A sajtószabadságot hiányolja az a szélsőség, amely a legszabadabban veszi át külföldről a Magyarország elleni hazug támadásokat, sőt rá is tesz azokra, még nagyobbat lódít, még elvakultabban kelti az indulatot. Mit tenne ez a garnitúra, ha „lenne” sajtószabadság…?
Igaza van a szomszéddal szemben a nagyapának, hiszen fia is, unokája is megmondta, hogy a nagyapának van igaza… És még a sógor, a vő is ráerősített a szomszéddal szemben a nagyapa igazára…Nagyjából így működik a sok évtized alatt fölépített kozmopolita struktúra.
Ehhez hasonló nemzetközi „vita” érintette hazánkat.
Egy magyar kormánypolitikus rámutatott, hogy egy északi ország sajtója a legkisebb mértékben sem szabad, hiszen a média konglomerátumok kezében van, a balliberális nagyvállalat heti szinten az ottani állampolgárok 97 százalékát éri el.
Ezek olyan tények, amelyekkel nem lehet vitatkozni.
Az északi ország külügyminisztere nem is vitatkozott. Szellemileg óvodás szintre lesüllyedve egy külső értékelést mutatott fel. Egy szélsőséges nemzetközi újságíró-szervezet kimutatását lobogtatta, eszerint az adott ország évről évre az első vagy a második helyen végez az úgynevezett „sajtószabadság-listán.”
A szélsőbal tehát a szélsőbal állítását hozta fel „bizonyítékként.”
Annyiban remek a megoldás, hogy a szélsőbalos politikus tudott mit megragadni, volt mihez nyúlnia. Évtizedekkel ezelőtt fölépült – az „épült” ige a szabadkőművesség hangulatát idézi, de sebaj – egy olyan struktúra, amely képes egyfajta „vörös segélyben” részesíteni az itt-ott megroggyant szélsőbalos politikát.
S mivel a struktúra nemzetközi: „külső” véleménynek tudják hazudni a kimutatást.
A struktúra kiterjedtségét mutatja, hogy a szélsőbal északi vonaglására itthon is ráerősítettek. A hazai szélsőség egyik orgánuma úgy fogalmaz, hogy „üzenetben rázta le” a magyar államtitkár vádjait az északi ország EU-s ügyekért felelős szóvivője.
„Rázta le…”
Az óvodás szintű reagálást az itthoni lap szellemileg „felsőbbrendűnek” érzékeltette ezzel a primitív szóhasználattal. Ám itt véget is ér a habverés, több „érv” ugyanis nincs az északi ország támadva védekező hisztizésében.
Iskolapélda.
A sajtószabadságot hiányolja az a szélsőség, amely a legszabadabban veszi át külföldről a Magyarország elleni hazug támadásokat, sőt rá is tesz azokra, még nagyobbat lódít, még elvakultabban kelti az indulatot.
Mit tenne ez a garnitúra, ha „lenne” sajtószabadság…?
A dolog nem új. A kilencvenes évek elején egy – egyébként kiváló képességű – hazai újságíró egy német lap itteni tudósítójaként ügyködött, más, itthoni munkája mellett. Itthonról megírta az Antall-kormányt támadó cikkét, majd amikor az írás a Lajtán túl megjelent, itthon nyomban idézni kezdte önmagát, s úgy mutatta be saját mondatait, mint nyugati, „független” véleményt…
Nevet is kapott ez a módszer akkoriban…
Ám ehhez is kellett egy – nem feltétlenül szabadkőműves – építmény, egy nyugati kapcsolatrendszer, amilyennel az Antall-kormány nem rendelkezett. Vagy éppen a rendelkezésre álló lengyel „vonalat” nem használta ki, még akkor is, ha varsói cikket idézni nem annyira előkelő, mint párizsi, londoni vagy berlini írást citálni.
A szélsőbal nemzetközi összjátéka rengeteget árt.
„Független” véleménynek feltüntetni a saját brancs szellemi kreálmányát ugyanis egyfajta hamisítást. És a hamisítás, a csalás – még akkor is, ha valamiféle építőmester végzi – rombol. Egyértelműen a demokráciát rombolja.
És a romokra alternatív valóságot – itt már helyénvaló a szabadkőműves ige – „épít.”
Ha egy társadalom elveszti kapcsolatát a valósággal, alighanem a végét járja. A szélsőbalos nemzetközi összjáték hamis valóságot vibráltat a társadalom elé, legalábbis annak hiszékeny része elé. És ezt régóta csinálja.
Már eddig is rengeteget ártott.
A vörös segély életben tart életellenes – és önmagában életképtelen – szerveződéseket. És forrásokat von el a demokratikus szerveződésektől. Hiszen alapvető közgazdasági igazság: ha olyan értéket kapsz, amelyért nem te dolgoztál meg, azért másvalaki dolgozott meg.
Élősködésen alapul tehát a vörös segély.
A szélsőbal eleve parazita volt, hiszen hamis ideológiára szervezett apparátusokat, jól fizető ügynökhadsereget, géniusznak kikiáltott „csúcsértelmiségieket”, vállhoz a vállt vető – béke- és egyéb – mozgalmakat, pénzzel kitömött NGO-kat.
Hatalmas ártó erőt testesít meg és működtet a kozmopolita struktúra.
Ám lehet ellene védekezni, van nagyobb erő, amely semlegesíti, amely a fősodorból kilöki, amely leleplezi a strúktúrát, amely élősködés helyett valós munkára kényszeríti, amely a celeb „csúcsértelmiségieket” a képességeikhez illő szellemi aprómunkára készteti.
A valódi demokrácia ereje.
Kovács G. Tibor
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
