„Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság.”
Jób könyve 6,29
Azt tartják, hogy a lakájpropagandisták élete könnyű, hiszen a hatalom a tenyerén hordja őket. Hát nem könnyű, mondhatom. Megtekintettem ugyanis az összellenzéki monumentális gigatüntés mozzanatait, hogy híven beszámolhassak azokról a nyájas olvasónak.
Hát, mit mondjak, pusztító volt. (Mivel valaki megkérdezte, elmondanám, hogy közben, a munkavédelmi előírásoknak megfelelően, Lisicza-féle rozét fogyasztottam védőital gyanánt.) Aztán, rögtön, egy lendülettel, elolvastam az ellenzéki sajtótermékek beszámolóit is és kínos meglepetésben lett részem. Ezek kérem elvették a kenyeremet. Egyetlen jelzőt sem hagytak nekem, amit a plágium vádja nélkül használhatnék az események jellemzésére. Mert ugye hogyan írjam le a történéseket, ha nem használhatom a „szánalmas”, „nevetséges”, „szörnyű” és „ostoba” szavakat, hiszen ezeket mind leírták már a haladó sajtóban?
Szembenézve eme dilemmával, úgy döntöttem, hogy csak a közvetlen benyomásaimat osztom meg a közönséggel, hiszen azok az enyémek, és nem happolhatja el őket előlem a haladó sajtó.
Úgy kezdődött, hogy a Momentum pikniket szervezett. Két vagy három, viszonylag olcsón bérelhető, ún. „rendezvénysátor” előtt álltak cirka hatan és mosolyogtak. Mondtak is valamit, de arra már nem emlékszem. Én magam, a vidámság egy szélsőségesebb formáját választottam és hangosan röhögtem.
A DK buliján, néhány tucat rohamnyugdíjas előtt nagy beszédet mondott a pojáca. Mint megtudtuk, be van csípődve a dereka. Gréczy úgy konferálta fel, hogy „gyógyszerek, fájdalomcsillapító, minden van benne”. Hogy a felsoroltakon kívül, mi volt még az a minden, ami Feriben benne volt – annak megfejtését az olvasóra bízom. A mondottaknak megfelelően Feri aztán némileg isiászos járással érkezett, lábán forradalmi tornacipővel. Ő azt mondta például, hogy az embereket megfosztani, tartósan nem lehet. Csak azt felejtette el, amúgy kígyózósan hozzátenni, hogy mitől. Azóta kétségek között élek és keresem azt, amitől meg vagyok fosztva. Nem találom ugyan, de az biztos, Orbán bukni fog. Hogy miképpen azt a jeles státusférfiú szintén nem osztotta meg velünk, legyen ez nekünk meglepetés, amint bizonyára neki is az lenne. A beszéd közben Feri még a szokásosnál is furábban viselkedett, mintha nem csak a dereka csípődött volna be. A karóráját rakosgatta, a zsebében turkált, a fenekét simogatta, fordult jobbra, fordult balra, úgy tűnt mint aki nem találja a helyét. És valóban, nekem is úgy tűnt, hogy nem a megfelelő helyen van. Aztán Gréczy Zsolttal meg két másikkal, akiknek a nevét szerencsére nem tudom, dalárdát alkottak és eltátogták a Himnuszt.
A dolog – egyetértve Szily kollégával – kétségtelenül egy iskolai ünnepségre emlékeztetett, mind színvonalát, mind pedig külsőségeit tekintve, ám a kolléga elfelejtette hozzátenni, hogy nem akármilyen, hanem a kisegítő iskolában.
A színpad egyszerű egyszerű, technicista benyomást keltett, különösen jól mutatott a háttérben folyamatosan látható Mercedes-reklám (Mercedes a mi autónk!), mely végig jól látszott, miközben a résztvevők azzal vádolták a kormányt, hogy kiszolgáltat bennünket a multiknak. Én a rendező helyében kérnék némi pénzt az autógyártól a reklámért. Az általam nézett verzióban az emelvényen található, a közönségre irányított kamera felvételei nem voltak láthatóak, hiszen e kamera nyilván a tömeg hatalmas mivoltát lett volna igazolandó, és hát nincs az a kamera, amely az összegyűltek létszámát hatalmassá tudta volna tupírozni.
Az esemény legfényesebb produkcióját a műsorvezető hopmester, Vicsek Ferenc nyújtotta. A mutatványa simán hozta a Sas-kabaré tájelőadása Felsőbüdösbürgözdön szellemiségét és alaki elemeit, a forma és a tartalom kívánatos egységében. Különösen emlékezetesek voltak a közönség forradalmi hangulatának felkeltésére tett sikertelen kísérletei.
Az első fellépő, aki mélyebb nyomokat hagyott bennem, egy Molnár Péter nevezetű ember volt, akit mint a slam poertry Európa-bajnokát mutattak be. Azt sajnos nem tették közkincsé, hogy kötött vagy szabadfogásban érte el ezt a nagyszerű eredményt. Úgy harangozták be a dolgot, hogy slam poetryért „rajong” az „ifjúság”. Ehhez képest egy erősen középkorú ember lépett a színpadra és hibátlan slam poetry produkciót mutatott be. Ennek megfelelően a szöveg primitív, ritmus és gondolat nélküli volt, amit viszont nagyszerűen ellenpontozott a kulisszahasogatóan tehetségtelen előadás. A művész időnként, váratlanul felüvöltött és/vagy hadonászott, amitől a gyanútlan néző kezében kilöttyent a bor. Alakítását nyilván parafrázisnak szánták Petőfi ’48-as szerepére.
A produkciót, szép gesztusként, ékes angol nyelven feliratozták az óriáskivetítőn, a nagyothalló, nyugdíjas forradalmárok kedvéért.
Nagyot alkotott még a kriptozsidó Jakab nevezetű is. Hogy mit mondott arra nem emlékezem, de nagy átéléssel beszélt. És ekkor következett a bülbülszavú Márki-Zay. Ő, frissen fodrászolt állapotában, érdekes benyomást tett az önök megfigyelőjére. Tudják, van az a hungarikumnak számító, kopasznyakú baromfi. Na most, képzeljenek el egy ilyet, amelyik hasonlít Habsburg Györgyre. Olyan lehengerlő élmény volt, hogy a mondanivalójára képtelenség volt figyelni, de abban nagy szerepet játszott a szeretet, amit bennem nem tudott maga iránt felkelteni.
Beszédet mondott Dobrev Klára is. Valamikor, mindeközben a Szabadságkórus elénekelt egy betétdalt Verditől. Na, most itt álljunk meg egy pillanatra. A produkció olyan súlyosan hamis volt, hogy a környék kandúrjai bizonyára kivándoroltak. Tökéletesen érthetetlen, hogy aki nem tud énekelni az miért akar? Csak Papp Réka Kingától hallottam ehhez hasonló produkciót. Eme összhangzattani produkciót aztán közkívánatra megismételték a végén az Örömódával is, hasonló minőségben.
A szereplők félkörben felsorakoztak, és középen ott állt Dobrev Klára. Ott állt ez a derék tenyeres-talpas bolgár proletár asszony, eltérő színű ruhában, hogy kiemelkedjen a plebszből. A félkörben állók, parabola antennaként, azt a célt szolgálták, hogy a forradalmi hullámokat Fletónéra koncentrálják. Akiknek szemük vagyon lássák: miről, kiről is szól ez az egész. Ez hosszú út első lépéseit láttuk, egy hosszú útét, melynek végén ott áll majd a tettre kész Gyurcsány család, hogy a keblére ölelje az országot. Összefogással természetesen. Klárika for president!
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
