Nem kell tartani az Európai Uniós választásoktól

Nem kell tartani az Európai Uniós választásoktól

Nem lesz annyira drámai a helyzet az Európai Parlamentben a májusi választások után, mint azt a közvélemény-kutatások előre jelzik – mondta a szlovák rádió Szombati beszélgetések című műsorában Monika Beňová EP-képviselő. Bizonyára több szélsőséges párt jelöltje jut majd be a képviselők közé, de ők nem tudnak majd közös platformot kialakítani.

„Úgy tűnhet, hogy a szélsőséges pártok képviselői egységesen lépnek majd fel, de ahogy az Európai Parlamentbe kerülnek, szétoszlanak a különböző frakciók és csoportosulások közt. Ezek a pártok ugyanis legtöbbször nemzeti alapon szerveződnek, és a különböző országok nemzeti pártjai sok kérdésben nem találják meg a közös hangot.”

Hírdetés

Monika Beňová és vitapartnere, Anna Záborská a Brexitről is szóltak. Beňová szerint van egy pozitívuma is Nagy-Britannia kiválásának az Európai Unióból. Most gyakorlati példán keresztül láthatják az emberek és a politikusok is, hogy mivel jár, ha valaki ki akar lépni az unióból. „Nagy-Britanniában egy ellenőrizetlen harc zajlik, miközben senki sem tudja megmondani igazán, hogy mit is szeretne.” Annak viszont kifejezetten örül, hogy az EU képes volt közös megegyezésre jutni a Brexit kapcsán. Beňová azt is kijelentette, hogy az Egyesült Királyságnak még mindig lenne lehetősége meggondolni magát, és visszatérhetne az EU-ba, Záborská szerint viszont ezt az uniós tagállamok nagy többsége negatívan fogadná.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »