Soros a plakátról támad vissza

Soros a plakátról támad vissza

Orbán Viktor fontos interjút adott a szombaton megjelent Die Weltnek. Ebben új javaslatot tett Európa jólétének és keresztény értékeinek védelmére, amit tízből kilenc európai biztosan támogatna. A bevándorláspárti sajtó rögtön visszatámadt, nehogy erről szóljon az EP-kampány.

Az újkori népvándorlás az európaiakat legjobban foglalkoztató kérdés. Ezt mutatják a felmérések is, amelyeknek a balliberális propagandasajtó valamiért nem ezt a részét domborítja ki. Sebaj, a valóságot úgysem lehet letagadni.

A bevándorláspárti európai és a hazai ellenzék a közelgő EP-választás előtt érzi sanyarú sorsát, ezért eldöntötték, hogy ők sem fognak a migrációról beszélni. Elhallgatással próbálják meg kikerülni azt a témát, amiből nem tudnak jól kijönni, elvégre ők hangoztatják idestova négy éve a migrácó elkerülhetetlenségét, a keresztény Európa “idejemúltságát”, valamint a tömeges bevándorlás vélt demográfiai és gazdasági előnyeit.

Orbán Viktor négy éve első európai vezetőként mutatott rá a nagyszámú idegen népesség beáramlása és a terrorizmus közötti összefüggésre, majd Magyarország volt az első, amely az EU külső határait kerítéssel és jogi határzárral védte meg. Azóta az Északi-sarktól az amerikai-mexikói határig épülnek kapuk oldalszárnyakkal határkerítések.

Hírdetés

Berlin és Brüsszel 2015 óta a migrációs válságra adott “európai” válaszokkal akarta a föderális Európai Egyesült Államokat megteremteni, az 500 milliós egységes belső piacot egyben tartani. Mint tudjuk, azóta Nagy-Britannia már távozott, Franciaországban és Olaszországban pedig csak idő kérdése, hogy az eurozónában maradást megkérdőjelező politikusok kerüljenek kormányra.

A bizonytalanságnak köztudottan a spekulánsok örülnek a legjobban, ezért nem véletlen, hogy Soros György egyre többet jár Brüsszelbe és az isiásztól szenvedő, kifutó politikai modellnek számító Juncker helyett Frans Timmermanst látogatja egyre többet.

A nagy terveknek a magyar kormánypártok állnak leginkább útjában, pláne, ha Orbán Viktor olyan javaslatot tesz, mint a Die Welt-ben: Az eurozóna mintájára azt javasolja, hogy a migráció megakadályozását az európai bizottság helyett a schengeni övezet belügyminisztereiből álló grémium irányítsa. Soros György hálózatának megbízható brüsszeli szövetségesei beengednék a migránsokat, a law and order mellett elkötelezett politikusok azonban nem “menedzselnék”, hanem megállítanák a beáramlást.

A Die Welt interjúban Orbán Viktor megerősítette, hogy folytatódik a Fidesz és a CDU közötti párbeszéd, és a Fidesz továbbra is az Európai Néppártban (EPP) szeretne maradni. Az EPP-kizárást kezdeményező minipártoknak talán együtt van annyi EP-képviselőjük, mint a Fidesznek, ráadásul a májusi választáson a legtöbb EPP-párt (így a CDU és a CSU) is várhatóan mandátumokat veszít, míg a Fidesz/KDNP a felmérések szerint inkább erősödni fog.

A hétvégi interjúra mintegy válaszul jelentette meg a Politico írását, amelyben a magyar-német jobboldali együttműködés végéről fantáziálnak, politikai nyomás alá helyezve Berlint. A migrációt feltartóztató új javaslatot nem is említik. Mintha a plakátról lelépve maga Soros György diktálta volna a cikket, éket verve a migráció  kérdésétől eltekintve a legtöbb kérdésben egyetértő Berlin és Budapest közé.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »