A telefonja és a cigarettája mellett a magyar fiú gyógyszere is kellett a rablóknakt a belvárosi rabl

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja folytat eljárást három budapesti „férfi” ellen, akik a gyanú szerint 2019. augusztus 23-án éjjel a Városháza téren kiraboltak egy magyar fiút.

A társaság a fiatalt körbeállta, majd egyikük, a 19 éves S. Benjámin elvette a gyógyszerét és a cigarettáját. Amikor a sértett ezt próbálta megakadályozni, S. Benjámin társa, a 18 éves P. Tamás előbb megfenyegette, majd ököllel megütötte a fiút; harmadik társuk pedig, a 24 éves B. Sándor elvette a fiú telefonját, majd mindhárman elfutottak a helyszínről.

Hírdetés

A sértett egy pizzériában kért segítséget, onnan hívta fel a rendőröket, akiknek azt is elmondta, hogy egy barátja mobiltelefonján nyomon tudja követni az ellopott telefon mozgását. A terézvárosi rendőrök ennek alapján a Baross téren megtalálták és elfogták a csoport két tagját, S. Benjámint és P. Tamást; harmadik társukat pedig a belvárosban fogták el és állították elő az V. kerületi nyomozók. A Budapest Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három „férfit” őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

(Police


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »