Történelmi győzelmet aratott a Liga Olaszországban

Történelmi győzelmet aratott a Liga Olaszországban

A felmérések előrejelzéseit túlszárnyaló, történelmi győzelmet aratott az olasz kormánykoalíció részét alkotó jobboldali Liga az európai parlamenti választásokon – derült ki az olaszországi szavaztok 99,7 százalékának feldolgozását követően hétfőn.

A Matteo Salvini belügyminiszter vezette párt a voksok 34,3 százalékát szerezte meg. A Liga történetében ez volt az eddigi legjobb eredmény. A tömörülés a tavalyi parlamenti választásokon 17,4 százalékot kapott.

A másik kormánypártra, az Öt Csillag Mozgalomra (M5S) a szavazók mindössze 17,1 százaléka, míg az ellenzéki balközép Demokrata Pártra 22,7 százaléka voksolt. Az Öt Csillag Mozgalmat a 2018-as parlamenti választásokon még a választók 32 százaléka támogatta.

Hihetetlen siker, hogy a Liga Olaszország első pártjává vált, mikor öt évvel korábban még a haláláról beszéltek – jelentette ki Salvini egy éjszakai sajtótájékoztatón a párt milánói központjában.

„A szavazásnak köszönhetően megpróbálhatjuk megváltoztatni Európát” – mondta a pártvezető a La7 olasz tévécsatornának. Salvini azt ígérte, hogy a többi között franciaországi és magyar kollégáival együttműködve igyekszik gátat szabni az Európai Unió hatalmának.

Hírdetés

A belügyminiszter aláhúzta, hogy a Liga győzelme nem lesz hatással az olasz belpolitikára. Szakértők azt pedzegették, hogy a párt egy jó szereplést követően esetleg felmondhatja vitáktól terhes koalícióját az Öt Csillag Mozgalommal. Salvini ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jövőben határozottabban fogja érvényesíteni érdekeit a Liga számára fontos ügyekben.

Olaszországban további két párt képviselői jutottak be az Európai Parlamentbe: Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország (FI) pártja 8,8 százalékot, míg a radikális jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt 6,5 százalékot kapott.

Az olasz európai parlamenti választásokon 51 millió szavazó járulhatott urnákhoz vasárnap. A részvételi arány – a külföldön leadott szavazatokat nem számítva – 56,1 százalékos volt, szemben az öt évvel ezelőtti 58,7 százalékkal.

Olaszországban helyhatósági választásokat is tartottak csaknem 3800 településen és Piemont régióban, ahol a várakozások szerint a Liga újabb győzelmet arat majd.

EuroNews-összeállítás a "populista előretörésről":


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »