Orvvadászattal gyanúsítják Fertőd fideszes polgármesterét

Bognár Zoltán vadászati zónán kívül lőtt le egy vaddisznót, bár állítja, hogy csak az életét védte. Mégis eljárás indult ellene, írja a Népszava. Alább a folytatás.

Orvvadászattal gyanúsítja a rendőrség Bognár Zoltán fideszes fertődi polgármestert – érkezett a füles a Népszavához. Utánajártunk az ügynek, vagyis megkerestük az érintettet. A város hivatalos honlapján két, Bognárhoz köthető alapítványi telefonszám is szerepel – ezek egyikét az alpolgármester vette fel, aki szerint csak városi legendáról van szó a polgármester nem követett el ilyet. A másik számon magát Bognárt értük el, aki már nem tagadta ilyen határozottan a hírt.

"Volt egy eset, bár ezt nem gondolnám orvvadászatnak"

– kezdte Bognár Zoltán, hangsúlyozva, hogy hivatalos vadásztársasági tag a Hegykői Sólyom Vadásztársaságban, van fegyvertartási engedélye is. Elmondása szerint az eset csütörtök éjjel történt; egy családtaggal vadászgatott a társaság területén a Lés-erdőben, majd – amikor visszaindultak autójukhoz – útközben átvágtak a vadászati zónán kívül eső parkos erdőrészen is. Ekkor rontott rá és társára egy háromtagú vaddisznó csapat, e Bognár szerint egyértelműen támadó szándékkal.

Hírdetés

https://www.google.com/maps/embed?pb=!1m14!1m8!1m3!1d4580.273234072495!2d16.871996!3d47.619624!3m2!1i1024!2i768!4f13.1!3m3!1m2!1s0x0%3A0xc2cabf36bc32752f!2sEsterh%C3%A1zy-kast%C3%A9ly%2C%20Francia%20park!5e1!3m2!1shu!2shu!4v1574019115903!5m2!1shu!2shu

Isteni szerencsének tűnhet, hogy a polgármester kézügyében maradt a puska, amit – saját bevallása szerint is szabálytalanul – nem tett vissza a tokjába a vadászterületen kívül. Így még időben le tudta lőni a feléjük rohanó vaddisznók közül az elsőt, ami alig húsz méterre közelítette meg őket – a két másik állat pedig elfutott.

Bognár Zoltán szerint mindebből úgy lett eljárás, hogy valakik, akiket nem szeretne megnevezni, kihívták a rendőröket, és mivel tényleg vadászövezeten kívül lőtt, a rendőrségnek is lépnie kellett. A polgármester azt is elismerte, hogy gyanúsított lett az eljárás során – ám hangsúlyozta, hogy kihallgatása során mindenről beszámolt, és kísérője is tudja tanúsítani, hogy igazat mondott. Hogy a rendőrök orvvadászattal gyanúsítanák, azt nem tudta megerősíteni, igaz, elmondása szerint azt sem tudja pontosan, hogy milyen jogcímen zajlik ellene eljárás.

Mégiscsak orvvadászattal gyanúsítják

Megkerestük a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot is: válaszuk szerint a főkapitányság november 15-én, orvvadászat bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a fertődi ügyben. A folyamatban lévő eljárásra való tekintettel azonban nem árultak el több részletet a történtekről.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »