A világ országainak jogállami helyzetéről adott ki jelentést a World Justice Project (WJP) nevű szervezet. Magyarország elég gyászos helyezést ért el az összeállításban – és ez annál is jóval nagyobb baj, mint a különböző demokrácia-és szabadságjogi listákon elért szintén egyre rosszabb eredmények.
A demokráciát, a szabadságot és a jogállamiságot általában együtt emlegetjük, így sokan szinonimaként is használják e fogalmakat. Pedig nem teljesen ugyanazt fedik. Az utóbbit szerencsésebb volna az angol rule of law szó szerinti fordításával joguralomnak nevezni, hiszen nem azt mutatja, hogy a politikai elit mennyire leváltható, vagy, hogy különböző kisebbségi csoportoknak mennyi szabadságot biztosít.
Hanem azt, hogy mennyire van alávetve a törvényeknek. Mennyire uralkodik a jog betűje, és mennyire a vezetők akarata? Mennyire veszi komolyan a törvényhozást és az igazságszolgáltatást a politika?
Ezek pedig számos tekintetben fontosabb kérdések, mint, hogy mennyire demokratikus egy rendszer, vagy mennyire tiszteli a kisebbségek jogait. A hatalomból örökre száműzött ellenzék, vagy a kollektív jogaiktól megfosztott kisebbségek hányattatásai ugyanis – legyenek bármennyire is felháborítóak – alapvetően az adott csoport számára jelentenek problémát.
Ha viszont egy országban a hatalom szeszélye hoz törvényeket, és a hatalom kegyétől függ azok betartása, az mindenkinek rossz. Többségieknek és kormánypártiaknak is. A WJP jelentése szerint Magyarország pont ilyen országgá kezd válni.
Hogy mennyire nem a szokványos értelemben vett demokráciaindexről van szó, azt jól mutatja, hogy az évtizedek óta leválthatatlan elit által kormányzott, ám a jogszabályokat rajtuk is kíméletlenül bevasaló, szinte teljesen korrupciómentes Szingapúr 126 ország közül a 13-ik helyre futott be, a demokráciának erős jóindulattal sem nevezhető Egyesült Arab Emírségek pedig a 32-ikre.
Magyarországnak az 57-ik helyet sikerült megcsípnie, lemaradva olyan országok mögött, mint Ruanda, Botswana, Jordánia, vagy Szenegál.
Tehát még egyszer: ez nem azt jelenti, hogy ezekben az országokban demokratikusabb rendszer működik, mint nálunk, hanem azt, hogy a jog uralma erősebben érvényesül, mint a hatalmi elité.
Hogy miről is van szó, azt aligha lehetne jobb példával illusztrálni, mint a rabszolgatörvény országgyűlési szavazásával, amelyről a Fidesz is pontosan tudta, hogy teljesen törvénytelenül zajlott le, mégis simán átléptek életbe léptették a jogszabályt. De számos egyéb ügy mellett ide sorolható az is, ahogyan 2016 februárjában Kubatov Gábor fideszes pártigazgató bérkopaszai akadályozták meg egy népszavazási kezdeményezés leadását.
Szintén fontos tényező a trend, vagyis, hogy a helyzet milyen irányba változik. Nos, ez, ha lehet még ijesztőbb. Magyarország egyetlen év alatt négy helyet csúszott le a ranglistán.
Még gyászosabb a kép, ha hazánkat a velünk nagyjából egy kategóriába sorolt államokkal vetjük össze. A fejlettnek tekintett országok között utolsó előtti,
az EU, az EFTA és Észak-Amerika országai közül pedig a legutolsó helyen állunk.
A legsúlyosabb látlelet abban a fejezetben bontakozik ki, amelyben azt vizsgálják, hogy konkrétan a kormányzat kezét mennyire kötik meg – az akár saját maguk által hozott – jogszabályok. Mennyire hajlamos a hatalom átlépni a törvényes kereteket, hogy fellépjen gazdasági, vagy politikai ellenfeleivel, esetleg a tőle független médiával szemben?
E tekintetben Orbánék a 103-ik (százharmadik) helyen állnak. 126 (százhuszonhat) kormányból.
Itt már inkább azt egyszerűbb számba venni, kik vannak még nálunk is mélyebben, de azért mégis lássunk néhány olyan szegletét a világnak, ahol a kormány jobban tiszteletben tartja a törvények betűjét, mint a NER hatalmasságai.
És mielőtt felcsattannánk, hogy mi a bánatos francért jobb hely Magyarországnál a polgárháborús Libéria, a mianmari katonai diktatúra, vagy a fővárosát a leköszönő elnökről elnevező Kazahsztán, gyorsan tisztázzuk itt is: ez a felmérés nem erről szól. Hanem arról, hogy, ha egy hatalom törvénybe iktat valamit – legyen az a legordítóbb igazságtalanság, vagy a legnagyobb baromság – később mennyire veszi ezt komolyan. És, hát az a helyzet, hogy ezek szerint a libériai hadurak, a mianmari tábornokok, meg a kazah rezsimklán e tekintetben fegyelmezettebbek, és következetesebbek, mint Orbánék.
És ezzel el is jutottunk az elmúlt évek egyik legizgalmasabb vitájáig, amely arról szól, hogy, hát hogyan is kellene neveznünk a NER-t. Mert az kétségtelen, hogy (csak ez előbbi három példából kiindulva) nálunk nem lehet gyerekeket háborúba hurcolni, nincsenek faji törvények, és egyelőre Orbán neve sincs beleírva az alkotmányunkba.
Magyarországon a világ számos helyéhez képest egész elviselhető törvények vannak – csak a hatalom nagy ívben szarik rájuk.
És elsősorban ez teszi ezt a helyet legkésőbb 2006 óta évről évre elviselhetetlenebbé, s, ami még fontosabb: ezért toporgunk egy helyben, lassan, de biztosan elmaradva a saját régiós versenytársainktól is. Egy olyan országban ugyanis, ahol a törvénykönyveket WC-papírnak használja az elit, nem csak a levegő egyre fojtogatóbb, de a szegénység és elmaradottság is bebetonozódik.
A WJP felmérése nem azért fontos, mert megfellebbezhetetlen igazságokat nyilatkoztat ki – hanem azért, mert pengéles képet nyújt arról, mi lett itt elcseszve az elmúlt másfél évtizedben.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
