Ahogy a mondás is tartja, egy hadsereg a hasán menetel. Napjainkban a világ fejlettebb haderői esetében a harctéren ez az előre csomagolt készételeket jelenti, amelyeket elsőként az Egyesült Államok rendszeresített az 1980-as években MRE (Meal, Ready-to-Eat) néven. Az MRE-k az igen népszerűtlen konzervételeket váltották fel, amelyeket a második világháborútól kezdve kaptak a katonák, így a vietnámi háborúban is. A csapatok megfelelő élelmezése már a hadviselés kezdete óta az egyik legfontosabb feladata a katonai vezetésnek, és így volt a rómaiak idején, Dzsingisz Kán hordái esetében és Napóleon seregei számára is.
Vadkant leszúró római katona egy ókori mozaikon
A római seregek szinte minden elérhető állatot levadásztak ételnek – ez jól kivehető a régészeti anyagból. Arról kevesebb információt találtak eddig a kutatók, hogy a római állam mivel járult hozzá a katonák élelmezéséhez. Annyi bizonyos, hogy a római katonák legfőbb kalóriaforrása a szénhidrátok voltak, leginkább árpa vagy búza formájában. Emellett a katonák kaptak körülbelül fél kilogramm húst naponta. Ehhez nagyszámú állatot – egy római sereghez körülbelül 120 birkát, vagy 60 disznót – kellett leölni naponta. A római csapatok emiatt rendre nagy mennyiségű haszonállattal indultak útnak, egyfajta „élő hűtőszekrényként” alkalmazva őket.
A pontos mennyiségtől függetlenül – és feltéve, hogy az utánpótlási vonalak hibátlanul működtek, ami igen ritka volt –, ez nem volt elég egy római katona táplálásához. Igen nagy mennyiségű, nehéz felszerelést cipeltek rossz utakon, és még ehhez jött maga a harc közbeni kalóriaégetés. Az ételhez kaptak bort – az általunk ismertnél jóval hígítottabbat – vagy valami szinte ecetszerűt, amely szintén az ivóvizükben előforduló baktériumok számát csökkentette. Zsírbevitelüket többnyire olívaolajból fedezték.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
