Nem jött be az emberek bolondítása

Nem jött be az emberek bolondítása

Az önkormányzati választásokról beszélt a Klubrádióban Magyar György, aki szerint a Civil Választási Bizottságnak (CVB) nagy szerepe volt abban, hogy sikerült ezt az áttörést elérni.

Magyar György elmondta: Karácsony Gergely és ő voltak az előválasztás kitalálói, a CVB szervezte meg, hogy ne pártok alakítsák ki a hátteret, hanem a budapestiek. Hetvenezer ember részt vett rajta, megteltek a sátrak, beszámolt a sajtó a szavazás állásáról, pszichológiailag jól hatott az egész a választókra.

„Nagyon sokat szenvedtek” Puzsér Róbert elindításával, úgy volt, hogy ők ketten küzdenek Karácsonnyal. Puzsér rengeteg feltételt szabott, ezek után próbáltak menni, konszolidálni, aztán jött az EP-választás, megerősödött a DK és a Momentum, a két párt beszállt a versenybe, aminek figyelemfelhívó hatása volt, és nem kellett foglalkozni a „puzséroskodással”. Nekik az előválasztás hátterét és komolyságát kellett biztosítaniuk. A választók lenézését jelenti, hogy a kormánymédia próbálta ezt elbagatellizálni, nem jött össze, ahogy a bohóckampánynál se.

Sőt, kedvet kaptak mások, lebonyolították a ferencvárosi előválasztást is, amelynek óriási jelentősége volt. A jelölőszervezetek nem tudtak megegyezni, megint a választókat hívták segítségül, Baranyi Krisztina győzött, majd a kerületben is fölényesen verte Bácskai János fideszes polgármestert. Az előválasztás a választók felértékelését, helyén kezelését jelentette, ebben érzi a CVB sikerét Magyar György.

Hogy miért most jött ez az ellenzéki szempontból sikeresnek tekinthető választás? Lassú a gondolkodás, hosszú idő, tíz év kellett ahhoz, hogy megjátsszák ezt az innovációt is. Az első innováció az előválasztás volt, a második az együttműködés: nem kell szeretni egymást, de közösen kell dolgozni. A harmadik pedig, hogy nem szabad elengedni ezt az együttműködést – emelte ki. A sikerben egyébként szerepe volt az isztambuli hatásnak és a Borkai-botránynak is szerinte. 

Hírdetés

Elkényelmesedett a kormány, elbízta magát, de most pofonokat kapott, és fel lehet tenni a kérdést, hogy mi lesz a következménye, konszolidáció vagy erőfitogtatás, „na majd most megmutatjuk Budapestnek”? Magyar György szerint azért nem működik a demokrácia és a jogállam, mert nincs kontroll, nem tudja betölteni ellenőrzési funkcióját a kormány fölött a parlament sem, ahogy az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a Legfőbb Ügyészség, a köztársasági elnök és a Médiahatóság sem.

Hangsúlyozta: nem szabad átesni a ló túlsó oldalára és bosszút állni, mindenkit kirúgni, az egyik oldal után a másik oldalnak kedvezni, mert akkor a szavazók megint okosak lesznek és protest-szavazatokat adnak le. A félelem, a megfélemlítés hatása óriási, meg kell mutatniuk az ellenzéki politikusoknak, hogy ők nem akarják a másik oldalt félelemben tartani.

Ha a kormány hisztérikus dacreakcióval elkezdi büntetni az ellenzéki vezetésű városokat, a sajátjait is megbünteti. Most itt az önkormányzati választásokon nem jött be az emberek bolondítása. Magyar György felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc 2006-ban azt mondta, az önkormányzati választásoknak nincs jelentőségük – óriásit tévedett. Onnantól lett narancssárga az ország jelentős része, eresztett gyökeret a Fidesz. Most az ellenzéknek kell építkeznie.

Szerinte túl kell lépni a pártérdekeken, mert azok csak megterhelik és frusztrálják az embereket. A pártok semmit nem érnek civilek nélkül, de a civilek se pártok nélkül. Van „a kis Klubrádiónk” meg néhány másik fórum (szemben a Fidesz médiamamutjával), de internetet nem tudják megfojtani.

Azt is mondta, hogy Orbán Viktor nagyon jó politikus, nagy koponya, érti, amit csinál, jók a megérzései, de éppen a politikai, gazdasági és jogi kontroll hiánya miatt elszaladt vele a ló, az a kérdés, hogy valami lehozhatja-e a földre.

Magyar György óva int a bosszútól


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »