Óriási változások kezdődnek a Budai Várnegyedben

Óriási változások kezdődnek a Budai Várnegyedben

Hároméves fejlesztési ciklus kezdődik a Budai Palotanegyedben.

A magyar embereknek kívánja visszaadni a Budai Várnegyedet a Nemzeti Hauszmann Program, amely a következő három év új beruházásait fogalja keretbe – jelentette be a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa.

Fodor Gergely azt mondta, hogy az elmúlt több mint hatvan évben a vár kiszakadt a város szövetéből, egyfajta díszletté vált. A Várkapitányság Zrt. irányításával zajló program keretében azonban

a következő három évben megvalósul a várbeli utak, sétányok és parkok rendbetétele, illetve a Csikós udvar környékének akadálymentesítése.

A kormány szerdán közzétett határozata értelmében a következő hároméves fejlesztési ciklusban megindul a Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti „átvilágítása”.

Ebben a ciklusban befejeződnek a folyamatban lévő beruházások – például a lovarda és a főőrségi épület rekonstrukciója -, újranyílik a palota rekonstruált Szent István-terme.

A Nemzeti Hauszmann Program részeként megvalósul a Palota út és a Csikós-, Hunyadi udvar között terület akadálymentesítése, továbbá északi irányban egy új, több száz férőhelyes mélygarázs is épül – jelentette be Fodor Gergely.

Hírdetés

A kormányhatározat 36 milliárd forintot biztosít a következő három év munkálataira.

  • A teljes Budai Palotanegyedet érintő fejlesztésekre 10,21 milliárd forintot;
  • a Csikós udvart és a Nyugati kertet érintő fejlesztésekre 13,83 milliárdot,
  • a Budavári Palota fejlesztéseire 4,04 milliárdot;
  • a Budai Palotanegyed épületeinek újjáépítésére 3,4 milliárdot;
  • a Várkertek fejlesztése és a déli várszoknya helyreállítására 1,9 milliárdot;
  • a „Halászó fiú” és a „Mátyás kút” elnevezésű szökőkutak helyreállítására 900 milliót;
  • az I. kerületi Táncsics utca 9. szám alatti ingatlan felújítására 850 milliót;
  • a XI. kerületi Talpas utcai telephely fejlesztésére 900 millió jut.
  • Fodor Gergely elmondta, hogy a Szent István-terem 2021. augusztus 20-án nyílik meg a közönség előtt, a lovarda és a főőrségi épület pedig már 2019 nyarára elkészül. A vár látogatói a Hunyadi-udvarról is megközelíthető főőrségi épület szolgáltatásait élvezhetik először, hiszen a lovarda körül egy ideig még zajlanak majd az akadálymentesítési munkák.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »