Demeter elvesztheti a mentelmi jogát

Pénteken, rendkívüli nyári ülésszakának utolsó napján felfüggesztheti Demeter Márta mentelmi jogát az Országgyűlés – értesült a Magyar Nemzet. A parlament tegnapi ülésén Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a DK európai parlamenti ténykedésére utalva kijelentette: Gyurcsány Ferenc visszatérésével a magyarellenes politika is visszatért.

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke péntekre, a plenáris ülés megnyitása elé összehívja a testületet, az ülésnek pedig egyetlen napirendi pontja lesz: Demeter Márta mentelmi védettségének megvonása – értesült a Magyar Nemzet. Hargitai János, a bizottság elnöke lapunknak elmondta: az elmúlt harminc év gyakorlatának megfelelően a közvádas ügyekben mindig kiadják az érintetteket, így az ülésen ezúttal is ezt javasolják majd a Háznak. – A bizottság zárt ülést tart, ahol Demeter Márta is elmondhatja álláspontját – tette hozzá.

Ismert: Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként múlt hét pénteken indítványozta az LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Demeter tavaly októberben közösségi oldalán azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy a gyermekét a honvédség repülőgépével reptette, ám még aznap kiderült, hogy a politikus összekeverte a miniszterelnök lányát a Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával. Mivel az LMP-s politikus mindezt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként tette, a Fidesz hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés miatt feljelentette.

Hírdetés

A Legfőbb Ügyészség szerint amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki. E cselekménye hivatali visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas.

Mindeközben az Országgyűlés tegnapi ülésén Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy bár sokan örülnek a csúcsjelöltek bukásának, az Európai Unió következő intézményvezetőinek megválasztását illetően ez inkább aggályos. Azt mondták az embereknek, hogy azok lesznek Európa vezetői, akiknek a pártcsaládja a legtöbb támogatást kapja, ezért akik most ünnepelnek, azok becsapták az embereket – vélte a DK elnöke.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában hangsúlyozta: a kormány az európai parlamenti választás kampányában elmondta, hogy a nemzetállamok Európájában hisz, így kapta meg a szavazatok többségét, ami világos üzenet a magyar választók részéről.

Dömötör Csaba szerint azzal, hogy Gyurcsány visszatért, a magyarellenes politika is visszatért, így az elmúlt napokban Brüsszelben fúrták a magyarokat. – Amit az ellenzék tesz, az nemcsak a szokásos belpolitikai helyezkedés része, hanem a brüsszeli magyar érdekképviselet tudatos gyengítése – mondta.

Bakonyi Ádám


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »