Ismét beigazolódott, hogy hazudott az MTVA: Erdélyben nem nézhetik a magyar-szlovák meccset

Ismét beigazolódott, hogy hazudott az MTVA: Erdélyben nem nézhetik a magyar-szlovák meccset

Ahogyan az kolozsvári olvasónk, Tókos Levente által hétfőn este küldött fotón is látható, Erdélyben nem nézik a Magyarország-Szlovákia Eb-selejtezőt.

Mint lapunknak elmondta, nemcsak a mérkőzés alatt, hanem egész nap hiába kapcsolt az M4 Sportra, csak a kiírást olvashatta:

Az illetékes oldja meg, hogy ne legyen kódolva az adás. Se reggel, se este, se holnap. Magyarul akarom hallgatni a bemondót akkor is, ha pont darts-ot ad – írta felháborodottan olvasónk.

Hírdetés

Lapunk információi szerint a legnagyobb romániai kábelszolgáltatónál, a Diginél (amit ott RCS-RDS-nek neveznek) már korábban eldőlt, hogy nem oldják fel a geokódolást, mivel nem kérték az MTVA által felajánlott dekódoló kártyát. Nem véletlenül, hiszen az MTVA által korábban említett kártyás dekódert csak kisebb helyi szolgáltatók használják. Ezt támasztják alá a Szatmári Friss Újságnak nyilatkozó Suta János, az RCS-RDS szatmári kereskedelmi igazgatójának szavai is, aki elmondta: azokat a digitális jeleket dolgozzák fel, amely üvegszálon érkezik az MTVA-tól a magyarországi Digi Kft.-n keresztül. Suta elismerte, hogy lényegében hétfő este, a közvetítés idején fog kiderülni Szatmárban, hogy sikerült-e megoldást találni a közvetítésre.

Ahogy arról múlt hét pénteken elsőként beszámoltunk, egy nappal korábban hiába kapcsoltak a határon túli nézők a geokódolás miatt nem láthatták a Montenegró–Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzést. Cikkünk élesítése után pár órával aztán megjelent egy hír az MTI hírfolyamában Az erdélyi és felvidéki magyarság is élőben láthatja a meccset az M4 Sporton címmel. Ebben idézték Székely Dávidot, az M4 Sport csatornaigazgatóját, aki az M1-nek pénteken arról beszélt, az MTVA teljesítette a technikai feltételeit annak, hogy a kábeltévés szolgáltatók Erdélyben és a Felvidéken is sugározni tudják az M4 Sport adását. A csatornaigazgatónak már akkor nem sikerült igazat mondania, hiszen azt állította: már a csütörtök esti meccset is láthatták azok az erdélyi és felvidéki magyarok, akiknek van kábeltelevíziós előfizetésük.

Bodacz Péter / Magyar Hang


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »