szövetségese, akit ne árult volna el a román politikai vezetés. Szeretném azonban tisztázni, hogy nem a román néppel, nem az egyszerű és dolgos románokkal van nekem a bajom, hanem a fanarióta korban divattá vált elit-aljassággal, a hataloméhes gátlástalansággal.
Ha Románia a tolerancia szellemében működne, akkor nemzeti ünnepük sem december elseje lenne, hanem pl. az 1595-ös havasalföldi felszabadító háború győzelmének napja, ahol huszonnégyezer székely, tizenháromezer erdélyi magyar mellett, bizony csak nyolcezer havaselvei és háromezer moldvai román harcolt. Sajnos a fanarióta utódként viselkedő, intoleráns román nacionalisták az uralmuk alá jutott magyarság megalázására, elűzésére törekednek ma is. A címben feltett kérdésre válaszolva: Igen a dáko-román kontinuitás hazugságához és az állami élet minden területén jelentkező korrupcióhoz csatlakoztak. Ha pedig azt kérdeznénk meg, hogy ezt akarta-e az erdélyi románság, akkor biztosan válaszolhatunk: nemmel!
Mert az erdélyi románság többsége akkor még pontosan tudta, hogy mit jelent számára a Szentkorona védőernyője, mit jelent egy alkotmányos országban és tisztességes állami tisztviselők között élni. Ha a wilsoni elvek szerint népszavazást rendeztek volna a teljes elcsatolni szándékolt területen, akkor számomra nem kétséges, hogy egyetlen négyzet-centiméterrel sem tudták volna növelni a regátot, az Európától akkoriban legalább 100 évvel elmaradt, balkáni királyságot. S, hogy ne mindig a veszteségünkről beszéljünk, úgy legalább az erdélyi románok sem maradtak volna szégyenben, hazugságban.
Bene Gábor
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
