Magyar ellenzéki politikai cirkusz nyugati megrendelésre

Magyar ellenzéki politikai cirkusz nyugati megrendelésre

Ami Magyarországon történik egyrészt nevetséges, másrészt agyrém. Nem azért, mert az emberek esetleg rosszul használnák ki a gyülekezési szabadság adta jogokat. Erről szó sincs, sőt, maximálisan megragadják az alkalmat, hogy az általuk diktatúrának nevezett rendszer arcába mondják vélt igazukat. Ritkafajta diktatúra az ilyen, az biztos.

Az egységesülő magyar ellenzék és a kormányváltó hangulat illúziója azonban nem a magyaroknak szól. Kizárólag a nyugati főáramú médiának, legyen elég hang- és képanyag a „populista-nacionalista, jogállamiságot és szabad bíróságokat sárba tipró önkényuralmi Orbán-rezsim” bemutatására. Merthogy ezerrel megy az európai parlamenti választási kampány.

Hírdetés

A BBC, a CNN, a CNBC, az összes píszí, a The Guardian, és az összes balliberális nyugati sajtó olyan lendülettel közölte cikkeit a napok óta tartó kormányellenes tüntetésekről, mintha minimum előrehozott választásokat jelentettek volna be Budapesten. Játszottak a számokkal rendesen. Akkora szórása volt a tüntetések részvételi adatairól, hogy az már röhejes: „5-10 ezer ember” jelent meg egyes baloldali médiumok szerint az utcákon az egyik este. Ennyi erővel azt is írhatták volna, hogy 1000-20000 embert láttak ott. A fotósoknak is volt dolguk, hogy tömegnek láttassák a vonulókat. Merthogy nem volt épp hömpölygő, inkább csordogáló. Hol van már a CEU melletti 80 ezer főt számláló tüntetés lendülete…

És persze ott vannak a nevetséges ajtóról lepattanó, sípszóval szavazást bojkottáló ellenzéki országgyűlési képviselők. Ha nem ilyen mesterkélten csinálják, az ember még elhiszi, hogy csak kitörési pontot keresnek maguknak. De így inkább az az érzésem, hogy ez kifelé szól. Angol nyelvű transzparensek látszódnak a tömegben, amelyeket a nyugati média arra használ fel, hogy azt a látszatot keltse, kétharmados eredmény ide vagy oda, az emberek elégedetlenek Orbán Viktor kormányával, és a nyugati, brüsszeli bölcs bürokraták védelmére van szükségük. Mert ők eddig is olyan kiválóan felmérték, mi kell a közép-európai embernek…

Komjáthy Lóránt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »