Véget ér az űreposz

Véget ér az űreposz

A karácsony előtt mozikba kerülő Skywalker kora című kilencedik epizóddal véget ér minden idők legsikeresebb űreposza, a Star Wars.

A záró epizód utolsó trailerében C-3PO is a búcsúra utal: „Egy utolsó pillantást vetek a barátaimra” – mondja.

Hírdetés

A Skywalker kora (The Rise of Skywalker) a hazai és a magyarországi mozikban egyaránt december 19-től látható. A film Az ébredő Erővel 2015-ben elkezdődött új trilógia befejező része. Az ébredő Erőt J. J. Abrams rendezte, a második részt ( Az utolsó jedik) Rian Johnson, a befejező epizódot pedig ismét J. J. Abrams jegyzi rendezőként és részben íróként is, Chris Terrióval közösen.  

A főszerepben Daisy Ridley tér vissza, a további szerepekben mások mellett Oscar Isaac, John Boyega, Lupita Nyong’o, Kelly Marie Tran, Mark Hamill és Adam Driver látható. A 2016 decemberében elhunyt Carrie Fisher is kapott egy megható búcsújelenetet. A legkitartóbb szereplő díját pedig minden bizonnyal Anthony Daniels érdemelné ki, aki 1977 óta kivétel nélkül valamennyi Star Wars-fimben szerepelt C-3PO arany jelmeze alatt.

Az utolsó részt hatalmas érdeklődés övezi, az Amerikai Egyesült Államokban már ezen a hétfőn elkezdték árulni a mozijegyeket az interneten, és az első órában 45 százalékkal többen vásároltak elővételben jegyet erre a filmre, mint az eddigi rekordernek számító Bosszúállók: Végjátékra.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »