Már nem tudom hányadik a sorban, mikor Románia nem állja szavát (a történészek fel tudnák számolni), s így csupán a trianoni diktátumnál megkötött egyezménnyel, majd annak a megszegésével kezdeném, amely világosan kimondja: Románia kötelezi magát arra, hogy a hozzácsatolt Erdély területén a székelyeknek, szászoknak és magyaroknak területi, gazdasági és kulturális autonómiát biztosít!
Az összes száz éves bántalmaink ettől az egyezmény benemtartásából fakadnak! Abba, hogy soha senki nem kérte számon ezt a mulasztást nem mennék bele, mivel hosszú téma, de nem mulasztom el megjegyezni: mi, magyarok gyakran a gyulafehérvári ígéretekre hivatkozunk, ami nem egy ütős érv, mivel „az ígéret szép szó, s ha betartják úgy jó” elvén alapszik. Csakhogy egy kötelezvény, amit aláírtam már keményebb dió, ha van, aki be is tartassa azt!
A következő esemény, amely egyrészt Ausztria-Magyarország, másrészt Románia között történt, az Úz-völgyi kegyelettemető elismeréséről és védelméről szól. Ebben a temetőben osztrák és magyar elesett katonák nyugszanak, „románok, nem” és amely szerződés be nem tartásának szenvedő alanyai vagyunk most!
Sajnos egyet kell értsek az egyik hírportálon nemrég megjelent cikk írójával, miszerint ennek a durva kegyeletsértésnek, törvénytelenségnek és jogtiprásnak felelősei részben mi vagyunk! Ott, annál a temetőnél kellett lennie egy vagy több felvigyázónak, vagy nemzeti öntudatból fakadó székely, magyar embernek, akik látták, hogy mi folyik ott. Egy ilyen nagyarányú munka titokban nem történhetett meg, mivel a „mezőnek szeme, az erdőnek füle van!”
Erre csak egy magyarázat lehet: valamilyen okból nem akarták észrevenni az illegális munkát, de ha észre is vették és jelentették is az illetékeseknek valamilyen okból, az információ elakadt, ami sajnálatos. Valaki tehát nincs velünk, és aki nincs velünk, az ellenünk van. Valaki érdemtelenül kapja a havi bérét és élvezi a közösség bizalmát és nem képviseli a választópolgárát!
Ha rajtam állna, a székelyföldi elöljárókkal nemzetéhez való hűségesküt tetetnék le, lehet, hogy ez is kevés volna egyeseknél, de legalább megkönnyítené a tettenérést!
Eleink ilyenkor összehívták a Székely Nagygyűlést, az ügyet kivizsgálták, a vétkeseket megbüntették. Nem véletlenül említem a Székely Nagygyűlést, mert miért ne lehetne összehívni egyet az Úz-völgyi katonatemetőhöz, vagy miért ne lehetne egy százezres tömegű megemlékezést tartani azon a vitás helyen s így erőt felmutatni?
Mert nem gyűlne össze annyi székely? Azért megérne egy próbálkozást. A Székely Nemzeti Tanács miért nem szervez egy „atyamárjás” felvonulást Izsák Balázs úr? Mert szó se róla, fontos a milliós aláírásgyűjtés az autonómiáért, de ha ennyire csonkítgatnak, mire azt megkapjuk, kilopkodják Székelyföldet a talpunk alól! Már idáig megtanulhattuk, hogy az Európai Unió csak a „balhékra” figyel oda, a kisebbségi könyörgéseket jóval a migránsok jogai mögé sorolja.
De még hiányosak az ismereteink is erről az egész ügyről, mert nem ismerjük az orvgazda Dărmăneștinek az álláspontját, s az érzésem az, hogy még a kompetens politikusok sem mondtak el mindent, a polgármesterek sem, és nem utolsó sorban Ausztria és Magyarország álláspontját sem ismerjük, a két országét, akik a szerződéskötésben részt vettek!
Abban a dologban biztosak lehetünk, hogy az ilyen román-magyar konfliktusokban a románoknak mindig igazuk volt, van és lesz! Nem lehet kifürkészni a stratégiájukat, de bármit célkeresztbe vesznek, azt eltalálják! Nem szabad soha elfelejteni azt sem, hogy az egyezmények megszegésében már ugyancsak nagy gyakorlatuk van, ezért csak a legnagyobb óvatossággal lehet tárgyaló asztalhoz ülni velük!
Én még azt is el tudom képzelni, hogyha valamilyen nagy csoda folytán valamikor önrendelkezéshez jutunk, akkor sem szabad nyugodtan hátradőlni. Ugyanis megszeghetik az egyezményt adott pillanatban és újra bekebelezhetnek majd bennünket! Ezért Tőkés László püspök úr védhatalmi státuszú javaslata, amely valamikor oly nagy vihart kavart, időszerű lehet.
Magyarországnál fennáll egy különös helyzet: amióta az eszemet tudom, azóta nem hallok egyebet hivatalos személyektől, minthogy a román-magyar kapcsolatok virágzóak, példaértékűek, valamint soha nem tapasztalt jók!
Ezzel szemben minket, erdélyi magyarokat nem szűnnek meg szorongatni annyira, hogy nyelvünket lógatjuk! Ezt diplomáciai túlzásnak, elnézőnek és finomkodásnak tartom. Az urak pedig azt kellene megtanulják, hogy finomkodni csak finom emberekkel van értelme.
Én arra kérek mindenkit, illetékest és tettrekészt, aki ebben a temetőügyben érintett (szerintem az egész erdélyi magyarság az kell legyen), hogy olyan megoldást keressünk és találjunk, amely nem fél, hanem egész! És ki kell menni uraim, ha szükség, mert jó az asszony szoknyája mellett, de ott még senki nem fogott sült galambot!
Sebők Mihály
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
