Trianon tragédiája velünk él – írta üzenetében Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen jelen lenni a konferencián, ezért levélben köszöntötte a résztvevőket, elsősorban az előadókat, akiktől azt kérte, hogy segítsenek megértetni a történteket a mai nemzedékekkel, elsősorban a fiatalokkal. A miniszter – üzenete végén – felhívta a figyelmet a nemzeti összefogás fontosságára és arra, hogy a Kárpát-medence csak akkor volt sikeres, ha béke és összefogás jellemezte.
Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a kétnapos, 30 előadást és három kerekasztal-beszélgetést magába foglaló tudományos konferencia vendégeit köszöntve utalt arra, hogy nem ez az első tanácskozás, amit szerveztek az I. világháború korszakáról, de ennyire átfogó még nem volt. Az a cél, hogy ne csupán a politikatörténet szemszögéből, hanem az élet minden területére kiterjedő figyelemmel vizsgálják a társadalomtudósok, hogy mit jelentett Trianon nekünk, magyaroknak: okaival és következményeivel együtt. Az elhangzó előadásokhoz képi, tárgyi kiegészítésül szolgálnak a dísztermet körbevevő kiállítás tablói, tárlói.
Harminc előadást és három kerekasztal-beszélgetést követni sem könnyű, összefoglalni pedig egy tudósításban lehetetlen, ezért csupán néhányat ragadtunk ki közülük az alábbiakban.
Schmidt Máriának, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának a témával foglalkozó, Új világ született 1918-1923 című könyvéről a napokban számoltunk be. Mostani előadásában emlékeztetett arra, hogy Magyarország nem akart háborúzni, nem akart terjeszkedni, csupán élni az 1867-es kiegyezés kínálta béke lehetőségeivel. Nem gondolt arra, hogy milyennek látja a külföld, hogy szövetségesekre lenne szüksége, így a világháború befejezésekor bénultan állt, és elszenvedője, nem pedig alakítója lett az eseményeknek.
IV. Károly felkészületlen volt, Károlyi Mihály alkalmatlan, Kun Béláék azért tudtak hatalomra kerülni, mert a tényleges erőt képviselő szociáldemokratákra tudtak támaszkodni. Nyugaton – a háborút követő hasonlóan kaotikus viszonyok között – azért nem jutottak hatalomra, mert ott a szocdemek nem hódoltak be a kommunistáknak. Horthy a nemzeti hadsereggel a legválságosabb időben vette át az irányítást.
– mondta Schmidt Mária, aki tételesen sorolta a trianoni döntésből lélekszámban, területben, épületekben, termőföldben és erdőkben, bányákban és üzemekben bekövetkezett veszteségeket. „Magyarország teljesítette történelmi hivatását, mert miközben hatalmas birodalmak tűntek el mellőlünk, mi megmaradtunk.”
Trianonnak óriási az irodalma. Romsics Ignác, az Eszterházy Károly Egyetem tanára a közgondolkodást formáló művekre összpontosította előadását.
Az 1918-19-es forradalmak lezajlása után a témáról a diskurzust a hatalomra került konzervatív jobboldal szemlélete határozta meg. Ennek három legnagyobb hatású könyve: az író, műfordító Tormay Cécile: Bujdosó könyv, a jezsuita teológus, lapszerkesztő Bangha Béla: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, és a történész Szekfű Gyula: Három nemzedék című munkája. E három, nagyon különböző tartalmú, stílusú könyv abban közös, hogy a történteket belső okokra vezeti vissza: a baloldal bomlasztó működésére. Azok pedig, a két forradalom ideológusai, külföldön jelentették meg önmagukat felmentő, mindenért az 1918 előtti uralkodó osztályt vádoló munkáikat.
A nemzetközi háttérrel először Horváth Jenő diplomácia-történész, egyetemi tanár foglalkozott 1924-ben, ő mutatott rá a románok és szerbek területi aspirációira már a háborút megelőző időkben, valamint a csehek szeparatizmusára, Masaryk és Beneš szerepére. Hasonló alapossággal elemezte az antant céljait és működését.
Amerikában 1929-ben jelent meg angolul Jászi Oszkár könyve, aki három okra vezeti vissza Trianont: a nemzetiségek önállósulási törekvéseire, a környező országok irredentizmusára, amit az antant is támogatott, valamint a világháborúra.
Az 1930-as években már szaporodnak azok a munkák itthon, amelyek a korábbi elhibázott nemzetiségi politikát is elemezték. Ilyen volt Asztalos Miklós: A nemzetiségek története Magyarországon, amelyben leszögezi, hogy az eseményeket csak egy módon lehetett volna megakadályozni: egy olyan nemzetpolitikával, amely a magyarságot erősítette volna, például célzott támogatással a veszélyeztetett területeken. Hasonló nézeteket vallott Németh László is.
1945 után hamarosan csak egy nézet kaphatott hangot: a Moszkvából hazajött Andics Erzsébeté az internacionalizmusról és a régi uralkodó osztály elítéléséről. A 60-as évek végétől kezdett változni a helyzet, megjelennek a külső okokat vizsgáló munkák: L. Nagy Zsuzsa, Ormos Mária, Hanák Péter, Kosáry Domokos művei.
A rendszerváltozás utáni könyvekben pedig már a legváltozatosabb elemzések olvashatók, sajnos nem csak szakemberek tollából – mondta Romsics Ignác.
Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója Trianon és a magyar haderő összefüggéseiről tartott előadást. Kialakulhatott-e katonai erő 1918 novemberében? Milyen volt a hazatérő katonák etnikai összetétele? Feltölthető lett volna egyáltalán a fegyverszünetben engedélyezett létszám? Sok szakmai vita zajlott már ezekről a kérdésekről, de tény, hogy 1919 elején nem hadseregszervezés folyt, hanem leszerelés. Közben a szomszédos országok nem vártak a béketárgyalásokra, igyekeztek minél nagyobb falatot kiszakítani a védelem nélküli országból.
A sikeres felvidéki hadjárat során Stromfeld Aurél vezetésével egészen Eperjesig hatoltak felszabadítva a magyar területeket, azonban az antant utasítására Kun Béla visszarendelte a hadsereget. Ekkor Stromfeld lemondott, majd a főtisztek is, amint csak lehetett, távoztak. Rövid igazoló eljárások után már ott vannak a szerveződő nemzeti hadseregben, amelynek létszámát az 1920-as békediktátum mindössze 35 ezer főre korlátozta. Három tisztképző helyett csak egy működhet évfolyamonként mindössze száz fővel. Betiltják a hadkötelezettséget is, csak önként jelentkezőkre építhet. Ez változik meg a 30-as évek második felében az újabb háborús feszültség kialakulásával.
A történetírás fehér foltjának nevezte a menekültkérdést Ablonczy Balázs, a MTA BTK Történettudományi Intézet főmunkatársa. A források 350 ezer menekültet említenek. A meglehetősen homogén réteg zömében olyan állami alkalmazottakból állt, akik nem tették le a hűségesküt az új államban.
Többségüket kezdetben használaton kívüli vagonokban tudták csak elhelyezni, hosszabb időt mintegy 16 ezren töltöttek a fűtetlen, minden komfortot nélkülöző körülmények között, ami nagy zuhanást jelentett a korábbi középosztályi státuszból. A magyar társadalom irántuk érzett sajnálata keveredett az aggodalommal, hogy az egyharmadára csökkent ország szűkössé vált anyagi, foglalkozási és tanulási lehetőségein a menekültek tömegével kell osztozni. A kormány álláspontja sem volt egyértelmű: befogadta ugyan őket, de hazafiatlan tettnek tartotta, hogy ha valakit nem üldöztek, elhagyta a szülőföldjét, csökkentve a magyarság lélekszámát a történelmi területeken.
Közösséget csak a székelyek és a szepességiek alkottak, a többség egyénileg illeszkedett az új körülményekbe, és integrációjuk zömében sikeres volt.
– mutatott rá Ablonczy Balázs.
A Felvidékről, Erdélyből, Délvidékről a csonka-országba menekült értelmiség, s az átmentett egyetemek: a kolozsvári, a pozsonyi és a selmecbányai nagy veszteséget jelentett az utódállamok kisebbségbe került magyarságának, ugyanakkor nyereséget az anyaországnak. Bár ami az egyetemeket illeti, Ujváry Gábor, a VERITAS kutatócsoport vezetője elég bonyolult helyzetet vázolt fel Trianon és a magyar felsőoktatás tekintetében.
A kommün egyetemeket sújtó intézkedéseit fel akarta számolni a konzervatív kormány, és visszaállítani az 1918 előtti állapotokat. De a század elején kialakult magas hallgatói létszám, az azon belüli arányok a harmadára csökkent országban tarthatatlannak látszottak. A hangulatot az újításokkal szembeni ellenszenv, az alakuló egyetemi ifjúsági szervezetek jobboldali radikalizmusa, a növekvő antiszemitizmus határozták meg. 1920 szeptemberében a nemzetgyűlés megszavazta a numerus clausus néven ismert törvényt. A törvény szövege nem tartalmazta, de a gyakorlati utasításban benne volt, hogy az egyetemi hallgatók felvételében a létszám korlátozásának főként az izraelitákra és a nőkre kell vonatkoznia. A numerus clausus külpolitikai következménye az lett, hogy nyugaton elítélték miatta az országot, az utódállamok pedig hasonló törvényt vezettek be a magyar kisebbségek ellen.
Ujváry Gábor szerint az íróasztalnál hozott törvényekből nagyobb a kár, mint a haszon;
Az is kimondatott, hogy a tudomány négy legfontosabb színtere: az egyetemek, az MTA, a kutatóintézetek és a közgyűjtemények. Jó lett volna, ha Trianon után az egyetemi hallgatók szociális összetételében korábban nyitnak, de erre jelentősebb mértékben csak Hóman Bálint idején került sor.
A kisebbségbe került magyar értelmiség és Trianon viszonyával foglalkozott Szarka László, a Selye János Egyetem docense.
A kisebbségi magyar értelmiséget nem érheti vád, hogy nem foglalkozott eleget Trianonnal. Száz éve egyebet sem tesz. Már a történelmi Magyarország felbomlásának első eseményeire is gyorsabban reagált, hiszen azonnal szembesülnie kellett az új közigazgatás intézkedéseivel. Kolozsváron már az 1918. december 22-én tartott gyűlésen követelték a Wilson-féle elvek alapján az önrendelkezést, de mindenütt egymást követték a helyi tiltakozások a brutális nyelvcsere miatt, ami az utcai feliratoktól az oktatásig mindent érintett.
A szülőföldön maradást választó többség pedig eldönthette, hogy sorsa az örök ellenállás lesz, vagy kidolgozza a közösségépítés, a helytállás programját. Az első megszólaló Kós Károly sokszólamú Kiáltó szó című írása, amely kijelölte az utat: a kisebbségi autonómiáét. Ami száz év alatt sem valósult meg, ennek története is megérne egy konferenciát – tette hozzá Szarka László, említve a kárpátaljai, felvidéki elképzeléseket. Az utóbbi egész „Tótország”-ra vonatkozott Csehszlovákián belül.
Jeles személyisége volt a felvidéki magyarságnak Körmendy Ékes Lajos, aki kassai képviselőként harcolt a prágai parlamentben a magyar kisebbség jogaiért. Emiatt megfosztották mandátumától és kiutasították az országból. Sajnos a tiltakozások száma bár nagy volt, hangjuk nem volt elég erős, a hárommilliós magyar kisebbség nem tudta a világot megszólítani.
A kisebbségi létparancsot Szvatkó Pál fogalmazza meg: az a Szvatkó Pál, aki a maga szláv nevével, német származásával, angol orientációjával igazán nem nevezhető magyar nacionalistának, ő az, aki kimondja, hogy
A történelmi Magyarországon született és felnőtt generációt felváltja a kisebbségi létben szocializálódott nemzedék, amely már azt vallja, hogy a revíziót először magunkban kell elvégeznünk: mit hibáztunk, hol tévedtünk, mi vezetett idáig.
Nincs hiteles Trianon-kép a kisebbségek tapasztalatai nélkül – zárta előadását Szarka László.
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
