124 éve, 1895. október 8-án született Juan Domingo Perón, Argentína 20. századi történelmének meghatározó egyénisége, akiről politikai irányzatot is elneveztek. Második felesége, Evita valóságos intézménnyé vált.
A Buenos Aireshez közeli Lobosban, közepesen tehetős családban jött a világra. A katonai akadémia elvégzése után gyorsan haladt előre a ranglétrán, amiben még az sem hátráltatta, hogy 1930-ban belekeveredett egy puccskísérletbe.
Több európai országban volt katonai attasé, ekkor ismerkedett meg Hitler és Mussolini eszméivel, rendszerével. Az 1943. évi katonai hatalomátvétel után egy évvel már hadügyminiszter és alelnök volt, és németországi tapasztalatai hatására kialakított demagóg népjóléti programja, béremelési ígéretei révén egyre népszerűbbé vált.
Élete azt követően vett éles fordulatot, hogy megismerkedett a vonzó, de nem különösebben tehetséges színésznő és rádióbemondó Eva Maria Duartéval. 1945 őszén Evita és a szakszervezetek hozták ki a börtönből, ahová féltékeny tábornoktársai juttatták.
Perón egy évvel később – az általa életre hívott korporatív szakszervezet támogatását élvezve – elsöprő győzelmet aratott az elnökválasztáson. Perón és felesége, az argentinok imádott Evitája gyökeresen felforgatta az országot. Ideológiájuk, a peronizmus lényege a gazdagok gyűlölete, a szegények szeretete volt.
„Nem az ember van a gazdagságért, hanem a gazdagság az emberért” – hirdették. Perón feszített ütemű iparosításba fogott, korlátozta a magántőke mozgását, bevezette a nyolcórás munkaidőt, a kötelező munkahelyi biztosítást, még a munkahelyi tisztálkodás lehetőségét is megkövetelte.
A külföldi tulajdonú nagyvállalatokat és a szakszervezeteket államosították, a sajtót szigorúan ellenőrizték.
Evita és Juan Perón (kép forrása: npr.org)
A néptömegek életkörülményei jelentősen javultak, úgyhogy fogékonynak bizonyultak Perón populista szólamaira, Evitát pedig bálványozták. Ő volt az első argentin nő, aki tevékenyen politizált, és az első, aki a nyilvánosság előtt nadrágban mutatkozott.
Az 1951-es választásokat Perón ismét megnyerte, nem kis részben azért, mert akkor először a nők is szavazhattak. Evita valóságos intézménnyé vált, férjét istenítő beszédeket tartott, megalakította a peronisták női szárnyát, és felkarolta a városi társadalom kisemmizettjeit, az „ing nélküliek” többmilliós rétegét.
Azt azonban az argentin sajtó nem verte nagydobra, hogy a szegények gyámolítója milyen fényűző életet él: Párizsból kapta drága szőrméit, Cartier-ékszereit, Dior-kosztümjeit. Evita 1952-ben meghalt, ettől kezdve valóságos szentként kezdték tisztelni.
Perón magánéleti tragédiájával egy időben fulladt ki a konjunktúra is. A helyzetet súlyosbította, hogy a magára maradt elnök egyre-másra hozta a közérzetjavító intézkedéseket, és a gazdaság a kettős teher alatt megroggyant.
Ami korábban elképzelhetetlen lett volna, 1954-ben félmillió munkás sztrájkolt, melléjük álltak a nagytőkések és a földbirtokosok is, a hadsereg és a katolikus egyház is előhozakodott sérelmeivel. Az egész társadalom Perón ellen fordult, uralmát 1955. szeptember 19-én puccsal döntötték meg.
A bukott elnök Paraguayba menekült, majd Spanyolországban telepedett le. 1961-ben feleségül vett egy bártáncosnőt, aki felvette az Isabel Perón nevet. Száműzetése alatt hazájában puccsok, katonai és polgári kormányok, gerillamozgalmak, a gazdasági hanyatlás évei követték egymást.
Perón harmadik feleségével, Isabelával (kép forrása: taringa.net)
A kiábrándultság nosztalgiát szült, 1973-ban ismét a peronisták győztek a választásokon. A hetvennyolc éves, súlyosan beteg Perón diadalmenetben tért haza, az év októberében elnökké választották, ő pedig feleségét állította az alelnöki posztra.
Az idős és beteges elnök csak csalódást okozott a jobb élet reményében rá szavazóknak. Hozzákezdett ugyan a katasztrofális helyzetben lévő gazdaság helyrehozatalához, de sikertelenül próbálta meg alkalmazni az Európából ellesett szociáldemokrata elveket. 1974. július 1-jén bekövetkezett halála minden bizonnyal a bukástól mentette meg.
Az elnöki tisztséget és a kezelhetetlen országot a magát Isabelitának neveztető feleség örökölte, aki hiába kísérelt meg Evita nyomdokaiba lépni. A gazdasági hanyatlás, az infláció felgyorsult, a peronista frakciók ellentétei is kiéleződtek.
A folyamat végére ismét a hadsereg tett pontot: az 1976. március 24-i, Isabel Perón hatalmát megdöntő újabb puccsal lezárult a peronizmus korszaka. Szelleme azonban nem halt meg: az elmúlt évtizedekben több argentin elnökjelölt is peronista programmal győzött.
A politikus halála után azonban nyilvánosságra kerültek olyan információk is, amelyek erősen árnyalják a házaspár legendáját.
Így például az, hogy a nácik által összerabolt zsidó vagyon Argentínába kerülésében állítólag ők is szerepet játszottak, a második világháború után a német háborús bűnösök közül sokan kaptak a dél-amerikai országban menedékjogot, az általuk fizetett pénz – egyesek szerint – Evita svájci számláját gyarapította.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
