Mágnesként vonzotta a közpénzt Kilián Alexandra a Jobbiknál

Mágnesként vonzotta a közpénzt Kilián Alexandra a Jobbiknál

Egy családi házra elég pénzt keresett Kilián Alexandra és cége a Jobbik frakciójával kötött szerződések nyomán. Kilián több mint 40 millió forintot facebookozott és tanácsadott össze hat év alatt – írja a Mandiner.

Valóságos álommunka a Jobbik frakciójának dolgozni, feltéve, ha az embert Kilián Alexandrának hívják. Kilián és a tulajdonában álló Paradox Média Kft. a Mandiner rendelkezésére álló adatok szerint 2011 és 2017 között több mint 40 millió forint értékű megbízást kapott a Jobbik parlamenti frakciójától.

Kilián a Jobbik képviselőinek Facebook-oldalát kezelte, valamint kommunikációs tanácsokat adott nekik.

2012 első öt hónapjában például több mint 3,8 millió forintot, azaz havi 760 ezer forintot keresett Kilián cége kommunikációs tanácsadás címszó alatt. Érdekes, hogy ennek a szerződésnek az aláírója a Jobbik-frakció részéről maga a pártelnök, Vona Gábor volt. De jól ment Kiliánnak 2012 második felében is, akkor is több mint 3,1 millió forintért dolgozott cége, szintén tanácsadóként, szintén Vona Gábor jóváhagyásával.

Hírdetés

A cégnyilvántartási adatokból az is feltűnő, hogy a Paradox Média Kft. már rögtön a bejegyzését követő napon 1 millió forintos megbízást kapott „szakpolitikát érintő tanácsadásra.” A céget 2011 október 17-én jegyezték be, az említett szerződés teljesítési ideje pedig 2011 október 18-i dátummal kezdődik.

Az alábbiakban a Mandiner rendelkezésére álló dokumentum Kilián Alexandrára és a Paradox Média Kft.-re vonatkozó sorait közöljük, tőlük változatlan formában átvéve.

– 2011.07.20 – 2011. 08.08. Kilián Alexandra A frakció képviselőinek kommunikációs felkészítése a tv. és rádiós szereplésekre 460 000 Ft
– 2011.10.18 – 2011. 10.31. Paradox Média kft Szakpolitikát érintő tanácsadás 1 000 000 Ft
– 2011.10.20 – 2011. 11.07. Paradox Média kft Szakpolitikát érintő tanulmány 2 200 000 Ft
– 2011.11.02 – 2011. 11.30. Paradox Média kft Szóbeli kommunikációs tanácsadás a képviselők részére 1 750 000 Ft
– 2012.01.03 – 2012. 05.22. Paradox Média Kft. Kommunikációs, média stratégiai tanácsadás 3 810 000 Ft
– 2012.09.10 – 2012. 09.17. Paradox Média Kft Szakpolitikát érintő tanácsadás 200 000 Ft
– 2012.07.10 – 2012. 10.10. Paradox Média Kft Szóbeli kommun.tanácsadás a képviselők részére 3 175 000 Ft
– 2012.10.16 – 2012. 11.26. Paradox Média Kft Szóbeli kommun.tanácsadás a képviselők részére 2 794 000 Ft
– 2013.01.04 – 2013. 02.28. Paradox Média kft Képviselői facebook oldal kialakítás,feltöltés, karbantartás 900 000 Ft
– 2013.03.08 – 2013. 06.28. Paradox Média kft A frakció részére média és PR-tréningek tartása 1 200 000 Ft
– 2013.07.01 – 2013. 09.15. Paradox Média kft Képviselői facebook oldal kialakítás,feltöltés, karbantartás 750 000 Ft
– 2013.09.15 – 2013. 12.31. Paradox Média kft Képviselői facebook oldal kialakítás,feltöltés, karbantartás 1 400 000 Ft
– 2014.01.01 – 2014. 04.30. Paradox Média kft Képviselői facebook oldal kialakítás,feltöltés, karbantartás 1 600 000 Ft
– 2014.05.05 – 2014. 07.31. Paradox Média kft Képviselői facebook oldal kialakítás,feltöltés, karbantartás 1 200 000 Ft
– 2014.09.01 – 2014. 12.31. Kilián Alexandra Képviselői facebook oldal kialakítás, feltöltés, karbantartás 3 790 000 Ft
– 2015.01.05 – 2015. 03.31. Kilián Alexandra Facebook olalak kialakítása, feltöltése, karbantartása 1 524 000 Ft
– 2015.04.01 – 2015. 06.30. Kilián Alexandra Képviselői weboldalak fejlesztése, üzemeltetése 1 524 000 Ft
– 2015.07.01 – 2015. 12.31. Kilián Alexanda Képviselői Facebook oldalak kialakítása, feltöltése 3 048 000 Ft
– 2016.01.04 – 2016. 06.30. Kilián Alexandra Képviselői Facebook oldalak kialakítása, feltöltése 3 048 000 Ft
– 2016.07.01 – 2016. 12.31. Kilián Alexanda Képviselői Facebook oldalak kialakítása, feltöltése 3 048 000 Ft
– 2017.01.19 – 2017. 01.31. Kilián Alexanda Képviselői Facebook oldalak kialakítása, feltöltése 508 000 Ft
– 2017.02.01 – 2017. 03.31. Kilián Alexanda Képviselői Facebook oldalak kialakítása, feltöltése 1 016 000 Ft
– 2017.04.01 – 2017. 04.30. Kilián Alexanda Képviselői Facebook oldalak kialakítása, feltöltése 508 000 Ft

Összesen: 40 453 000 Ft


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »