Előre eltervezte, hogy a lánnyal együtt megy a halálba. Nem valószínű, hogy tisztán gondolkodott. A szerelemféltés megölte a józan észt. Beszerzett egy forgópisztolyt, majd elment ahhoz a hódmezővásárhelyi házhoz, ahol ismerték és minden bizonnyal bíztak benne. Végzetes hiba volt. Egy 15 éves lány életébe került.
Százhúsz évvel ezelőtt járunk, 1899. február 17-én, egy pénteki napon. A vásárhelyiek a hétvégére készültek, ellátták a jószágaikat, ahogyan azt az újvárosi városrészen évszázadok óta mindig tették. A malom melletti házban, amely ma is áll, senki nem gondolt a közelgő tragédiára. Akkor sem, amikor a 20 éves cipészlegény, Spitzer Ignácz bebocsátást kért özvegy Pocsai Sándornéhoz, hogy annak 15 éves leányát, Lídiát meglátogassa. Tudták, hogy tetszik neki a leány, azt azonban nem, hogy ő már nem szeretne semmit a fiatalembertől. A báty, Pocsai Sándor ismerte Ignáczot, aki vele egykorú volt. Ami ezután történt, azt a korabeli sajtó, az 1899-ben népszerű Hód-Mező-Vásárhely mára megsárgult oldalai őrzik – illetve a családi legendák. Miként ért véget egy 15 éves fiatal élet és hogyan változtatta ez meg az egyszerű, gazdálkodásból élő vásárhelyi család történetét?
A Büntető Jog Tára – Polgári Törvénykezés 1899. november 30-i száma közli a tényeket és az akkor jellemző nyelvi igényességgel adja vissza az utókornak a századfordulóhoz közeli szerelmi dráma történetét. Helyenként néha pontatlanul, néhány ékezethibával, ugyanakkor olyan részletességgel, amely még ma is méltán kaphatna helyet a bűnügyi krónikákban. Özvegy Pocsai Sándorné és fia, Pocsai Sándor vallomása szerint Spitzer Ignácz több mint egy évig járt a házba, s ezt tette február 17-én is. A család azonban nem tudta, amit Ignácz igen: az ezt megelőző napon Lídia közölte vele, hogy már semmit sem szeretne tőle és kérte, ne jöjjön többet. Aznap még csak rövid ideje volt Pocsaiék házánál, amikor vendég érkezett Hemzső János személyében, aki az udvarra egy kocsi vályogot hozott, melynek lerakásához Pocsai Sándorné kiment segíteni. Így Ignácz és Lídia kettesben maradtak a szobában, ahonnan csakhamar három lövés durranását lehetett hallani. Mire az özvegyasszony és Hemzső az ajtóhoz szaladtak, azt bezárva találták. A fuvaros lakatosért futott, ám annak megérkezése előtt Spitzer az ajtót belülről kinyitotta, kiszaladt az udvarra, majd az utcára és ott beleugrott a kútba.
Az édesanya elé ekkor tárult az a látvány, melyet szülő talán soha nem dolgozhat fel. Tizenöt éves leánya a földön feküdt, bal halántékán, a füle felett erősen vérzett. A visszaérkező Hemzső a konyhában és a szobában egy-egy nadrágszíjdarabot, valamint egy hatlövetű, hét milliméteres forgópisztolyt talált. A lány élt, őt rögtön a kórházba szállították, miközben az öngyilkossági szándékkal a kútba ugrott Spitzert egy Tóth Lajos nevű kőműves kihúzta onnan, hiszen életösztönétől vezérelve mégis segítségért kiáltozott. Egy subán ülve, csuromvizesen, dideregve ült a kút mellett és ekkor kezdett el számára derengeni, hogy mit is tett valójában. A kiérkező rendőrök onnan vitték el.
Az akkor még gyilkossági kísérletnek számító ügyet a Hód-Mező-Vásárhely című lap 1899. február 19-i vasárnapi száma írta meg részletesen.
Pocsai Lídia nem halt meg azonnal, február 17-én délután egy órakor kórházba vitték, de állapota a kezelés ellenére folyamatosan romlott. Március 11-én még ki tudták hallgatni. Elmondta, hogy Spitzer abban a pillanatban, amikor magukra hagyták őket, az ajtóhoz ugrott, azt bezárta és rálőtt. Elsőre nem talált, de a második golyó már célt ért és megsebezte a lányt, aki elesett. A lövés végül végzetesnek bizonyult, 1899. március 29-én, szerdán Pocsai Lídia meghalt, a másnapi boncolás megállapításai szerint agyroncsolódás következtében.
Rövid cikk a Hód-Mező-Vásárhely 1899. április 2-i lapszámából
Az ügy súlyosabb lett, Spitzer Ignácznak most már nem gyilkossági kísérlet, hanem emberölés miatt kellett felelnie. 1899. június 14-én állították a szegedi büntető törvényszék elé, ahol első körben a következőket vallotta.
Február 15-én határozta el, hogy előbb Pocsai Lídiát, majd önmagát fogja pisztollyal megölni. Ezért még aznap elutazott Szegedre, megvette a fegyvert – ezt később ki is próbálta – és a tizenhat töltényt. Másnap meglátogatta a lányt, de akkor sokan voltak a háznál, ezért tervétől elállt. Február 17-én, pénteken ismét elment a házba, ahol a lányt és édesanyját találta, s még el is beszélgetett velük. Az anya udvarra távozása után az ajtót belülről gyorsan bezárta és előrántotta a pisztolyt. Előbb a falba lőtt, ezzel ellenőrizve a fegyver működését, majd nyomban Lídiára irányozta lövését. Többször is lőtt. Csak egy golyó talált, de olyan sokszor tüzelt, hogy később hiába fordította maga ellen a fegyvert, saját magát a tár kiürülése miatt már nem tudta megölni. Ekkor nyitotta ki az ajtót, majd kiszaladva az utcára, beugrott a kútba. Későbbi tárgyalásán ezt a vallomását megváltoztatta, s igyekezett azt elhitetni, hogy nem akarta megölni a lányt, a fegyver pedig véletlenül sült el azután, hogy Lídia nem egyezett bele a közös öngyilkosságba. Hozzátette azt is, hogy Pocsai Sándor barátai őt és a lányt folytonosan gúnyolták, ezért Lídiával együtt végleg elkeseredtek és ő öngyilkosságra határozta el magát. Ezt a szándékát közölte is a lánnyal, aki arra kérte, hogy együtt haljanak meg. Ám később ennek a kérésnek nem engedett és kivégezni sem akarta, inkább előtte akart öngyilkos lenni. Ebből a célból vette a forgópisztolyt és ezért járt Pocsaiéknál február 16-án. Másnap az öt golyóra töltött fegyvert felhúzott kakassal a belső zsebébe tette, majd amikor a lánnyal egyedül maradt, előrántotta a zsebéből, s az véletlenül elsült. Spitzer vallomása szerint ekkor Lídia rimánkodva kérte, hogy őt ne lője agyon. Erre megzavarodott és csak arra emlékszik, hogy többször lőtt anélkül, hogy Lídiát akarta volna meglőni. Amikor meglátta a földön fekvő lányt, maga ellen irányította a fegyvert, de nem maradt benne több golyó, ezért leoldotta a nadrágszíját, hogy arra akassza fel magát, az viszont elszakadt. Ekkor szaladt az utcára és ugrott bele a kútba. Spitzer Ignácz második vallomásában azonban sokszor keveredett ellentmondásba, így végül az első verziót fogadta el a bíróság. Elsőfokon szándékos emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek és 1899. június 14-én tizenkét évi fegyházbüntetésre és tízévi hivatalvesztésre ítélték. Ezt az ítéletet július 31-én a királyi ítélőtábla három évvel súlyosbította, melyet a vádlott és az ügyész is megfellebbezett.
Hód-Mező-Vásárhely 1899. augusztus 3.
Mindezek nyomán 1899 szeptemberében a Kúria is foglalkozott az üggyel. Ennek folyamán figyelembe vették Spitzer Ignácz megkísérelt öngyilkosságát, illetve fokozott lelki izgatottságát is, ami a gyilkosság egyik lényeges alkotóeleme volt a cselekmény előre megfontolását illetően. Az enyhítő körülményekbe számították be a vádlott fiatal életkorát is, melyre tekintettel nyolc évet szabtak ki rá, amiből öt hónap vizsgálati fogságot kitöltöttnek vettek.
Epilógus:
Hódmezővásárhely, az 1950-es évek eleje. Több mint fél évszázaddal a Spitzer-féle gyilkosságot követően ősz öregember sétál egy újvárosi ház felé. Érdeklődve körülnéz, majd megáll az épület előtt, ahol egy fiatal, harmincas éveinek elején járó nő fogadja, aki megkérdezi, hogy mi járatban van. Meglepő választ kap.
Szólna Pocsai Sándornak? Én öltem meg a húgát…
A fiatalasszony megijed, hiszen Pocsai Sándor, az ő mostohaapja, sokszor elmesélte neki a családi tragédiát. Rögtön tudja, hogy Spitzer Ignácz áll előtte, de azt is, hogy ha Sándor megismeri, akkor a találkozást a gyilkos nem éli túl. Ezt meg is mondja Spitzernek, aki, ha nehezen is, de távozik. A zajra időközben megérkezik a házban tartózkodó mostohaapa. Nagy nehezen kihúzza megrémült lányából, hogy mi történt. Felháborodik, és azonnal utánamegy Spitzernek, akinek – szerencséjére – sikerül eltűnnie. Minden bizonnyal az életével fizetett volna a találkozásért. Soha többé nem látják, az eset azonban örökre megmarad a családi legendák között.
Pocsai Sándor 1964-ben, 86 évesen hal meg, hatvanöt esztendővel túlélve meggyilkolt húgát. Amikor megnősül, nevére veszi felesége leányát, Szenti Juliannát. Később ő lesz az, aki öregemberként látja Spitzer Ignáczot. Akkor már ő is férjnél van, második gyermeke, Sándor, még kicsi, csupán néhány esztendős. A már idős Pocsai Sándor kedvenc, rajongásig szeretett unokája, meséinek lelkes hallgatója. Tőle tudom ezt a történetet.
Ugyanis ő az apám.
Forrás:polipraktika.blog.hu
Tovább a cikkre »
