Két olyan meghökkentő jelenségről szólnék hamarjában, amelyek nyomán messzemenő következtetéseket merészeltem levonni.Az egyik a Greta Thunberg-szindróma magasabb szintre és fordulatszámra emelkedése. A haszonleső politikusok, a szolgamédia és a restszellemű nagyközönség jóvoltából megváltói szerepbe magasztosult beteg leányka tiszteletére fővárosunkban – idézem – „klímavédelmi slam poetry” versenyt rendeztek. Az erről tudósító Indexes film egyik ifjú titánja, egy lelkes legényke éneklő szavalatának már első mondatával rögtön parnasszusi magasságba emeli a versenylécet:Greta Thunberg katonája vagyok, legszebb katonája…Közben a markában tartott okostelefonjára pislog, nehogy elrontsa míves produkcióját…Mi tagadás, tisztelt Olvasó, kétségbeesésemben rögtön a fejemhez kaptam. Elszörnyedtem – talán ez a legjobb szó rá. Abban a pillanatban nagyon sok minden átvillant a fejemen. Például az, hogy mennyi derék, lelkes, izzó magyar fiatal gyűlt össze ide a nézőtérre, a kütyüs nemzedék, amely komoly könyvet már csak akkor vesz a kezébe, ha az irodalomtanáruk nagy nehezen kiveri belőlük, vagy ha celebek sulykolják nekik a virtuális világból nyakra-főre. Most pedig együtt fújják a legénykével a refrént, hogy „Greta Thunberg katonája vagyok, legszebb katonája…”Szent ég, micsoda világ ez! Hova süllyedtünk! S hova fogunk kilyukadni. A színpadon műsorvezetőként éppen egy volt szadeszos, aztán fideszes, aztán levitézlett, de mindvégig megrögzött liberális médiapolitikus szabja a szellemi irányt kütyüs fiataljainknak. Felszólítja tizenéveske közönségét, hogy „tegye fel a kezét, akinek van fa barátja”, s ettől rögtön leegyszerűsödik az egész világ egy elme és világnézet nélküli fával való barátságra. A további verselők-szlemezők is mind a kütyüjüket lóbálják, onnan szednek már minden okosságot; márpedig ha rossz, ha zsákutcás az irány, lehetetlenség eligazodni a világegyetem óceánnyi kínálatában, nem okosabbak, hanem butábbak lesznek a sok zajtól, irdatlan, kezelhetetlen szemétmennyiségtől.S ahogy figyelem a felnövekvő generációkat, egyre gyorsabban nő az elbutult, elvakult Gréta-katonák száma. Akiknek szent meggyőződésük, hogy a kezük ügyében örökké ott tartott kütyük észt is adnak, nem csupán kezeletlen adatok és érzelmek tömegét. Ezért tapsolnak sivalkodnak lelkendezve az utolsó refrén után, immár Greta Thunberg átszellemült katonájaként.Szent Isten, mi lesz itt?Mi lesz Magyarországgal, ha az életben már oly sokat megtapasztalt öregjeink kihalnak, kütyüs tizenéveseink meg szavazóképessé nőnek, s majd nem látják a faöleléstől az erdőt?S mi lesz Franciaországgal, meg egész Európával, ha minden ráció, minden józan ész megbomlik és meghasonul?Akármilyen nehezünkre esik is, lássuk be: az a tény, hogy immáron ötvenre emelkedett a francia rendőrök körében hamarjában öngyilkosságot elkövetettek száma, messzemenőkig azt bizonyítja, hogy teljesen felborult a világ rendje. A bűnüldözésre felesküdtek nem képesek már követni, hogy mi számít bűnnek, ki számít bűnösnek, kit szabad üldözniük és kit nem, azt viszont napnál világosabban látják, hogy a társadalmi rendet egyre vehemensebbek egyre vehemensebben felforgatják, és a politikusok pedig ujjukat sem mozdítják.Tisztelt Olvasó! Bőségesen van tehát okunk aggódásra és halálsápadt rémüldözésre. Ám az élet már csak ilyen: van okunk a reménykedésre is. Valahogy úgy lettünk kitalálva, hogy a legnagyobb sötétség kellős közepén is mindig felpislákoljon az éltető szellem, szinte észrevétlenül, mégis elpusztíthatatlanul. Ha az utolsó pillanatokban is, de el fogja végezni a maga feladatát, be fogja teljesíteni a maga életmentő küldetését.Igaz, jóformán senki, sem a nézőtéren, sem a színpadon nem vette észre, de talán még a filmet készítő Index sem fogta fel az említett ifjú titán szavalatának igazi értelmét. Pedig szóról szóra azt hallhatták, amit én most teljes egészében ide idézek:Greta Thunberg katonája vagyok, legszebb katonája.Vígan élem az én vegán életem,Nincsen gondom rája.Masírozok Soros György szavára,Úgy gondolok az én Lenin atyámra,Greta Thunberg katonája vagyok, legszebb katonája.Ilyen ifjú legényben ilyen maró gúnynak születnie saját korosztályának elgrétásodottjaival szemben, nem mindennapi lélekre és szellemre vall. Nem ő tehet arról, hogy a sok lelkesültből egyelőre senki sem fogta az adását. Eljön majd ennek is az ideje. A fontos az, hogy ez a kütyüs nemzedék sincs teljesen elveszve, mint ahogy mi sem voltunk teljesen elveszve anno. A kutya ugat, a karaván halad, az élet végzi rendületlenül a maga csodás körforgását, tisztelt Olvasó.
Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »
