Megtalálták Andy Vajna utódját

Megtalálták Andy Vajna utódját

Három új tag került be a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságába.

Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója a testület tagjának kérte fel Divinyi Réka forgatókönyvírót, Fekete Ibolya rendezőt, valamint helyettes tagnak Zágoni Bálint dokumentumfilm rendezőt, forgatókönyvírót, filmtörténészt, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetőjét. Az újonnan kinevezett tagok megbízása két évre szól – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Hírdetés

A változtatást Andy Vajna filmipari kormánybiztos halála, valamint Hegedűs Bálint forgatókönyvíró és Medveczky Balázs televíziós szakember helyettes tag lemondása indokolta.

Hegedűs Bálint a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatójaként tovább folytatja tevékenységét, Medveczky Balázs más irányú elfoglaltságai miatt márciustól nem tudja vállalni a helyettes tagságot.

A Filmszakmai Döntőbizottságot így Divinyi Réka forgatókönyvíró, Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint, egyetemi tanár, az ELTE Filmtudomány tanszékének vezetője alkotja, míg a helyettes tag Zágoni Bálint, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »