Teljes harckészültségben a szerb hadsereg

Teljes harckészültségben helyezte a szerb hadsereget Aleksandar Vucic szerb elnök kedden, miután a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat több szerbet is letartóztatott Észak-Koszovóban – közölte értesülését a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A Rosu öt szerbet fogott el, akit szervezett bűnözéssel gyanúsítanak.

Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint megfélemlítésről van szó, az albánok így akarják rettegésben tartani és elűzni otthonából a kisszámú koszovói szerbséget.

Hírdetés

Koszovó, Szerbia egykori déli tartománya 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és mindent megtesz, hogy fenntartsa befolyását északi részében, ahol a koszovói szerb kisebbség döntő része él.

A brüsszeli közvetítéssel 2013-ban megkötött szerb-koszovói megállapodásban foglaltak tiltják a szóban forgó különleges rendőrségi egység Észak-Koszovóba vonulását a NATO és a helyi szerb vezetés beleegyezése nélkül, valamint azt is tiltják, hogy a szerb hadsereg bevonuljon Koszovóba.

MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »