Jó reggelt, szegény, szerencsétlen magyarok. Megint szegényebbek lettünk egy sortűzzel. Le kellene már számolni azzal a hülyeséggel, hogy demokráciákban a rendőrnek muszáj tehetetlennek lenni. Arra tartjuk ugyanis többek között, hogy megfegyelmezze azt a fix csőcseléket, amely időnként hídblokáddal és utcai garázdálkodással éli ki aktivista ostobaságát. Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben, vagy éppen lokálisan megszünteti a demokráciát. Tessék ilyenkor lövetni, ahogy normális országokban szokás.
Ez a pár száz sötét alak a karhatalmista szerepét találta meg magának, az Ifjú Gárda alakult bennük újjá: ők felelősek a felforgató rendezvények felforgatásáért. Biztosan büszkék a hagyományaikra.
A voltaire-i aranyköpés, miszerint ha nem is értek egyet veled, de mindent megteszek, hogy elmondhasd a véleményedet, ugyanolyan aktuális itt a sajtónyelv édes melegében, és ugyanolyan ismeretlen a borgőzös huligánok között, mint születésekor.
Na, szóval ezekben az esetekben a standard eljárás az, hogy feláll szépen a rohamrendőrség falanxba, és kioszt száz-kétszáz gumilövedéket. Az egy jókora darab műanyag, tulajdonképpen egy repülő ököl; ha nem talál el jobbról, akkor balról ér – és akit eltalál, az legközelebb megkeresi a tiltakozás törvényes módját. Vagy ha reménytelenül hülye, akkor legalább fekszik egy darabig, és infúzión kapja a betevő kevertet.
A fenti részletek az Anyád napja című írásból származnak.
Szerző: Tóta W. Árpád
Megjelenés helye: Index.hu
Megjelenés időpontja: 2003. május 5.
Kell még mondanom valamit, Ildikó?
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
