A budapesti zsidó olimpia miatt a KRESZ-t is módosította keresztény kurzussal alaptalanul vádolt kormányunk

A budapesti zsidó olimpia miatt a KRESZ-t is módosította keresztény kurzussal alaptalanul vádolt kormányunk

Tábla jelzi a közlekedőknek a templomot, továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak, feltéve, hogy van erre szóló matricájuk – a kormány így módosította a KRESZ-t. Két új közlekedési táblát is bevezetnek.

A Magyar Közlönyben megjelent KRESZ-re vonatkozó rendeletmódosítás két barna alapszínű táblát mutat be a templomra, illetve a vallásgyakorlásra rendelt más helyre.

Mindkettő egy templom sziluett, de az egyik tornyán van, a másikon pedig nincs kereszt. A tájékoztató tábla kiegészítő jelzőtáblájának felirata utalhat a vallási közösség nevére, az általa használt épület nevére és az általa végzett vallásos szertartások időpontjára is – derül ki a módosításból.


Templom vagy vallásgyakorlásra rendelt más hely (forrás: Magyar Közlöny, 2019. évi 130. szám)

Hírdetés

A másik módosítás szerint pedig a nemzetközi sportszövetség, nemzetközi sportvilág esernyőszervezetének nemzetközi sporteseményei alkalmával – a nemzetközi sportesemény szervező bizottsága közreműködésével kijelölt jármű – az autóbusz forgalmi sávban is közlekedhet. Ehhez a járműre matricát kell felhelyezni, ezekről pedig kormányhatározat intézkedik.

Ugyancsak ebben a Magyar Közlönyben meg is jelent egy ilyen határozat, amely mellékletében szerepel az a matrica, amelyet az idén Budapesten megrendezendő Maccabi Európa Játékok alkalmával viselhetnek a buszsávot használó járművek.


Maccabi-matrica (forrás: Magyar Közlöny, 2019. évi 130. szám)

(Napi)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »