Viorica Dancila miniszterelnök Románia állami jelképeinek tiszteletben tartását követeli, és felelős magatartásra int mindenkit az úzvölgyi katonatemető ügyében, ugyanakkor felvetette, hogy a sírkertet a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adják.
A román kormány szombaton kiadott közleménye szerint a miniszterelnök elítéli azokat, akik feszültségszítással próbálnak politikai tőkét kovácsolni az ügyből. Ő inkább a párbeszédet részesíti előnyben, és olyan megoldást keres, amely a helyi román és magyar közösségek számára is elfogadható – hansúlyozták.
A lehetséges forgatókönyvekre példaként említette, hogy a védelmi minisztérium vegye át az úzvölgyi temető kezelését, kidomborítandó annak nemzetközi jellegét, tekintettel arra, hogy ott több nemzet katonái nyugszanak, akik az első és második világháborúban estek el.
MTI
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »