Tisztulás kezdődhet a EPP-ben egy belga párt távozásával

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a belga Humanista Demokratikus Centrum (CDH) vezetői, egyikük bejelentette, hogy kilépnek az Európai Néppártból (EPP), amennyiben nem zárják ki a Fideszt a március 20-i politikai közgyűlésen – írta a helyi sajtó kedden.

A vallon konzervatív párt egyike a Fidesz kizárását kezdeményező tizenkét nemzeti tagpártnak.

Hírdetés

Joelle Milquet, a CDH brüsszeli listavezetője leszögezte, hogy ki fognak lépni az EPP-ből, ha a magyar kormánypárt továbbra is bennmaradhat.

Ezzel szemben Benoit Lutgen európai parlamenti listavezető úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek kell távoznia, s nem a CDH-nak, mert a Fidesznek nem a jobbközép erőket összefogó Európai Néppártban van a helye, nekik viszont igen.
   
„Bár bizonyos országok már megfertőződtek, Orbán nem fogja beszennyezni az EPP egészét” – fogalmazott a Le Soir című napilap beszámolója szerint.
   
Maxime Prévot pártelnök pedig arról számolt be, hogy a CDH partnereivel és szövetségeseivel együtt harcolni fog a kizáratásért, nyomon követik a fejleményeket, a kilépés kérdése azonban egyelőre nincs napirenden.
   
Hétfőn Wouter Beke, az ugyancsak kizáráspárti flamand kereszténydemokraták (CD&V) elnöke azon véleményének adott hangot, hogy a Fidesz „eredetileg a szabadság és a polgárság pártja volt, mostanra viszont kemény jobboldali, ha nem egyenesen szélsőjobboldali erővé vált, márpedig a Brexit, a klímaváltozás és a biztonsági kihívások mellett építőkre van szükség, nem rombolókra”.
   
Kilenc országból tizenkét EPP-tagpárt kezdeményezte eddig hivatalosan a Fidesz kizárását. Friss sajtónyilatkozatok szerint azonban hamarosan csatlakozik hozzájuk a legnagyobb ír kormánypárt, a jobbközép Fine Gael.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »