Sermer Ádám csak a keresztektől undorodik, a kannabisztól nem – sőt legalizálná is Budapesten

Sermer Ádám csak a keresztektől undorodik, a kannabisztól nem – sőt legalizálná is Budapesten

Visszalépne Karácsony Gergely, az ellenzék legtöbb pártja által támogatott főpolgármester-jelölt javára Sermer Ádám, a Liberálisok jelöltje, azzal a feltétellel, hogy Karácsony beépíti programjába a cannabisfogyasztás liberalizálását.

Egy a magyar törvényekkel összeegyeztethetetlen rendelet majdani kibocsátásának ígéretétől tenné függővé a visszalépését a Liberálisok főpolgármester-jelöltje. Sermer Ádám ugyanis a fővárosi drogliberalizációt szabta az ellenzéki szivárványkoalíció által indított Karácsony Gergely támogatásának feltételéül – derült ki a politikus bejelentéséből.

A Magyar Liberális Párt (MLP) jelöltjének választási programja szerint ha ő vagy az általa támogatott Karácsony lenne Budapest vezetője, akkor senkit se vihetnének el a rendőrök a főváros utcáiról azért, mert „füvezik”. Sőt Budapestet példaként állítanák az ország többi része elé a cannabis ügyének rendezésében, ennek első lépéseként helyi rendelettel dekriminalizálnák a cannabis birtoklását és fogyasztását.

Sermer felajánlkozása azért furcsa, mert korábban ő maga határolódott el Karácsonytól, amiért az a Jobbik támogatása reményében magukat antiszemita kijelentésekre ragadtató politikusokat mentegetett élő adásban.

Hírdetés

Sermer Ádám úgy véli, hogy a tiltás teljes feloldása, a szabályozott keretek közé szorított, de átlátható cannabislegalizáció kizárólag állami hatáskörben valósítható meg. Azonban szerinte a marihuána fogyasztását, illetve a szer csekély mennyiségű birtoklását szankcionáló szabályozás helyi rendeleti úton is megváltoztatható, ami nyilvánvalóan nem felel meg a valóságnak, hiszen a kábítószerek előállítására, tartására és fogyasztására vonatkozó szabályokat a szabálysértési és a büntető törvénykönyv teljes körűen rendezi, alacsonyabb rendű jogszabály, például egy önkormányzati rendelet pedig nem állhat ellentétben a törvényekkel.

Az általában az ajánlószelvények összegyűjtésén már elbukó MLP programja a Karácsonyt támogató Momentum Mozgalomnál már meghallgatásra talált, a párt ifjúsági szervezetének, a Momentum TizenX-nek az elnöke, Nagy Károly egy bírósági ítélet kapcsán közösségi oldalán július végén úgy fogalmazott: első lépésben dekriminalizálná a cannabisfogyasztást és orvosi felhasználásra legalizálná a marihuánát.

(Magyar Nemzet nyomán)

Itt vannak az "újdegeneráltak"

Dúró Dóra szerint a férfi és a nő kapcsolata normális – Sermer Ádám szerint a kutyapórázon vezetés is

Nemcsak a keresztektől, a náciktól is undorodik Gabriella főpolgármester-jelöltje


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »