Bognár Zoltán vadászati zónán kívül lőtt le egy vaddisznót, bár állítja, hogy csak az életét védte. Mégis eljárás indult ellene, írja a Népszava. Alább a folytatás.
Orvvadászattal gyanúsítja a rendőrség Bognár Zoltán fideszes fertődi polgármestert – érkezett a füles a Népszavához. Utánajártunk az ügynek, vagyis megkerestük az érintettet. A város hivatalos honlapján két, Bognárhoz köthető alapítványi telefonszám is szerepel – ezek egyikét az alpolgármester vette fel, aki szerint csak városi legendáról van szó a polgármester nem követett el ilyet. A másik számon magát Bognárt értük el, aki már nem tagadta ilyen határozottan a hírt.
"Volt egy eset, bár ezt nem gondolnám orvvadászatnak"
- kezdte Bognár Zoltán, hangsúlyozva, hogy hivatalos vadásztársasági tag a Hegykői Sólyom Vadásztársaságban, van fegyvertartási engedélye is. Elmondása szerint az eset csütörtök éjjel történt; egy családtaggal vadászgatott a társaság területén a Lés-erdőben, majd - amikor visszaindultak autójukhoz – útközben átvágtak a vadászati zónán kívül eső parkos erdőrészen is. Ekkor rontott rá és társára egy háromtagú vaddisznó csapat, e Bognár szerint egyértelműen támadó szándékkal.
Isteni szerencsének tűnhet, hogy a polgármester kézügyében maradt a puska, amit – saját bevallása szerint is szabálytalanul - nem tett vissza a tokjába a vadászterületen kívül. Így még időben le tudta lőni a feléjük rohanó vaddisznók közül az elsőt, ami alig húsz méterre közelítette meg őket – a két másik állat pedig elfutott.
Bognár Zoltán szerint mindebből úgy lett eljárás, hogy valakik, akiket nem szeretne megnevezni, kihívták a rendőröket, és mivel tényleg vadászövezeten kívül lőtt, a rendőrségnek is lépnie kellett. A polgármester azt is elismerte, hogy gyanúsított lett az eljárás során – ám hangsúlyozta, hogy kihallgatása során mindenről beszámolt, és kísérője is tudja tanúsítani, hogy igazat mondott. Hogy a rendőrök orvvadászattal gyanúsítanák, azt nem tudta megerősíteni, igaz, elmondása szerint azt sem tudja pontosan, hogy milyen jogcímen zajlik ellene eljárás.
Mégiscsak orvvadászattal gyanúsítják
Megkerestük a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot is: válaszuk szerint a főkapitányság november 15-én, orvvadászat bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a fertődi ügyben. A folyamatban lévő eljárásra való tekintettel azonban nem árultak el több részletet a történtekről.