A fiatalkorúak a vád szerint 9 fiatal nővel viselkedtek szeméremsértő módon, miközben azt az egyikük a mobiltelefonjával rögzítette. Az ügyészség eredményes vádja alapján elítélték őket.
A vádirat szerint a négy fiatalkorú vádlott – 14 és 16 év közötti fiúk – megbeszélték, hogy saját szórakoztatásuk céljából az utcán egyedül sétáló, véletlenszerűen kiválasztott fiatal nőket szeméremsértő módon fogdosnak, miközben arról az egyikük mobiltelefonnal felvételt készít.
Az volt a céljuk, hogy az így készült felvételeket később egy videóba összevágják, és azt közzéteszik az egyik internetes oldalon.
A vádlottak 2017. június 11-én és június 12-én a vád szerint összesen 9 nő sérelmére követtek el a fenti módon szeméremsértést. A véletlenszerűen kiválasztott fiatal nőkhöz többnyire az elsőrendű vádlott – az egyik 15 éves fiú – lépett oda, majd őket egy hirtelen mozdulattal szeméremsértő módon megérintette, nemi szervüket fogdosta, valamint emellett több sértettről is megpróbálta lerángatni a nadrágot, illetve szoknyát. Egy esetben az egyik fiatal nőt 14 éves társával mindketten fogdosták.
A szeméremsértő támadásokat az egyik társuk mobiltelefonnal minden esetben rögzítette, míg a többiek néhány méter távolságból hangosan nevettek, majd ezután mind a négyen elfutottak.
A négy fiúval szemben a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege 9 rendbeli, emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat vád szerint és egyiküket 100 óra jóvátételi munka végzésére ítélte, társait 2, illetve 1-1 évre próbára bocsátotta. A bíróság elrendelte a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét, illetve elkobozta az elkövetéshez használt mobiltelefont. A mobiltelefon elkobzása miatt a z egyik vádlott védője fellebbezést jelentett be, a Fővárosi Törvényszék azonban az ítéletet e részében is helybenhagyta.
Az ügy kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság által korábban közzétett videó az alábbi linken elérhető:
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »