Jean-Baptiste Carrier volt jezsuita növendéket a jakobinus diktatúra kormánya 1793-ban azzal bízott meg, hogy személyesen felügyelje a lázongó Bretagne vidéke és Nantes városa felkelő elemeinek likvidálását, és a rendcsinálást. Miután a börtönök beteltek, Carrier kegyetlen módon oldotta meg a helyek felszabadítását: a hagyományos kivégzési módszerek mellett bevezetett egy újat: mezítelenre vetkőztette az elítélteket, egymáshoz kötözve egy dereglyére lökte őket, amelyet aztán elsüllyesztettek a Loire közepén. 1793 ősze és 1794 februárja között több mint tízezer embert végeztetett ki.
A francia forradalom terrorja során nem csupán a trónuson ülőknek, de az egyháznak is buknia kellett. 1790-ben már államosították az egyházi birtokokat, bevezették a papok kötelező megválasztásának gyakorlatát, később pedig előírták nekik, hogy hűségesküt kell tenniük a polgári alkotmányra. A régi rend (ancien régime) legfőbb támaszának tekintett egyházak tagjait és híveit számos halálos atrocitás érte. A legbrutálisabbak Nantes-ban történtek 1793 ősze és 1794 februárja között.
Az 1793 nyarán hatalomra került jakobinusok Jean-Baptiste Carriert küldték el a nyugat-franciaországi Nantes-ba (valamint Bretagne vidékére), hogy szétverje az ellenforradalmári törekvéseket, legyenek bár monarchiapártiak, girondiak vagy egyszerűen csak arisztokrata szerveződésűek. Az is a feladata volt, hogy a térség éhségek miatt nyomorgó és lázadozó népe elfogadja az új francia kormányt.
Jean-Baptiste Carrier
Ha bárki gyanúba keveredett, hogy az ellenforradalom tagja vagy csupán segítője, szinte biztosra vehette, hogy napokon belül kivégzik. Carriernek ugyanis kifejezetten ínyére voltak a kivégzések, a becslések szerint 13-15 ezer ember halála szárad a lelkén. A legtöbben közülük ártatlanok voltak, ám a biztost ez nem hatotta meg, ahogy az sem, hogy a bitófára küldött egyén gyermek vagy nő, aggastyán vagy csecsemő. Nem csupán a hagyományos kivégzési metódusokat preferálta, körülbelül négyezer fő vízbe fulladás során lehelte ki lelkét.
A jakobinusok által megszervezett felkelők 1793. június 2-ra döntötték meg a Gironde uralmát. A „közjó diktatúráját” kívánták bevezetni, amely szervezetének kiépítése 1793 őszén terrorba vezetett. Ekkorra már egész Franciaországot a jakobiusok uralták (nevüket onnan kapták, hogy a Szent Jakab dominikánus kolostorban tartották gyűléseiket), aminek az ára több százezer bebörtönzött és több tízezer kivégzett (vagy éppen kivégzésére váró rab) volt.
Robespierre és támogatói tehát Carriert küldték el Bretagne vidékére, hogy szövetséget kössön az ottani parasztsággal. Két hónappal később, 1793 októberében már a közeli Nantes-ba vezényelték, hogy elfojtsa az ellenforradalmi szervezkedést. Carrier drasztikus módszereket választott. Felhajtotta a lázadó elemeket, és attól függetlenül, hogy csupán gyanúsítottak voltak, vagy „tetten érték” őket bomlasztó tevékenységeik közben, börtönbe vetette őket. Az élelmiszer azonban vészesen fogyatkozni kezdett a fogházak túlzsúfoltságának következtében, valamint félő volt, hogy tífusz vagy egyéb ragályos betegség üti fel a fejét, így egyre több golyó, illetve guillotine általi kivégzésre került sor. Idővel Carrier módszerei különösen kegyetlenné kezdtek válni.
Egy korabeli forrás így írta le az általa megálmodott, legújabb metódus, a fulladás általi kivégzést: „…az idős férfiakra, terhes asszonyokra és gyermekekre mindenféle megkülönböztetés nélkül ugyanaz a sors várt: vízbe kellett fulladniuk”. A párosával egymáshoz kötözött foglyokat dereglyékbe terelték, amelyet a Loire folyó közepére kormányozták, ahol a bárkák alját fejszével kiütötték, hogy az lassan, de biztosan a meder aljára süllyedjen. Több esetben egyházi tagok, elfogott szerzetesek, papok és apácák jutottak erre a sorsra. 1793. december 23-án például mezítelenre vetkőztették és szemtől szembe egymáshoz kötöztek apácákat és papokat, majd „köztársasági házasságra” ítélték őket, és hagyták, hogy elárassza a ladikokat a jeges víz. A fiatal nőket egyébként sok esetben megerőszakolták a folyóparton, mielőtt a csónakba lökték.
Egyes források szerint ezeket a dereglyéket szándékosan erre a célra építették, és nem is fejszékkel vágták ki az aljukat az elsüllyesztés érdekében, hanem egy dugó kihúzásának segítségével érték el céljukat. Vagyis a lassú, ám biztos halált. Olyanra is volt példa, hogy Carrier emberei több mint egy órára hagyták a bárkákban az egymáshoz kötözött, mezítelen embereket, akiket később puskatussal ütöttek le, és úgy küldték őket a halálba. Ám arról is ír az egyik dokumentum, hogy hatvan főt egy alkalommal 48 órára hagyták a csónakokban, és csak utána húzták ki a dugókat.
Az első fullasztásos kivégzésre 1793. november 16-a éjjelén került sor, ekkor közel száz pap veszítette életét. Egyikőjük, egy bizonyos Landeau atya azonban túlélte, mivel sikerült kiszabadítania végtagjait, és elúsznia a helyszínről. Carrier embertelen „igazságszolgáltatása” és rendcsinálása a becslések szerint 13-15 ezer ember halálát okozta Nantes városában és a környéken. Közülük négyezer (más források szerint hat vagy akár kilencezer) fő elmúlását okozta a Loire vízében történt fulladás. Egy legenda szerint Carrier maga is segített négy gyermek kivégzésében, miután egyik hóhérja akadályoztatva volt.
Carrier és emberei „nemzeti keresztelőknek” hívták az embertelen tettet, a börtönben a halálukra váró rabokat pedig „kalickákba zárt madárkáknak”. A jakobinus katonák, valamint a kivégzésben segédkezők gyakran még magasabb szinte emelték a kegyetlenkedést: több esetben különleges étkeket szolgáltak fel saját maguknak a több tucatnyi éhező fogoly szeme láttára, akiket a lakoma végeztével vittek a Loire partjára kivégezni.
A kegyetlen kivégzési módszert eleinte csupán éjjelente alkalmazták, azonban Carrier rádöbbent, hogy „érdemes” nappal kivitelezni, ugyanis elrettentő ereje van. Az embertelen pusztítás Nantes-ban 1794 februárjában ért véget, az utolsó fulladásos kivégzésre február 27-én került sor, ekkor már egy 78 éves vak ember és öt csecsemő is az áldozatok között volt. A tömeggyilkost Párizsba rendelte a Közjóléti Bizottság, miután meghallották, mit művelt a városban. Carrier tevékenysége még a jakobinusoknak is sok volt, és miután hasztalan próbálta letagadni tettét, 1794 szeptemberében letartóztatták, december 16-án pedig a guillotine alá hajtotta fejét.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
