Elég volt ebből a mocskos buzipropagandából!

A Mi Hazánk Mozgalom törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, annak érdekében, hogy tilos legyen az óvodától az egyetemig minden oktatási intézményben a homoszexualitás népszerűsítése. A törvényjavaslat ezen túl általában is védené a gyermekek, fiatalok egészséges fejlődését, többek között a parafília valamennyi formájának tiltásával is.

Hírdetés

Most éppen Szegeden szerveznek a balliberális körök „melegség érzékenyítő” programokat iskolásoknak, és ez csak az első lépés lehet azon az úton, amelyen a finnországi Kokkola városának tanácsa már előrébb jár: Itt már kötelezővé tették az összes középiskolás számára, hogy nézzenek meg az iskolai foglalkozások keretében egy romantikus filmet (a 2017-ben készült „Szólíts a neveden” című filmet), ami egy 17 éves fiatalkorú fiú és egy felnőtt férfi – a pedofíliát súroló – szerelméről, illetve szexuális kapcsolatáról szól. (Az Egészségügyi Világszervezet által használt BNO-10 a pedofília definíciójába beleérti a serdülők iránti szexuális vonzalmat is). Aki nem megy el megnézni ezt a filmet, pénzbüntetést kap, mint egy sötét, beteg diktatúrában. Magyarország nem juthat el idáig.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »