Szorul a hurok Kásler körül, Orbán újabb területet vett el a minisztertől

Szorul a hurok Kásler körül, Orbán újabb területet vett el a minisztertől

Megunta Kásler Miklós ígérgetéseit Orbán Viktor, a Belügyminisztérium alá helyezte a társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkárságot. A Népszava azt írja, hogy a miniszterelnök hónapokat várt az emberierőforrás-miniszter felzárkóztató csomagjára, de a tárcavezetőtől mindeddig csak ígéreteket kapott. A lapnak nyilatkozó fideszes településvezetők szerint emiatt döntött úgy a kormányfő, hogy a területet az erős kezű vezetőként számon tartott Pintér Sándorra bízza.

A helyettes államtitkárságnak főként a roma lakosság további leszakadását kellene megállítani, és azoknak a kistelepüléseknek a fejlődését elősegíteni, amelyeknél a közmunkaprogram a lakosság nagy részét érintette. 

Palkovics fogja irányítani a felsőoktatást

Hírdetés

A kormány úgy döntött, hogy 2019. szeptember 1-jétől az Emberi Erőforrások Minisztériumától az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása alá kerül a felsőoktatás. A köznevelés önálló államtitkárságot kap, Maruzsa Zoltán vezetésével. A döntést Palkovics László miniszter kezdeményezte, szerinte az innováció lehetőségeinek birtokában Magyarország versenyképessége növekedni fog a felsőoktatás ITM-hez kerülésével.

Rövid időn belül a második terület kerül ki Kásler Miklós irányítása alól, nemrég a felsőoktatást szervezték ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter irányítása alá. Ha így folytatódik, előbb-utóbb Orbán Viktor számára is beigazolódhat, hogy nem volt igaza és téves döntést hozott, amikor Balog Zoltán korábbi humánminiszter kérését visszautasítva egyben tartotta az Emmit. A volt tárcavezető épp azért nem vállalta el a kormányzati munkát, mert nem tartotta jónak, hogy rengeteg terület tartozik az Emmi alá.  


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »