Tavaly Kásler Milós emberierőforrás-miniszter még beiktatása előtt arról beszélt egy interjúban, hogy az egészségügy és az oktatás mellett a közművelődés területén is nagyobb arányú központosítást szeretne látni. Az említett két ágazatban látjuk, mennyire volt ez működőképes, a kultúra területén mennyire jó ötlet a centralizáció?
A központosítás a kulturális szférában sem vezethet pozitív eredményre, hiszen ez például a fontos, ám különböző régiókban lévő kulturális intézmények kiüresedésével is járna. Kulturális szempontból az ország egyébkén is szétszakadt, Budapestre és vidékre, Kásler Kilós elgondolása csak erre erősítene rá. Az oktatás és az egészségügy átalakításában észlelt negatív folyamatok pedig azt mutatják, hogy hiba volt a döntéshozatalokat Budapesten összpontosítani. Balog Zoltán, volt miniszter szavaival élve, amikor a Fidesznél rájöttek, hogy „túltolták a biciklit”, akkor megpróbáltak ismét lazítani a rendszeren és kiszervezni a folyamatokat.
„Kérdem én: akkor mégis mi értelme volt az egésznek?”
Azon túl, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felállíthatott egy olyan apparátust, ahol a tisztviselőket fideszes párthűségük alapján nevezhették ki.
„A kulturális szférára valószínűleg ugyanez a sors várna, amit szakmailag és politikailag is elfogadhatatlan.”
Tegyük hozzá, hogy a kultúra területén, állami szinten sokat rontani már csak kifejezett kreativitással lehetne…
Ha egy lépést hátra lépünk, akkor azt látjuk, hogy a kulturális szféra a rendszerváltás óta egyik kormányban sem élvezett prioritást. Ezzel kapcsolatban azért emlékeztetnék arra, hogy a Jobbik 2018-as elképzeléseiben a kormányzati struktúrával kapcsolatban szerepelt az önálló oktatási-, kulturális és sportminisztérium visszaállítása.
„Ez azért is lett volna kiemelten fontos, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napig az Orbán Viktort nem érdeklő területek elfekvőjeként működik.”
Ennek a szisztémának épp az a lényege, hogy a kormány előtt ne jelenjen meg egy erős, az ágazati érdekeket komoly súllyal képviselni bíró miniszter. Ehelyett van egy csúcsminiszter, aki természetesen nem érthet mindenhez, és az általa képviselt terültet ügyeit sem tudja olyan sűrűséggel a kabinet elé vinni, ahogy azt súlyuknál fogva megérdemelnék. Ezzel minimalizálják azt az impulzust, ami például a kulturális szféra katasztrofális helyzetét a legfelső döntéshozók elé vihetné.
A helyzet pedig tényleg katasztrofális, hiszen a kulturális dolgozók bértábláját még 2009-ben befagyasztották. Mivel idén január 1-től a minimálbér összege 138 ezerről 149 ezer forintra változott, a garantált bérminimum pedig 180 ezer 500-ról 195 ezer forintra nőtt, a közgyűjteményi és közművelődési ágazatban dolgozók alapbére differenciálás nélkül összecsúszott bruttó 195 ezer forintra. Ez azt jelenti, hogy
„akinek doktori címe van, az fillérre ugyanannyit vihet haza, mint aki nyolc általánossal rendelkezik”.
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) jelenleg egyeztet az Emmivel a bérhelyzet rendezéséről, ön mennyi esélyt lát arra, hogy a normális bérfejlesztésekhez elegendő forráshoz jusson az ágazat?
Nehéz megítélni. A KKDSZ már régóta szeretne elérni egy 50 százalékos pótléknövekedést, elképzelhető, hogy itt lehet némi mozgástere az érdekvédőknek: ebben a kérdésben akár a 2020-as költségvetési évre, akár már szeptember 1-jével kezdődően, az önkormányzati kampányra el tudok képzelni előrelépést. Sajnos az alapbérről ez már nem mondható el. Hiába keresnek átlagban mindössze 150-160 ezer nettót ezek az emberek, a kormány filozófiáját ismerve hatalmas áttörésre sajnos itt sem számíthatunk. A Fidesz alapvető hozzáállását egyébként jól érzékelteti egy levéltáros vezető története, amit még a 2018-as kampányban osztott meg velem:
„A Fidesz-kormány a nagyobb átalakítások előtt szereti raportra rendelni az ágazatok mindenféle rendű és rangú vezetőit, vele is ez történt. A minisztériumban pedig egy csőnadrágos fiatalember, meglehetősen pökhendi hangnemben követelt tőlük másnapra egy féloldalas összefoglalót arról, hogy miért van szükség levéltárakra…”
Ez a közművelődés, az oktatás és az egészségügy területén is ilyen nonszensz, hosszútávon rendkívül káros módon zajlik.
Ha már itt tartunk, akkor mégis miért fontosak manapság a könyvtárak egy olyan országban, ahol tragikusan kevesen olvasnak, illetve mi szükség levéltárakra, amikor „úgyis minden fent van a neten”?
Én azért is ismerem jobban ezt a területet, mert az ELTE bölcsészkarának dékánhelyetteseként nagyon jól ráláttam az informatikus-könyvtáros képzésre. Nem véletlenül hívják így a szakot: mind a könyvtárosok, mid az egyéb kultúra-megőrzők régóta élen járnak a digitalizációban.
Pontosan ezért kellene erre a területre még nagyobb hangsúlyt fektetni és ezért lenne szükség nagyon komoly fejlesztésekre. Arról nem is beszélve, hogy milyen kulturális kincsek mehetnek veszendőbe, ha nem digitalizáljuk őket időben! Hogy csak egy példát említsek: a filmek esetében, ha a szükséges vetítőgépek eltűnnek a használatból, akkor sokszor pótolhatatlan felvételekkel nem fog tudni mit kezdeni az utókor. És bár van egy viszonylag széles választói réteg, mely számára a kultúra és a közművelődés egyfajta úri huncutságnak számít, a mi meggyőződésünk szerint viszont egy átlagos polgári létnek ezek jelentik az egyik alapkövét.
„Pont azzal lehetne egészségesebbé, kiegyensúlyozottá tenni és egy boldogabb élet felé elindítani a magyar társadalmat, ha helyi szinten megjelennének azok a tudásközpontok, amelyekben fel lehet ébreszteni az erre való igényt a lakosságban.”
Érdekes paradoxon, hogy a folyamatos kultúrharcban álló Fidesz ennyire nem becsüli a kultúra őrzőit.
A fideszes kultúrkampf arról szól, hogy
„szellemi verőlegények leromboljanak bizonyos, eddig meglévő tekintélyeket a kulturális életben”.
Azt viszont még kormánypárti kultúrpolitikusok is elismerik, hogy a Fidesz oldalán nincs meg az a szellemi és kulturális teljesítmény, amit ki lehetne emelni. Ebből is látszik, hogy a kultúrharcuk csak rombolásra szolgál, és épp ezért illeszkedik az előbb vázolt folyamatokba.
A romboló tendenciába az is beletartozik, ahogy az Országos Széchényi Könyvtárral bánik a kormányzat?
Igen. Az intézménnyel való méltatlan bánásmód Orbán Viktor Budai Várba költözésének köszönhető, és a pusztítás szerves részét képezi. Ez ellen nagyon kemény szakszervezeti fellépésre volna szükség, mert mi, ellenzéki képviselők ugyan el tudjuk mondani róla a véleményünket, de politikailag a Fidesz nem nagyon fog engedni Orbán Viktor kiemelt projektjéből.
Szimbolikus jelentősége is van annak, hogy a Várból a vizesedő Kilián laktanyába akarják átzsuppolni a könyvtárat:
„a kormány a teljes könyvtáros-társadalmat is így száműzné méltatlan körülmények közé”.
Az Országos Széchényi Könyvtár egy fogalommá vált intézmény, aminek fölkeresése akár az egyetemi, akár a kulturális világban mozgó ember számára mindig is valóságos rituálénak számított. Az egész magyar szellemi életnek nagy vesztesége lesz, ha nem fog tudni olyan színvonalú szolgáltatást nyújtani, mint eddig.
Mennyire visszafordíthatatlan károk ezek a magyar kulturális élet szövetében, illetve lehet-e pótolni azt a veszteséget, amit a rengeteg pályaelhagyó kulturális munkás jelent?
A jó hír az, hogy ezek visszafordítható folyamatok, hiszen a szellemi világban lassabban érnek be az ilyen intézkedések, nem azonnali a hatásuk. A megalázóan alacsony bérért dolgozó szakemberek fejében ott van a tudás, amivel fejleszteni lehetne ezt a területet, és az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan ők is hősies küzdelem árán, de fenntartják a rendszert.
Egy olyan, tisztességes, valóban nemzeti és polgári kormány, ami például a Jobbik vezetésével megalakulhatna, nagyon sok folyamatot viszonylag gyorsan át tudna fordítani az ellenkező irányba.
„Minél tovább tart azonban a jelenlegi időszak, sajnos annál nagyobbak lesznek a veszteségeink.”
Hiszen azokat a szakembereket, akik elhagyják ezt a szférát, nagyon nehéz lesz visszacsábítani. Bár nekem a meggyőződésem, hogy aki ilyen sokáig kitartott a magyar kultúra ápolása és gondozása mellett, az ha azt látja, hogy a terület újra anyagi és erkölcsi megbecsülést kap, akkor vissza fog térni.
(Fotók: Béli balázs / Alfahír)
Brenner Koloman: Az MTA megvédése nemzeti ügy!
A Jobbik a politikai és tudományos élet minden fórumán küzd a kormány ámokfutásával szemben, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nagy múltú és nemzetközi összehasonlításban is sikeres kutatóhálózatának totális szétverését tűzte ki célul.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
