Van étterem Budapesten, mely csak ausztrál ínyencfalatokat kínál. Nincs is ezzel semmi baj. Legyen! Ám egy magyar ember aligha tér ide be. Miért? Nem mintha esküdt ellensége lenne a távoli kontinens konyhájának. Csupán arról van szó, hogy azt önmaga számára valahogyan idegennek tartja, viszont annál inkább barátjának a sajátját, következésképpen elkerüli az ilyen vendéglátóhelyet, vagyis – bojkottálja.
Mennyivel inkább így van ez azonban a lelki-szellemi termékek világában – ahol nem csupán stílusbeli különbségek, ízlésbeli ellentétek léteznek, hanem bizony antagonisztikus világnézeti választóvonalak! Az 1919-es vörösterror utáni fehérterror (nota bene: miért tetszettek vöröset csinálni, akkor nincsen fehér!) idején írta Mihályfi Ákos (1863-1937) cisztercita szerzetes, teológiai tanár:
„Lelkes apostola vagyok a zsidó bojkottnak irodalmi téren. Ezt a bojkottot szeretném országossá tenni, hogy tudniillik keresztény ember zsidó újságot, zsidó által írt regényt, költeményt ne olvasson, zsidó által írt színdarabot meg ne nézzen. Ez az egyedüli bojkott és zsidóüldözés, amit helyeselni lehet, ez az egyedüli, amely ellen az antantnak sem lehet kifogása.”
(Idézi Várdai Béla: Katholicismus és irodalom. Budapest, 1921. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda, 34. old.)
Nem, nem kezdenők itt el elemezni, kommentálni, miért is születtek – anno! – e sorok. Régen baj ugyanis, ha ez kívántatik. Mondhatnók, kinek az ausztrál konyha, kinek a zsidó. Semmi baj, ismételhetnők, legyen mindegyik, csak nehogy az utóbbi kiszorítsa az előbbit – vagy végső soron bármilyen mást, mint az övét.
Kérdés persze, hol van a nagy mai európai multikulturális dzsumbujban a nemzeti-vallási entitás? Az önmagukat folyvást nemzetinek-kereszténynek tekintő ellenfelek ahelyett, hogy valóban professzionális saját médiabirodalmat teremtenének, még arra is képtelenek, hogy bojkottálják az ellenséges médiumokat.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
