Minden idők legmagasabbra értékelt sorozatáról, az HBO Csernobiljáról írt kritikát fordítottunk le, hogy minél több emberhez eljuthasson.
A cikket Micheal Schellenberger, környezetvédő aktivista jegyzi.
A Csernobil tévedései az atomenergiáról
Mióta elkezdődött az HBO mini-sorozata az 1986-os atomkatasztrófáról, a Csernobil, az újságírók dicsérik, amiért az eseményt a tényeknek megfelelően mutatja be, még ha a készítők éltek is az alkotói szabadsággal.
„Az első dolog, amit meg kell érteni az HBO mini-sorozattal, a Csernobillal kapcsolatban,” írta egy riporter a The New York Times-től „hogy nagy része kitaláció. De itt a második, még fontosabb dolog: Ez nem igazán számít.” A riporter észrevesz egy pontatlanságot, amihez hasonlóról én is írtam a múlt hónapban: Valamiért a sugárbetegség áldozatait gyakran vér borítja. De az HBO „jól látja az alapvető igazságot”, írja, ami az, hogy Csernobil „sokkal inkább a hazugságokról, megtévesztésről és egy rothadó politikai rendszerről szól, mint… arról, hogy az atomenergia jellemzően jó vagy rossz lenne.”
Ez egy olyan alapvetés, amit a Csernobil készítője, Craig Mazin is hangsúlyozott.
„Csernobil tanulsága nem az, hogy a modern nukleáris energiatermelés veszélyes” – twittelte. „A tanulság az, hogy a hazudozás, az arrogancia és a bírálat elnyomása veszélyes.” Az atomipar képviselői pedig egyetértenek. „A nézők látják a hollywoodi verziót és elgondolkoznak, hogy vajon mennyire releváns ez a Szovjetunión kívül?” – írja a Nuclear Energy Institute. „A rövid válasz: nem sokban.”
Személy szerint, azonban nem vagyok ebben olyan biztos. Megnézve a Csernobil mind az öt részét és látva a közönség reakcióját, úgy gondolom, nyilvánvaló, hogy a mini-sorozat emberek millióinak félelmét keltette fel a nukleáris energiával szemben.
„Két héttel azután, hogy megnéztem a sorozatot, még mindig nem tudok nem gondolni rá” –írta a Vanity Fair riportere. „Ami legjobban megmaradt bennem, közvetlen a baleset után sugárbetegséget szenvedő dolgozók teste. A nagy sugárdózis olyan károkat okozott, hogy testük elbomlott, miközben az élet lassan elszállt belőlük.”
„Megnéztük a sorozatot a férjemmel és utána napokig a kerestük a neten a katasztrófával kapcsolatos információkat és morbid tényeket küldözgettünk egymásnak” – írja a Vanity Fair riporter. „Az édesapám pedig… utánanézett az Egyesült Államok összes működő atomerőművének.”
„Megnéztem a Csernobil első epizódját, – twittelte Sarah Todd, egy sportújságíró a Philadelphia Inquirernél – aztán néhány órán át olvasgattam az atomenergiáról. Most teljes pánikban vagyok és szükségem van valakire, aki elmagyarázza, hogy lehetséges az, hogy itt élünk a keleti patron, miközben ez itt a helyzet.” [Az USA keleti partján 60 db villamosenergia termelő atomreaktor működik – szerk.]
Rengetegen gondolták, hogy a mini-sorozat valójában az atomenergiáról szólt.
„De maga az atomenergia a sorozat talán legkiforrottabb karaktere” – mondta egy kritikus a The New Republic-tól. „Folyamatosan beszélnek róla, a mibenléte vég nélküli viták és magyarázatok tárgya… Egy démonná válik.”
Nem csak az újságírók reagáltak így: „Miután végignéztem a Csernobilt, azonnal rákeresetem a legközelebbi atomerőművekre” – twittelte egy néző.
„Ijesztő” – mondta egy másik. „Rengeteg horrort és szörnyűséget néztem már, de ez magasan veri összeset. Miért? Mert egy nap ez újra megtörténhet.”
„Figyeljetek oda mi történik Belaruszban” – írta nekem egy művész Twitteren. „Félünk az új atomerőművünktől, mert az oroszok építik. Az első reaktort leejtették 4 méter magasból. A második a szállítás során sérült meg. De ettől függetlenül beépítették. Tehát, a HBO Csernobilját nézve, kérlek, gondoljatok arra, hogy ez egész nemsokára újra megtörténhet.”
Amiben a Csernobil téved
Az HBO Csernobil sorozatának megjelenése körüli interjúkban a készítő és forgatókönyvíró Mazin azt bizonygatta, hogy a mini-sorozat szigorúan a tényeken fog alapulni.
„A dolgokat nem túldramatizálva próbáltam bemutatni” – mondta Mazin, majd hozzátette: „Nem akartam átlépni a szenzációhajhászás képzeletbeli vonalát.”
Igazság szerint, a Csernobil az első epizódban átrobog ezen a vonalon és többé vissza sem néz.
Az egyik epizódban három szereplő önként jelentkezik, hogy életüket feláldozva leszivattyúzzák a radioaktív vizet, de ilyesmi nem történt meg. „A három ember a blokk személyzetének tagja volt, akik a berendezés ezen részéért feleltek és épp ők voltak műszakban akkor, mikor ez a művelet elkezdődött” – jegyzi meg Adam Higginbotham, egy az eseményeket alaposan feldolgozó könyv, az Éjfél Csernobilban szerzője. „Ők egyszerűen csak kaptak egy telefonhívást, melyben utasította őket a blokkügyeletes, hogy nyissák ki a szelepeket.”
Szintén nem játszott szerepet a leolvadt reaktorból származó sugárzás az egyik helikopter lezuhanásában, ahogy ezt a sorozat sugallja. Az egyik helikopter lezuhant, de ez hat hónappal később történt és a sugárzásnak semmi köze nem volt hozzá. A helikopter forgószárnya egyszerűen csak elkapta az egyik daruról lelógó sodronyt.
A legkirívóbb példa a Csernobil szenzációhajhászására, hogy a sugárzást fertőzőként mutatja be, mint valami vírust. Az Emily Watson által megformált tudós-hős elrángatja a haldokló, akut sugárbetegségben szenvedő csernobili tűzoltó férjétől a terhes feleségét. „Kifelé! Kifelé innen!” – Ordítja Watson, mint ha minden másodperc, amit a férjével tölt a nő, károsítaná a magzatát. De a sugárzás nem fertőző. Ha valaki megszabadult a ruháitól és lemosdatták, ahogy a valóságban és a sorozatban is csinálták a tűzoltók, a radioaktivitás megszűnik, csak a sugárzás által okozott károsodás marad meg – ha volt.
Elképzelhető, hogy egy akut sugárbeteg vére, vizelete vagy izzadsága okozhat némi többlet dózist (nem fertőzést), de nincs tudományos bizonyíték arra, hogy ilyen történt volna a Csernobil áldozatainak kezelése során.
Akkor miért különítik el a kórházban a sugárbetegeket nejlon függönyökkel? Mert az immunrendszerük legyengült és ki vannak téve a veszélynek, hogy elkapnak valamit, amivel nem tudnak megbirkózni. Más szóval, a veszély iránya épp az ellenkezője, mint ahogy a Csernobilban megjelenik. A magzat elhal. Watson szerint: „A sugárzás megölhette volna az anyát, de a magzat elnyelte azt” – Mazin és az HBO, úgy tűnik, hogy tényleg elhiszi, hogy ilyesmi megtörtént…
Az HBO megpróbálja ellensúlyozni a szenzációhajhászást a sorozat legvégén szereplő információkkal. Egyik sem említi viszont azt, hogy egy meg nem született csecsemő meghalt az apjától elnyelt sugárzás miatt, ez vegytiszta áltudomány.
Nincs igazi bizonyíték arra, hogy a csernobili sugárzás megölt volna egy csecsemőt vagy bármennyire is növelte volna a születési rendellenességek arányát.
„Lehetőségünk van most arra, hogy megfigyeljük az összes gyermeket, aki Csernobil közelében született,” – írta a Kaliforniai Egyetem fizikusa, Robert Gale 1987-ben „és egyikük sem rendelkezett, legalábbis születéskor, semmilyen észlelhető rendellenességgel.”
Valójában, az egyetlen lakossági egészségügyi hatás az első nagy sugárdózist megkapó dolgozók halálán túl, 20.000 dokumentált pajzsmirigyrákos eset a baleset bekövetkeztekor 18. évüket be nem töltött fiatalok között. Az ENSZ 2017-ben arra a következtetésre jutott, hogy csak 25%-ukat, azaz 5.000 esetet lehet Csernobil számlájára írni (A-C bekezdések). Korábbi tanulmányokban az ENSZ 16.000 körülire becsülte a katasztrófának tulajdonítható esetek számát.
Azonban a pajzsmirigy rák halálozási rátája mindössze 1%. Ez azt jelenti, hogy az Csernobil miatt kialakult pajzsmirigyrákos esetek 50-160 ember halálát okozhatják egy 80 éves időtávon.
A sorozat végén az HBO azt állítja, hogy drámaian megnőtt a rákos betegek száma Ukrajnában és Belaruszban, de ez sem igaz. „A két ország lakosai „alig valamivel magasabb sugárdózist kaptak, mint a természetes háttérsugárzás szintje,” – az Egészségügyi Világszervezet szerint. Ha vannak további rákos halálesetek, akkor „körülbelül a 0,6%-át adják a populáció összes rák miatti halálesetének”.
A sugárzás nem az a szupererős toxin, aminek a Csernobil lefesti. Az első epizódban a nagy sugárdózistól a dolgozók vérezni kezdtek, a második epizódban pedig egy nővér keze, aki csupán megérintett egy tűzoltót, élénkvörössé vált, mint ha megégett volna. Egyik sem történt meg vagy lenne egyáltalán lehetséges.
A sorozat baljóslatúan bemutat egy csoportnyi embert, akik egy hídon állva nézik a csernobili tüzet. A sorozat végén az HBO azt állítja, hogy „egyikőjük sem élte túl. Most a Halál Hídjaként ismerik.” De a „Halál Hídja” egy szenzációhajhász városi legenda és nincs igazi bizonyíték az alátámasztására.
A Csernobil ugyanilyen félrevezető azzal kapcsolatban is, ami kimarad belőle. Azt a hatást kelti, hogy mindenki meghalt azok közül, akik elsőként a helyszínre érkeztek és akut sugárbetegséget kaptak. A valóságban 80%-uk túlélte.
„Nyilvánvaló, hogy még a magasan képzett és jól informált nézők is” – beleértve az újságírókat „Sok mindent valósnak hittek a sorozat fikciójából.”
A The New Yorker ismételten leközölte azt az állítást, hogy egy nő magzata elnyelte a sugárzást és meghalt. A The New Republic a sugárzást „természetfelettien szívósnak” és „fertőzőnek” írta le (a zombi logika, mely szerint bárki, aki megfertőződött, maga is fertőzővé válik). A The Economist, a People és mások megismételték a „Halál Hídja” városi legendáját.
Ezeknek a félremagyarázásoknak emberi életekben kifejezhető hatásuk van. Az elképzelés, hogy a sugárzásnak kitett emberek fertőzőek, megrémítették, megbélyegezték és elválasztották az embereket Hiroshimában, Nagaszakiban, Japánban, Csernobilban és még Fukushimában is.
Nők, akik csak alacsony sugárterhelést kaptak Csernobiltól 100.000 – 200.0000 terhességet szakítottak meg félelmükben, és azok körében, akiket sugárzás elérhetett, négyszer nagyobb eséllyel számoltak be szorongásról, depresszióról és poszttraumás stressz szindrómáról.
Amiben a Csernobil tévesen mutatja be az atomenergiát
A Csernobil állítólag a kommunizmus alatti hazugságokról, arroganciáról és az ellenvélemények elnyomásáról szólna, de a mini-sorozat éppoly pontatlanul mutatja be az életet 1980-as évek Szovjetuniójában, ahogy azt a radioaktív sugárzás hatásaival is teszi.
„Számos szereplő van a sorozatban, akik, tartva az agyonlövéstől, félelmükben cselekszenek” – jegyzi meg egy író a The New Yorker-től. „Ez azonban pontatlan. Egy pártkatona által elrendelt azonnali kivégzés vagy akár a későbbi kivégzések nem voltak jellemzőek a szovjet hétköznapokra az 1930-as évek után” (vagy legalábbis a sztálini ’50-es évek után – szerk.)
A történet egyik fő mozgatórugója a tudósok hősies erőfeszítése, hogy rájöjjenek mi okozta a csernobili reaktor végzetes meghibásodását, de a szovjet tudósok „nagyon is tisztában voltak az RBMK reaktorok hiányosságaival, jóval a baleset előtt is,” – jegyzi meg a szerző, Higgenbotham és „Már 36 órával a robbanás után megérkeztek Moszkvából a reaktormérnökök, akik gyorsan rámutattak a lehetséges okokra.” De a drámai feszültség igénye nem magyarázza meg, hogy miért mutatja be a Csernobil tévesen az atomenergiát.
Emlékezzünk vissza, hogy a sorozatbeli Legaszov hogyan írja le a sugárzást: mint egy „lövedék”. Azt mondja, úgy képzeljük el Csernobilt, mint „háromezer milliárd lövedék a levegőben, a vízben és az ételben… ami folyamatosan bombázza a környezetét 50.000 éven keresztül.
De a sugárzás nem olyan, mint egy lövedék. Ha olyan lenne, már mind halottak lennénk, hisz minden egyes pillanatban ilyen lövedékek hatolnak rajtunk keresztül. És sokan, akik a legnagyobb háttérsugárzásnak vannak kitéve élnek a legtovább, mint pl. Colorado lakosai.
Ami kezdetben, az első epizódban, csak egy lövedék, azt később már egyenesen fegyverként mutatják be:
„Csernobil 4-es reaktora egy atombomba lett,” – mondja a főhős tudós – „ami óráról órára újra felrobban és nem áll le… amíg az egész kontinens ki nem hal.” Amíg az egész kontinens ki nem hal? A sorozat egyértelműen az atomháborús félelmekre játszik. Így a Csernobilugyanazt a trükköt veszi elő, mint bármely más atomkatasztrófa film.
Az 1979-es Kína Szindrómában egy híres tudós azt állítja, hogy egy baleset az erőműben képes lenne véglegesen lakhatatlanná tenni egy Pennsylvania állam méretű területet.
Hollywood folytatta a leolvadó urán atombombaként való félrevezető interpretációját, ami olyan atom-ellenes véleményformálóktól származik, mint Ralph Nader, aki 1974-ben azt állította, hogy „Egy nukleáris baleset el tudná törölni Cleveland-et és a túlélők irigyelnék a holtakat.”
Végül, a Csernobil ugyanabból az okból kifolyólag értelmezi félre az atomenergiát, amiért az egész emberiség is tévesen látja már több mint 60 éve. Az atomfegyverektől való félelmünket átültetjük az atomerőművekre is. A valóságban Csernobil azt mutatja meg, hogy miért a nukleáris energia a legbiztonságosabb módja az áramtermelésnek. A legszörnyűbb atomerőmű balesetekben is relatíve alacsony mennyiségű szilárd részecske szabadul ki, mindössze kevés embert valóban károsítva.
Egyébként pedig üzemelésükkel az atomerőművek csökkentik a légszennyezettség mértékét a fosszilis üzemanyagok és a biomassza kiváltásával. Ebből az okból kifolyólag az atomenergia 2 millió életet mentett meg mostanáig.
A Csernobillal és az MIT professzor Kate Brown által jegyzett Túlélési Kézikönyvhöz hasonló áltudományos fércművekkel szemben a fényt az alagút végén az őszintén megnyilvánuló sugárzás kutatók és a tényfeltáró újságírók, mint Higgenbotham jelentik. „Az atomerőművek nem bocsátanak ki szén-dioxidot és a statisztikák alapján biztonságosabbak, mint az energiaipar bármely más szereplője, beleértve a szélturbinákat is” – írja.
[Seth Godin marketing guru egy egyszerű, de látványos ábrával érzékelteti, hogy mekkora a különböző energiatermelési módokra vonatkozó halálozási ráta – szerk.]
Az atomfegyverektől való erős félelmeinkkel kapcsolatban elmondható, hogy az elmúlt 74 év volt a legbékésebb az elmúlt 700-ból. Ahogy az atombomba elterjedt, a háborúk miatti halálozások 95%-al csökkentek.
Képes a köztudat eljutni oda, hogy felfogja, hogy valami, ami ennyire veszélyes, hogyan tehette biztonságosabbá a világot? Egyre jobban reménykedek benne. Az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi időben olvastam, az egy atomfegyver kutatókról szóló etnográfia, a Nuclear Rites, egy anti-nukleáris aktivistából antropológussá vált szerzőtől, Hugh Gustersontól. A szerző a legvégén beismeri: „A nukleáris elrettentés doktrínája kulcsszerepet játszott annak a vérfürdőnek az elkerülésében, amit a harmadik világháború jelentett volna. Ha a világ atomfegyverekkel egy veszélyes hely, más módon, de veszélyes hely az atomfegyverek által kikényszerített rend nélkül is”
Ha Hollywood egyszer úgy dönt, hogy elmeséli az atomenergia valós történetét és elmagyarázza a nézőknek a biztonság és veszély paradox kapcsolatát, nem lesz szüksége szenzációhajhászásra. Az igazság maga is elég szenzációs.
Forrás: Internet
Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »
