Sárgamellényesek: az igazi ellenség a zsidók, Macron pedig a bábjuk – óvatosságból be is zárt a zsinagóga a Champs-Élysées-n

Sárgamellényesek: az igazi ellenség a zsidók, Macron pedig a bábjuk – óvatosságból be is zárt a zsinagóga a Champs-Élysées-n

Franciaországban a sárgamellényesek tüntetései során kialakult zsidóellenes hangulat esetleges kellemetlen következményeitől tartva egy héttel ezelőtt ideiglenesen bezárták a párizsi Champs-Élysées-ben levő Chabad-ház nevű zsidó központot és a mellette álló zsinagógát. Kedden több tucat sírkőre festettek horogkeresztet, és írtak zsidóellenes jelszavakat a Strassburg melletti zsidó temetőben – írja a Kikár Há-Sábát és a Jiszráél H-Jom című izraeli hírportál

A sárgamellényes tüntetők több vezetője az egy héttel ezelőtti megmozdulás során azt állította, hogy „Az igazi ellenség azok a zsidók, ők idézték elő a gazdasági élet pangását”. Míg egy másik sárgamellényes szerint. „A zsidók a bábjukként segítették hatalomra Emmanuel Macron elnököt, s ők bírták rá a gazdagok vagyonadójának eltörlésére is.”

A legutóbbi tömegtüntetések után, e hét kedden több tucat sírkőre horogkeresztet rajzoltak, és zsidóellenes jelszavakat írtak a Strassburg város melletti zsidó temetőben. Tegnap a strassburgi zsidó hitközség tagjai a temetőben gyűltek egybe és mondtak imát. Az eseményen francia zászlócskával a kezében, kipával a fején jelen volt Christophe Castaner francia belügyminiszter is.

Hírdetés

A magyar adófizetők pénzén a Chabad zsidó szekta által alapított Tett és Védelem (TEV) nevű szervezet nemsokára Brüsszelben is irodát nyitó részlegének az antiszemitizmus föltérképezése terén a jelek szerint a közeljövőben több dolga akad majd Franciaországban és magában Belgiumban is, mint Magyarországon.

H. J. – Kuruc.info

Miután megvédtük a zsidóinkat az antiszemét migrációtól, most a TEV bandáján a sor, hogy uniós szinten óvják a fajtikat

Brüsszelben is harcba száll az Orbánék által pénzelt zsidó gárda


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »