A teljes üresség
Maradjunk a tényeknél: a Fidesz május 26-án, az uniós választáson óriási győzelmet aratott, az előző európai parlamenti ciklushoz képest is növelni tudta képviselőinek a számát. 12-ről 13-ra. Ha most lennének a magyar parlamenti választások, a Fidesz nem kétharmadot, hanem négyötödöt szerezne. Igen, négyötödöt.
Mindezt azért érdemes a legelején megállapítani, mert az ellenzéki oldalon lassan kialakul az a típusú elmebaj, amikor a fehér színű falra azt mondják, hogy piros. Amikor a tényekkel szemben valami egészen bizarr – és persze hazug – álomvilágot kezdenek el valóságnak láttatni.
Mondjuk, amikor 13 képviselői helyet kevesebbnek gondolnak, mint kettőt.
Ők maguk természetesen nem hiszik el, hiszen aki azt mondja, hogy a 2 többet ér, mint a 13, az – minden durvaság és indulat nélkül – nem normális. Ha komolyan gondolná, akkor nem találna be a saját munkahelyére, vagy mondjuk este nem találna haza. Nem, az az ellenzéki politikus vagy éppen propagandista, aki a kettőt többnek tartja a tizenháromnál, teljesen normális, pusztán hazudik, azt gondolja, hogy a közönsége elhiszi a hazugságokat, mert el akarja hinni. Téved persze, mert ezt senki sem hiszi el.
Amikor a Momentum két képviselői helyével és 9 százalékával foglalkozunk, természetesen nem azért tesszük, mert a Momentumban látnánk valamilyen új ellenzéki erőt. Nem az. Nincs gyakorlatilag LMP, Jobbik is csak épphogy létezik, nem nagy meglepetés, hogy néhány százaléknyi szavazó jutott belőlük a Momentumnak. Inkább az a kérdés, hogy – túl azon, hogy kétségtelenül emlékeztet egy új SZDSZ-re – mi is a Momentum? Mi is a Momentum lényege?
Jacques Attali jut az eszembe. Nem az analógia, hanem a gondolat miatt. Két évvel ezelőtt, amikor bukott szocialista gazdasági miniszterből hihetetlen szerencsével elnök lett Macron, Attali azt mondta: Macron korunk ürességét testesíti meg. (Jacques Attalit, a minden kétséget kizáróan nagyon okos közgazdászt és esszéírót nehéz egyébként politikailag betenni valamilyen dobozva: volt a szocialista köztársasági elnök, Mitterrand főtanácsadója, de amikor kiderült Mitterrand kollaboráns múltja, szakított vele, a kétezres években pedig Sarkozy mellett is dolgozott.) Még egyszer: csak a gondolattal foglalkozzunk, minden analógia nélkül. Hiszen hogy is lehetne Macronhoz hasonlítani mondjuk Fekete-Győr Andrást? Nem nagyon tudok visszaemlékezni, hogy akár az Origón, akár itt, a 888.hu-n valaha is dicsértük volna Macront, hiszen minden bizonnyal az V. Köztársaság legrosszabb elnöke (legnépszerűtlenebb, az biztos), de azt nehéz lenne róla állítani, hogy buta ember. Feltehetően jó bankár is volt, munkáját nyilván jól elvégezte, sőt, egy ideig politikusnak is sikeres volt (elnök lett). Más kérdés, hogy a bevándorlás támogatása és az a példátlan érzéketlenség, ahogy a nehéz sorsú emberek helyzetét kezeli saját országában, nem éppen szimpatikus.
Tehát nincs analógia a Momentum és Macron között, még ha a Momentum megpróbált többször a francia elnök közelébe dörgölőzni. Hiszen Macronra mondjuk a gyávaság sem jellemző. Sőt, nagyon sok problémája éppen abból adódik, hogy abnormálisan megy a saját feje után. Hogy kerülhet ilyen szoros kapcsolatba egy szadista testőrrel, hogy fényképeztetheti magát trágárkodó, félmeztelen karibi bűnözőkkel, hogy hívhat meg az elnöki palotába transzvesztitákat a zene ünnepén – mondjuk Charles Aznavour (akkor még élt), Patricia Petibon, Ludovic Tézier, Bertrand de Billy, Gil Roman vagy éppen Vladimir Cosma helyett? Ez éppen nem gyávaság, hanem vakmerőség. A Momentum meg… Nem tudom megállni, hogy ne a két origós akciójukat idézzem fel. Miután zavaros pénzügyeikről írtunk, Fekete-Győr András bejött a szerkesztőségbe egy videóssal. Majd megkereste az egyik újságírót, aki írt róluk, és aki engedély nélkül természetesen nem nyilatkozhatott. Így könnyű volt szemtelenkedni. Utána egy összevágott videót kitettek az oldalukra, természetesen azt már nem tárva a világ elé, hogy elzavarták őket a szerkesztőségből. De legalább ennyire komikus volt az az ötletük, amikor a tavalyi országgyűlési választás előtt néhány nappal az Origo székháza elé a járdára festették, hogy szerintük az ellenzéket nem kedvelő médiumok hogy szokták sértegetni az ellenzéki pártok vezetőit. Vonáról vagy Gyurcsányról durva, kemény idézetek jöttek, Fekete-Győrről (magukról tehát) ennyit írtak: álomgyilkos… Csak nehogy megbántsák saját magukat. De érdemes felidézni egy Hajnal nevű (talán) szóvivőjüket is. A funkciója mindegy is, az persze érdekesebb, hogy ő volt a 12 milliós startupos (startup, jaj milyen elegáns, hívjuk nyugodtan kisvállalkozói) botrány főhőse. Hajnalt vendégnek hívták az Echo TV-be, ahol Velkovics Vilmos műsorvezető az Állami Számvevőszék által kifogásolt ügyükről kérdezte. Hogy ne kelljen válaszolnia a határozott újságírói kérdésekre, elkezdett kormánysajtózni és kicaplatott adás közben a stúdióból. Nagy bátran.
Analógia nincs, de a gondolat tökéletesen illik ide. Az üresség. Ez a Momentum lényege.
Először volt náluk a sem nem jobb, sem nem bal lózungja, aztán jöttek konzervatív (konzervatív…) értékek is, később függetlenek, aztán új erők, meg Jobbik, majd liberális pártcsalád, most meg szervezkedés olyan huszonegyedik századinak és középen állónak nehezen hívható pártokkal, mint a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció. Illetve nem is. Pontosítok. Először nem a sem nem jobb, sem nem bal volt. Először az olimpiai aláírásgyűjtés volt, amit egyedül hogy is tudtak volna megszervezni. Ne felejtsük el azt a jelenetet, amikor például a teljesen független Szanyi Tibor gyűjtögetett nekik aláírást az egyik aluljáróban.
Csak egy van, ami az övék, ami tényleg ők. A teljes üresség. És ez nagyon kevés lesz. Hiszen ez semmi. Semmit nem gondolnak a világról, csak szeretnének egy kis hatalmat, egy kis ismertséget, idétlenül szívecskéket mutogatva ugrálni, amikor a teremben vannak kamerák, szeretnének rádióriportokat, amikor szintén idétlenül lehet röhögcsélni az abortuszon. És bár van nekik, de persze még több pénzt. Meg természetesen bölcselkedni – óh, milyen szép is lenne, ha nemcsak a Facebookon lehetne okoskodni, hanem egyszer majd egy tévéstúdióban is arról lehetne beszélni, hogy ostobák a magyarok, és azért szurkoltak a focivébén sokan a horvátoknak, mert rasszisták. Mármint a magyarok. Milyen jó lenne figyelmet kapni. Milyen jó lenne valaki lenni. Gondolat az nincs, valódi eszme sincs, csak az akarat, csak az indulat, csak a zavart mosolygás, csak a semmi.
Csak az üresség.
Gábor László, az Origo főszerkesztője
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
