Borzalom Solt közelében – fotók

Borzalom Solt közelében – fotók

Egy fiatal nő vesztette életét egy baleset következtében, a körülményeket a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt csütörtök délután Solt közelében. Egy előzési manőver során egy motoros és egy autós ütközött, a kerékpár pedig árokba sodródott.

A baleset következtében a motoros – egy 20 éves dunapataji férfi – súlyosan megsérült, utasa – egy 20 éves hajósi nő – pedig belehalt sérüléseibe.

Hírdetés

A baleset körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja, olvasható a Police.hu-n.

A rendőrség ismételten arra hívja fel a figyelmet, hogy az előzés veszélyes manőver. Kérik, hogy a közlekedők minden esetben ügyeljenek a KRESZ-ben írt alábbi öt feltételre. Előzni abban az esetben szabad, ha

  • az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy – figyelemmel az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebessége közötti különbségre – az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja,
  • az előzni kívánó jármű előzését más jármű nem kezdte meg,
  • az előzni kívánó jármű előtt ugyanabban a forgalmi sávban haladó másik jármű előzési szándékot nem jelzett,
  • az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani, valamint
  • a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni.

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »