Van ez a színész, ez a Nagy Ervin. Egy félművelt (vagy még annyi sem), ócska, ostoba seggfej, aki mindenfélében kompetensnek képzeli magát. A hozzá megszólalásig hasonló politikai oldal nagy örömére ez az alak most nyilatkozott egyet, és ilyeneket mondott (a címzett Kocsis Máté):
„Pöcegödörszerű képződmény a magyar politikai élet, amit én ámulva-bámulva nézek – fogalmazott Nagy Ervin színművész az RTL Klub Házon kívül című műsorában. – Nagyon komoly indulatokat gerjeszt bennem egy-egy ilyen félnótás országgyűlési seggnyalónak a hozzászólása – tette hozzá a Katona József Színházat ért támadás kapcsán.”
„És most jön egy ilyen Kocsis Máté-szerű képződmény(…), egy ilyen típusú csávó, azért, hogy a főmérnöknek fölfelé nyaljon, emberekről bármit ki mer jelenteni, egyfajta politikai szituációban, amitől ő azt gondolja, hogy ettől valamiféle nyeresége lesz. Ez öngyilkosság!”
„Szerintem nem volt jó ötlet rálépni a művészetnek a bütykére. Nagyon rossz ötlet volt, mert ha a kreatív energiáinkat elkezdjük használni a politikának, akkor nagy szarban lesznek.”
Szeretném jelezni, teljesen mindegy, miket beszél ez a „képződmény”. Ellenben elvártam volna néhány dolgot.
Elvártam volna, hogy valaki a színészek közül (legalább a „mieink” közül) megszólaljon, s kifejtse abbéli véleményét, miszerint aki önmagát a kultúra közvetítőjének, őrzőjének és letéteményesének tartja, az nem beszél így, meghagyja ezt a politika és a média világának.
S talán egy publicisztika is készülhetett volna arról, hogy Nagy Ervinnek úgy tűnik muszáj volt valami „nagyot” és a sajátjainak kedveset mondania, nyilván elkezdett helyezkedni, arról nem is beszélve, hogy semmiképpen nem akart Eszenyi sorsára jutni, aki csak „néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest.” (S persze Eszenyi helye szükségessé vált Alföldi számára.)
Szóval, elvártam volna valamit.
Mert akkor most vagy megvédjük egymást, vagy nem. És ha nem, akkor készüljünk fel bátran, hogy ezek megzabálnak. Vinnyogva, vicsorogva, miképpen a patkány. Ugyanis pontosan ilyen a természetük. S itt nem ez a félművelt kis pöcs a lényeg, aki elhitte magát, hanem az, hogy érzik-e az összetartást és az erőt, vagy nem érzik. Teszem hozzá: ez nekünk is fontos. Másképpen harcol az ember, ha a bajtársait és a barátait ott tudhatja maga mögött.
Ennyit akartam csak mondani. A miheztartás végett.
Szerencsére azért a Blogstaron legalább jelent meg írás Kocsis védelmében.
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
